Geek mennyország: Budapest Micro III.

Azt mondják az idelátogatók Budapestet az underground arca miatt szeretik annyira.

Tegnap a Tűzraktérben került megrendezésre immár harmadik alkalommal a Budapest Micro, a 8-bites nintendo-trance hazai és nemzetközi DJ-ket és VJ-ket felvonultató rendezvénye. A Hackerspace-esek adtak némi ízelítőt a múlt héten hogyan lehet C-ben zenét írni, így aztán szombat éjjel alámerültünk a négyszögzene világába. A chiptune workshopról lecsúsztunk, azonnal a commodore 64-es szimfóniák mélyvize fogadott, ahol a demoscene világ elektro-istenei játszottak szent önkívületben potmétereken és gameboyokon. És tényleg, ez egész happeningre az utolsó fellépő, a beszédes nevű nizzai JE DEVIENS DJ EN 3 JOURS (JDDJ3J) tette fel a koronát.

Sokszor volt már olyan benyomásom amikor a youtube nyílt vizein eltévedtem és találomra kattintgatva fedeztem fel vad zenei dimenziókat hogy hiába hallgatom sokadszor is az idegen formákat, nem tudom dekódolni, hogy kéne ismernem körülötte a kontextus hogy a kezemben legyen a kulcs. Éppen ez volt a legérdekesebb a tegnapi liveact nörd-partiban: aki még nem kóstolta élőben a műfajt, az el sem tudja képzelni hogy a supermario és az ősi kvarcjátékok hangzásából polifónikusan előburjánzó őrület mögött milyen szubkultúra áll. Amit egy videó vissza tud adni az erősen a jéghegy csúcsa, mert amikor a fehérzaj teljes spektrumát lekódoló zenészek játszanak a happy hardcore-től a legsötétebb dubstepig, kiegészítve a vizuális elemeket szolgáltató pixelmágusok vetítésével, mindez geekek tomboló gyűrűjében, nna az IRL-ben valami nagyon más.

Ajánlom mindenkinek!

Az Urban Buddha legérdekesebb keresőszavai 2009-ből

Hogy tradíciót csináljunk a szokásból, a tavalyihoz hasonlóan újra itt az év végi kis összefoglaló az Urban Buddha 2009-es évének legérdekesebb keresőszavaiból saját kezűleg válogatva, a gúgl analitiksz közreműködésével.

1. urban buddha, urbanbuddha, urbanbudha, urban butha, hhanuman
-hálaajóégnek, alakul a brandépítés, legalábbis a név kezd gyökeret verni a köztudatban.
2. mentális térkép, kognitív és mentális térképezés
-amilyen hosszú volt, úgy tűnik sikerült monopolizálni ezt a keywördot: a mentális térképkeről szóló poszt egész sok látogatót vonzott (összesen több mint 50 találat ezek kombinációjára)
3. under the mountain, a hegy gyomrában, a hegy gyomrában sorozat, a hegy gyomrában részek, a hegy gyomrában összes rész
-nosztalgiára építeni egyre nagyobb biznisz, ahogy ez a poszt is példázza. Pedig mások is megírták már máshol.
4. kcssk, kcssk felújítás, csoogle, budaörsi napok 2009, budaörsi napok képek, kcssk kultúrhét
-a főhadiszállásunkról szóló néhány írás is kapott egy jópár találatot, főleg a kollégiumi háló (Csoogle) amire igazán kiváncsiak a népek.
5. urban exploration, urban explorer, párisi udvar, budapestről angolul, timeout budapest, budapest terei,  belső udvaros üzletek terve, budapest art nouveau
-mégiscsak érdemes az Urban Buddha offline vonalára is koncentrálni...
6. street art budapest, billboard ragasztás
-...ahogy a street artos -culture jamming-es agyalásra is talán
7. geo tagging az mire jó
-nna itt kezdődnek a finomságok...
8. twitter vs tumblr, mi az a tumblr, magyar twitter sms, mire jó a tumblr
-mégiscsak a mikroblog felvirágzásának éve volt, ez megmutatkozott a keresésekben is.
9. egyetemi oktatási kérdések, bölcsészképzés, bölcsész keresünk, bölcsész képzés felesleges, mit olvas a bölcsész, műveletlen főiskolások
-miután született pár poszt a bölcsészképzés elkeserítő helyzetéről meg úgy általában a felsőoktatásról is, sokan találtatok ide hasonlóan jó kérdésekkel
10. "egyetemre érdemes menni?"
-ha már valaki bedobja a góglnek ezt a kérdést az már nem elveszett ember. De hogy épp nálam keresi a választ...
11. "anglisztika mit kezdek diplomával", mit lehet kezdeni anglisztikával
-hehhe:)
12. "az a legdurvább és legérdekesebb az egészben: ha a nagyságrend exponenciálisan nő (pl. hírek mennyisége)"
-ez az ami totális rejtély volt számomra: a fenti kifejezés alapján 26-szor került ide valaki, gondolom egyszerűbb volt rákattanni erre a félmondatra mint megkönyvjelzőzni az oldalt. Egyszerűbb url-t kellett volna kitalálnom anno?
13. "aranymosás technikája"
-jó vicc. Összesen vagy tízszer.
14. "idő nem boldogít"
15. "afterparty jelentése"
-neologizmus rulez. Nyelvészetileg érdekesek lehetnek a google keresési statisztikái nemsokára.
16. csillagozás a neten
17. görög mitológia a női szavazójogról
18. főzött málnaszörp
-leírtam ilyet valaha?
19. magyarosrszág kakaó importja
20. ki ad el emos cuccokat olcsón
-a kérdésfeltevés szofisztikáltságára hívnám fel a hangsúlyt. Na nem mintha bántani akarnám az illetőt, elvégre mégiscsak egyel több értékes olvasó:)
21. könyvek az alekszandrából
22. magyar kukkol
23. félrelépésem videó, félrelépésem története
-hm, azért ez elég nagy mellényúlás. Igyekszem a jövőben a nyelvezetembe ravaszul beágyazni jó sok fasz, pina, baszás és hasonló kifejezéseket, hátha jó ütra téríthetek pár pornóvadászt.
24. hhanuman[kukac]gmail.com születési év
-érdekes érzés a reggeli kávé mellett azt látni a statisztikáidban hogy előző nap utánad nyomoztak. Ilyen ez a világ.
25. "buddhizmus piros pötty", buddha medál vásárlás, buddha média, buddha budapesten, buddha neten, buddha képek budapesti boltok, buddha sidebar gadget, buddhizmus mint mém, budha múzeum
-a Buddha szó leírásával még elég sok probléma akad...

Retró relikviák az internet sötét zugaiból: a Godzilla-eposz

Vigyázat, a nyugalom megzavarására képes poszt következik, mindennemű komolyság nélkül.

Szóval, még vagy tíz évvel ezelőttről rémlett, hogy a nagysikerű Xena sorozat egyik részében (mindenki nézte, ne is tagadjátok) úgy oldottak meg egy flashback-es jelenetet, hogy valami borzasztó régi fekete-fehér filmből vágtak be snitteket, ahol egy gumiszörny gyilkol valami karddal kaszaboló hőst.

Most megtaláltam.

Ő Godzilla. Az eredeti.

És mivel elég nehéz leállni ezeknek a videóknak a nézésével, lassan összeállt a sztori. Tehát készült annó a Godzilla film 1954-ben, ahol Gojira még szörnyűséges pusztító, aki óriás lábaival a nagyvárost tapodja -a japánok történelem-felfogása, a kataklizmák feldolgozása...?-, majd ezt követően Godzillának ellenfelei akadtak, és már a civilizáció megmemntőjeként tér vissza, hogy megküzdjön Monster Zeroval, Dhidorah-val a háromfejű rémmel, vagy Mothrával, a kegyetlen óriáslepkével.

Ha a könnyeket sikerült kidörzsölni a szemetekből azért gondoljatok rá, hogy annak idején ezek teljes értékű moziélménynek számítottak, és hogy a manapság menő szörnyfilmek csak látványvilágban fejlődtek, történetben kábé ugyanazok.

Godzilla vs. Mothra


Ghidorah, the Three-Headed Monster


Godzilla Vs Monster Zero 1965

High tech - low life: Budapest, mint a jövő városa?

A történet két napja kezdődött azzal a gyönyörű, a teljes Kossuth Lajos utcát egyetlen panorámává egyesítő fotóval, ami igen gyorsan körbekerülte a kis családias magyar blogoszférát, így hozzám is elért Tapsihapsin keresztül. A kép igazából ketté van osztva: az alsó részén a hétköznapi budapesti utcarészletet mutatja, a felső viszont azt, ahogy kinézhetne ki kéne néznie, közte az alkotók üzenete. ZaZie-nál olvastam, hogy a látványterv a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának  "Zavar? Tervezd át!" pályázatára készült, és Budapestet tőzsdei analógiára lejtmenettel hozza párhuzamba, ahol a "lepusztultság, romlás és igénytelenség" az úr.

Ha az Addict kissé túlzó posztcíme -"Budapest egy ordenáré bazársor"- talán a legvadabbul fogalmazta meg, azért abban eléggé egyetértett mindenki, hogy Budapest egy erősen kelet-európai nagyváros, és a "csiricsáré táblarengetegből volna mit lekaszabolni". 

Arról, hogy milyen kép él a fejünkben helyekről, már egyszer volt szó itt az Urban Buddhán, de igazán csak így gyakorlatban izgalmas látni az egészet. Főleg ha összevetjük azzal, hogy a főleg a nyugatról idetévedő turistáknak szóló propagandamarketingcélok -amilyen az egész Fashion Street vagy a Vörösmarty tér- Váczi utca vonzáskörzete- mennyire más arcát képesek bemutatnia városnak. Ne is említsük a múltkoriban mindenki döbbenetét kiváltó, a Balkan Fanatik zenéjével debütáló Madarász István videót (be is vágom ide nektek, nagyon tanulságos):

Ha azt mondanám, hogy nekem Budapest így ahogy van a maga szörnyeteg eklektikájával nagyon tetszik, akkor egyesek maradinak vagy perverznek tarthatnának, ezért inkább úgy fogalmazok, hogy a legeslegérdekesebb egy városban az egyes történelmi érák által megerőszakolt/ kicicomázott rétegek egymásra rakódása, és ez a magyar fővárosban extrém módon érvényesül.

Egyébként azért borzasztó jó a téma, mert az általam épp mostanában felfedezett Gawker-gyermek io9.com sci-fi blog-óriás több posztban is foglalkozik a kérdéssel, milyen is lesz a jövő városa, milyen megapoliszokban fogunk élni, de mivel ezeknek a fordításában még nem tudtam elmélyülni, így megmarad az ígérgetésként rövidesen megjelenő poszt ajánlójaként.

Mellékszál: a panorámaképről pont jól látszik egy régebbi fotós urban exploration alapjául szolgáló belső udvar bejárata, a Kossuth Lajos utca 12-14 szám, amit persze Rákóczi útnak írtam anno.

Az Urban Buddha második éve

Ünnepi alkalom, átléptük a második évet is az Urban Buddhával, az ilyenkor kihagyhatatlan önreflexió következik olvasói visszajelzésekkel kiegészítve, majd jövőre vonatkozó tervekkel- ígéretekkel.

Személyes vallomások

Ha a szokásos "mekkora idő ez" és hasonló közhelyeken kapásból túllépek, még akkor is kijelenthetem talán hogy a blog lassan túlhaladta a gyermekkorát és határozottabb körvonalakat nyert az elmúlt évben. Ez az ami a legnagyobb kihívást jelentette és jelenti még mindig: az Urban Buddha profiljának behatárolása. Mivel az énblogoláshoz szerencsére nem vagyok elég gátlástalan, a tematikus íráshoz viszont túl sokféle szerteágazó terület izgat, így nincs más választásom, mint találni valami központi fogalmat, ami minden kis sztoriban visszaköszön, minden posztban szerepet kap és ráerőszakolni mint profilt, remélve hogy a lehetséges olvasótábor figyelmét sikerül két percnél hosszabb időre lekötni.

Ha a lehetőségeket hajszálnyival jobban kezelni képes szolgáltatónál rontanám a levegőt, akkor nyugodtan nevezhetnék az Urban Buddhát digitális infotainment- játszótérnek, és írhatnék bele bármit bármilyen formában amit csak találok, de mivel a megfelelő navigációs ajánlórendszer megszervezése és kiépítése valami jól látható helyre még mindig megoldatlan probléma, így marad az időrendhez kötött megjelenítési mód. A Huffington Post nemrégi példáján is láthattuk hogy mennyi múlik az információk tálalásán, szóval ha megvan a témák gyűjtőköre és valamiféle konstans minőség a posztoknál, akkor főleg a szervezettség válik fő kérdéssé. Az a bizonyos varászszó, amit a keresők nyelvén "display"-nek mondanak.

Olvasói feedback

Pár héttel ezelőtt megkérdeztem az olvasókat,vagyis titeket egy rögtönzött kérdőív segítségével, hogy bennetek milyen visszhangot keltenek az Urban Buddha témái, mi tetszik, mi kéne még. Ha eltekintünk attól, hogy a beérkezett néhány tucat szavazat reprezentatív többsége-e -én annak veszem, mégiscsak a legelszántabbak veszkődtek a kitöltésével-, akkor érdekes eredményt vonhattam le eddig. Körülbelül egyenlő megoszlásban szavaztatok a legtöbb témára, legyen az elvont webkettes filozofálás, IRL valósághackelés és városjárás, streetwise trükkök, vagy ismeretterjesztő kult-sztorik -ez számomra annyit mond, hogy az eddig közölt írások által közvetített kép egész szépen fedi az én elgondolásaimat. A geonet és augmented reality valószínűleg alul volt reprezentálva és ezért keveseket mozgatott meg, emellett a lifestreaming jelleg se volt túlzottan vonzó, viszont ennél azért egy kicsit gyakoribb posztolást szeretnétek, az egyértelmű és érthető.

Tervek, célok, egyéb politikai propaganda

Ami biztos, hogy folytatjuk tovább az eddigi vonalat a már ismert témákkal a virtuális és valós világ határmezsgyéjén egyensúlyozva, olyan egyszerű kérdéseket feszegetve, mint hogy mit érnek a virtuális ismeretségek, lehet-e utazni google maps segítségével vagy hogy hogyan lehet használni rejtjelezési megoldásokat a szent anonimitás megőrzésére. Az eddigi kultúr- kalandozásokat a szerteágazó elméletek mellett -mainstream vs. underground, pop- világkép, utcai gerillakommunkáció, sorozatokból felépített világkép, long tail hatás- a legvadabb piszkos részletekbe menően visszük tovább, hogy a vájtfülűek se unatkozzanak. A köztudat, a  hype és a buzz, a mémek mellett az egyéni képességekkel is behatóbban fogunk foglalkozni: helyismeret, streetwise trükkök, percepció és nagyvárosi hackek, amik az urbánus dzsungelben mindig jól jöhetnek.

Ezeken túl viszont formálódik egy nagy távlati terv, ami összefüggésben van a már említett szervezési kérdésekkel: az Urban Buddha sokkal inkább egy időtlen tematikus tapasztalati- és tudásbázis, amit keresztbe- kasul lehet lapozgatni, mint friss és hamar elévülő hírek csokra. Itt is és a nyílt weben is ismert, milyen nehéz csak úgy egyszerűen böngészni, kísérletet teszek tematizálni minden eddigi írást és egyben egy abszolút szubjektív térképet is összeállítani a világháló mai állásáról, hogy útikalauzul szolgálhasson a zöldfülű newbie-knak. Utánajárunk a legfontosabb oldalakat érintve, a Huffington Post modelljétől a Gawker médiabirodalmán és a kínai BBS-ek önszerveződő bandáin át mindenféle őrült netes vállakozáson keresztül, mint a szeméttőzsde vagy az illegális kalózrádiók.Nick Hornby-s toplistákat fogok összeállítani, melyek a legfontosabb filmek, könyvek, zenék, történetek, cyberpunk-szkillek.

Hogy alakult volna a 'District 9' ha az idenek Kínában landolnak?

A ChinaSmack több soron is valami elképesztően izgalmas olvasmány: egyrészt a vad, barbár, cenzúrával megfojtott, a nyugati szabad világ által sokszor hivatott Kínából jelentkezik és Kínáról is szól; általában a hétköznapi realitás szintjén marad ami nekünk, a föld túloldalának igen érdekes; a kínai netizenek hype-jait részletezi gyakran; nem csekély jelmagyarázattal is szolgál külön oldalon tárgyalva a köznapi kínai kifejezéseket és rövidítéseket és szlenget; végül pedig körkérdéses formában egy közösségi szájtról gyűjti be a posztjainak anyagát, tucatnyi olvasónak adva hangot így minden bejegyzésben.

A ChinaSmack igazi kulturális ínyencfalat.

És akkor ott van a másik ínyencség, a méltánytalanul elmarasztalt 'District 9' című friss mozialkotás, egy olyan ál-dokumentumfilmbe oltott biohorror, ami tökéletesen prezentálja a science-fiction alaptalan félreismerését sokak által, pedig a leginikább társadalomkritikus műfajjal van gyakran dolgunk.

A District 9 nem az űrlényekről szól, hanem az idegenről mint identitás, az idegenségről, ordítóan parabolikus film: a rasszizmust boncolgatja gyakorlatilag, minimálisan kendőzve csak.

Nnamost, a ChinaSmacken megjelent egy poszt, amiben az aktuális körkérdés az volt, mi lenne ha a District 9 garnélaszerű, lepusztult, guberáló, gettóban élő, magántulajdont nem ismerő idegenei történetesen nem Dél-Afrika felett landolnak ahogy Blompkamp rendező már a moziváltozat elődjében, az eredeti kisfilmjében is ábrázolta, hanem mondjuk Kínában.

A válaszoknál számítottam némi felhangokra, de aztán egészen ledöbbenve olvastam végig, mi mindent ki nem hozott a kínai netizenekből ez a téma. Nagyon érdekes adalékokat kapunk ezzel a mostani kínai közgondolkodásról, kultúráról és érzelmekről, egy olyan világba nyerhetünk betekintést, ahol az utalások közül a legtöbb ismeretlen lehet.

无良兽父:

Grab a RB [ri ben, 日本, Japanese] person and mix them, see what kind of weird monster can be created.

你是谁我谁也不是:

Other places I would not know, but if they landed in Beijing, they would probably be XXed by special police within 10 seconds. If they landed in Shenzhen, they too would be taken care of by niubi city administrators [chengguan], police “assistants”, etc. If they landed in Henan, congratulations, motherland, ten days later, the whole sky will be filled with shanzhai versions of alien spaceships. Had they gotten hear before the military parade, we could’ve even scared the America to death.

飘渺雨竹:

They’d be eaten if they landed in Guangdong, taken as underlings if they landed in the Northeast, harmonized if they landed in Beijing, and forced to make AV [adult videos] if they landed in Japan.

淫色面具:

Aliens land in Beijing, Beijing people would ask  the aliens if they believe in capitalism or socialism.
Aliens land in Shanghai, Shanghai people would drag the aliens to the zoo to put on display.
Aliens land in Guangdong, they would be eaten…
Aliens land in Wenzhou, Wenzhou people will ask the aliens: is business easy to do on your planet?

好名都叫狗去了:

Even if you an alien, you would still die if you annoy city administrators [chengguan].

十个救火少年:

If they land in China,
no matter where,
our country’s go-vern-ment will take care of this group of big shrimp like gods.
Banks, airports, train stations…the go-vern-ment will make special big shrimp lines for all of them,
all to show that our country is a “responsible” country!
This way, other countries will express heartfelt admiration for this “responsible” attitude of our country,
and thus our country’s government leaders will have face.

念:

If they landed at my school, I would suddenly realize that our school’s girls are very pretty after all.

Az Y-generáció közös emlékei

"Láttam a BBC-n egy dokumentumfilmet, amelyben kínai fiataloknak mutatták meg a Tienanmen téri események évfordulóján azt a híres és emblematikus fotót, amelyen a téren egy fehér inges fiú szemben áll egy tankkal. Nem tudták azonosítani, miről, milyen eseményről készülhetett. Nem emlékeztek."

Ha valaki lemaradt volna róla, nem tudom a hvg.hu-n kívül más is lehozta-e, de egy rettentő izgalmas oldal született a MOME Vizuális Kommunikációs Tanszék jóvoltából. A huszonevesek.hu a '89 körüli generáció közös emlékeit hivatott összegyűjteni, "én és a rendszerváltás" címszóval. Lego matrica, kindertojás- gyűjtemény, igazi szoci ovis játékok, botrányos hajak -mindez képekkel és videókkal.

Még régebben, amikor a Hegy Gyomrában után keresgéltem, találtam egy sajnálatos módon halott oldalt, a Kollektív tudat- emlékezőblogot, kifejezetten örültem a kezdeményezésnek, kis csalódás volt amikor megláttam hogy jó ideje nem frissült. Pedig a köztudat, a közös emlékek gyűjtésére a net kifejezetten jó színtér.

Streetwise leckék: a figyelem (No Tech Hacking by J0hnny Long)

Streetwise annyit tesz, mint utcai bölcsesség.
Vagyis olyan gyakorlati tudás, amit az ember az utcán, az életből szed össze, amit nem tanítanak az iskolában, amiről nem írnak a könyvek. Szájhagyomány útján terjedő trükk.

Ha hackerekről van szó, a legtöbben dagadt, szőrös antiszociális srácra asszociálnak, ahogy egy sötét szobában az összeszáradt pizzamaradék mellett a gép fölé hajol, a képernyőn meg programkódok futnak végig.

Kevesen tudják például, hogy a hackerek évről évre megrendezik a DefCon névre hallgató találkozójukat, ahol több ezren vesznek részt és hallgatják például az olyan gurukat, mint a fenti videóban beszélő Johnny Long.

Még kevesebben gondolnák, hogy a hackerkedés nem korlátozódik számítógépekre és programokra: a hackerkedés legalább annyira jelent egy gondolkodásmódot is, ezt prezentálja J0hnnyhax a No Tech Hacking, vagyis a technikát nélkülöző hackelés módszereit kifejtve.

A No Tech Hacking (vagy Ninja Skills of the Underground) olyan trükköket mutat be, amihez az ég világon semmi nem kell, csak egy olyan képesség, ami az iskolapadban töltött hosszú évek alatt kikopik az emberből: a figyelem.
Az, hogy absztrakcióktól mentesen képes legyen odafigyelni a környezetének jeleire.
Hogy ne a saját gondolatai zümmögését hallgassa szórakozottan egész nap jártában-keltében, hanem képes legyen érzékelni, megfigyelni maga körül a dolgokat olyannak amilyenek.
Nyitott szem, üres elme.
Percepció.

J0hnny nem azért nagy arc, mert kitalálta hogyan hackelje meg a Google kevésbé védett szervereit, hanem mert olyasvalaki, aki ismeri a környezetét, megfigyeli minden apró részletét, így olyan következtetéseket von le, ami átlag földi halandónak varázslatnak tűnhet. Pedig nem kell serlokholmsznak lenni hogy valakiről a ruházata alapján megmond, milyen ember.

A videó egy közel egyórás oktatóanyag, ami ezt a gondolkodásmódot adja át és mellette megismertet bizonyos hacker-szubkultúrához közelebb állók számára talán ismerős kifejezésekkel, technikákkal. Csak párat példaképpen:

"Google is our friend"
Többször elhangzó jelmondat, és milyen igaz. Bármi, szinte bármi megkérdezhető a mi nagyszellemünktől, mert ő a barátunk és ha jól tesszük fel a kérdést, megadja a választ.

Shoulder surfing
Vagyis valakinek a válla felett átkukucskálva "lenézni" annak képernyőjét, tevékenységét, neadjisten jelszavát.

Jedi wave
Long vicces kifejezése arra, hogy ha az ember egy kapunál csak felvillant egy plasztik belépőkártyának álcázott bármit, akkor tíz esetből kilencszer semmit se kérdeznek tőle és máris bejutott.

Dumpster diving
A magyar "kukabúvárkodás" szó jelentésárnyalatai némileg rossz irányba vezethetnének: a kifejezés annyit tesz, hogy sok cégnél mindenféle irodai papírhulladékot egyszerűen kivágnak a nagy szemétgyüjtőkbe, nem is sejtve hogy az azokon szereplő érzékeny adatok (számlakivonatok, felhasználónevek és jelszavak, adatbáziselemek) esetleg rossz kézbe kerülhetnek.

Video via Gazs. Thx!

A 'gerilla art' filozófiája Keri Smith tolmácsolásában

Még a második napon Velencében a Teatro Piccolo Arsenale oldalában egy poszt-poszt művészeti könyvesboltfélében találkoztam először Keri Smith 'Guerilla Art Kit'-jével, egy egészen kisméretű fás lapokra nyomott színes könyvecskével. Hazaérve aztán nagy meglepetésemre megtaláltam a Google Books-on, igaz, csak töredékekben, és azok is kábé naponta variálódnak, gondolom Google-ellenes copyright küzdelmek aktuális mutatójaként.

DETOURNE- MENT(fr.) -valamely széles körben ismert média forrásként felhasználá- sa, a kontextus- ból kiragadva és újraértel- mezve részeket, új jelentéssel ruházva fel az így létrejövő művészeti alkotást

A Guerilla Art Kit egy hm... keresem a kifejezést, egy gyermeki ártatlanságba bújtatott, szórakoztatóan kreatív ideológiai kézikönyv. Mert az egy dolog, hogy mint "kit", tehát szerszámosláda, készlet, a száz oldal körüli terjedelmében olyan mennyiségű ötletet vonultat fel, hogy az ember nem győzi memorizálni a könyvespolcnak dőlve. Ezen túlmenően viszont tényleg egy aktivistáknak szóló útmutató, ami megtanít hogyan csinálj saját matricákat (stickers), saját graffiti-sablont (stencil), hogy főzz házilag bio-enyvet (wheat paste, csiriz...?) hogy a plakátjaidat felragaszthasd, hogyan csinálj seed bomb-ot (guerilla gardening), milyen módon tervezz szlogeneket, miért hagyj el dolgokat amiket mások majd megtalálnak, hogy hozz össze egy flash mob-ot, mi az a wish tree vagy a guerilla mail (hagyományos postai úton!), ilyen és ehhez hasonló technikákkal az elejétől a végéig -"everything you need to put your messages into the world."

FREEWAY/ ROADWAY BLOGGING -üzenetek posztolása közutakon, felüljárók oldalában, gyakran politikai ellenállás és propaganda jelleggel

Ahogy a fenti alcím és utána a kötelező előszó a "szerző nem vállal felelősséget semmiért" résszel is hirdeti, a gerilla art inkább ideológiai koncepció mint művészet, ahol a konkrét alkotások környezetbe helyezésének lényege, hogy kellően megdöbbentőek legyenek ahhoz, hogy az egyszerű járókelőnek is szemet szúrjanak és -figyelem, itt jön a lényeg!- hogy közvetítsenek valami gondolatot, attitűdöt, üzenetet. Igen, ők az elkövetői a különböző falragaszoknak, matricáknak, installációknak, vicces dekorációknak, amikkel az ember összefuthat az utcán: provokátorok és tréfamesterek is egyben, akik általában az anonimitás álcája alatt hirdetik a politikailag abszolút nem korrekt üzeneteiket, legyen az világbéke vagy éppen össznépi forradalom, egy bárki számára címezhető "elvesztett" szerelmes levél vagy politikai röpirat a fogyasztói társadalom ellen, ami arra szólítja fel az arra járót, egészítse ki azt. A gerilla art egy típusa a culture jamming is.

Minél messzebb jut az üzenet és minél többen veszik át és gyúrják újra, hasznosítják fel, fejlesztik tovább, annál nagyobb a siker. A gerilla art mint módszer tehát a mémek terjesztésének egy technikája, méghozzá olyannyira hatékony, hogy a merészebb reklámkampányok, a gerillamarketing a teljes eszközkészletét ennek köszönhetik és a jelentőségét felismerve mind gyakrabban alkalmazzák.

Pár link nézelődni:

• Keri Smith
  
• Guerilla Innovation
  
• Good50x70
• Mark Jenkins
• Little People
• Inner City Snail Project
• Ekosystem
  

Turista 2.0

Ha ezt a posztot olvassátok, az annyit jelent hogy elértem a gépet, nem kapcsoltak le a határnál és talán már meg is érkeztem a Treviso-i reptérre, Sytisbe Velencébe (legrosszabb esetben benne leszek a híradóban). Az utat teljes egészében mi szerveztük a járatfoglalástól a szálláskeresésig, mert ahogy a webkettesek büszke öntudata már megtanította nekünk, egy olyan generáció vagyunk, aki saját maga szereti irányítani a dolgokat a varázslatos világháló segítségével, megfosztva kenyerétől olyan ősöreg intézményeket, mint a turisztikai ipar. És hogy mit is jelent ez a gyakorlatban?

Mondjuk egy szép napon a harsány rózsaszín banner a WizzAir főoldalán épp eltrafál, mert a 3000 HUF-os repjegy még a bannervakokat is krisztusi sebességgel gyógyítja. Elkezdesz gondolkodni, beindul a gépezet, elhatározod hogy minden kúlság amit James Bondtól és Jason Bourne-től láttál azt most kipróbálod élesben is, és nekiállsz megszervezni mindazt, amit eddig az utazási iroda nyaraltatásra felesküdött nénijeire bíztál.
Streetwise akcióban.

Például megtanulod, hogyan kell interneten keresztül fizetni. Regisztrálsz itt meg ott, esemesben kapott kulcsokat illesztesz, tagja leszel a PayPal-osok menő klubjának, számlaszámokat másolsz innen oda és utalásokat rendezel onnan ide, és már kicsit érted, miért nem terjedt el még széles körben az online fizetés.

Aztán mondjuk aludni is van kedved valahol, mert a reptéren mégse csövelhetsz egy hétig. Buzzwordnek is beillő keresőszavakkal zsonglőrködsz, cheap youth hostel, camping near..., single bed - double bed, ilyenek. Neveket és számokat kapsz cserébe, amiket beadsz a Google Maps-nek, de az sehogysem akarja megenni, aztán mégis összeáll a kép, és tessék, megismerheted madártávlatból az egész környéket, ha átnyújtanád a kezed a monitoron akkor majdnemhogy elérnéd a Ponte di Rialto-t... igaz, még soha nem láttad élőben, minden csak bitek játéka a szemed előtt.

És akkor jönnek a paranoiák is. Régen az ismeretlentől félhettek, te ma attól tartasz hogy ha most két kattintással megtalálod mondjuk az összes public toilet-et vagy az SP81-SR11-E55 körgyűrűt, akkor vajon élesben mit fogsz tudni kezdeni...? Az irányítás elvesztése, manapság ettől tarthatsz.
Vagy attól hogy mondjuk a megbízható kiskompakt fényképezőgéped bemondja az unalmast, és te nem tudod majd sorozatgyártani az emlékeket minden rio-n áthaladva, minden chiesa lépcsőjén, minden trattoria teraszán ülve. Hogy ha nem kattogtathatsz akkor olyan mintha ott se lettél volna.
Nameg az a sok-sok lufi amit eddig te is boldogan együtt fújtál a médiával, we the media, mi: H1N1, sertés Új Influenza, darabokra szakadó és tengerbe zuhanó airbusok, minden #hashtag most ellened dolgozik.

Aztán tegyük fel hogy sikerül megoldani a poggyászdíj utólagos egyenlítésének emberfeletti feladatát, sikerül meggyőznöd a reklámbeli emesét is az ibuszban hogy ideiglenes diákra is adja ki a nemzetközit, mondjuk bepakolsz mindent okosan hogy a terrorfenyegetettségben ne a te táskád legyen a következő a tűzszerészek rivaldafényében, visszaszámolsz, megírod a búcsúposztot a világnak és...
És aztán kinyitod az ajtót, hátrahagysz minden webkettes álomvilágot, az információáradat kényelmes paradicsomát és ELINDULSZ.

A hegy gyomrában (Under the Mountain, 1982)

Nem tudom kinek a döntése lehetett, de egy egész generáció gyermeklelkét rontották meg, amikor a kilencvenes évek legelején az akkor még egyeduralkodó Magyar Televízió egyes vagy kettes csatornája ifjúsági film besorolással műsorára tűzött egy 1982-es új-zélandi sorozatot A hegy gyomrában címmel. Hogy szülői pedagógiai tévedés vagy apáink kíváncsiságának kollektív bűne lehetett amikor engedték nekünk nézni, sőt, leültek velünk, de a nyolcrészes horror sokunknak okozhatott rémálmokat és olyan mély nyomokat hagyott a korosztály emlékezetében, hogy éveken keresztül komoly közös nyomozás folyt a részek felkutatásáért, én anno még egy aláírásgyűjtő fórumhoz is csatlakoztam. Rachel és Theo, az ikergyerekek, Miszter Jones és a gonosz Wilbeforce, a nyálkás ősférgek, az oldszkúl ruhák és szintigyanús hangeffektek, mára már a nyolcvanas évek retró-utánérzése, de ha megnézitek a Youtube-on a hozzászólásokat talán érződik valami ennek az összkulturális jelentőségéből.

Be-embeddelem a legjellemzőbb részt belenézni:



...és ha valaki kedvet kap, itt az összes is egy playlisten, minden rész háromba vágva.
Jó borzongást mindenkinek!

WWIII háborús propaganda parafrázis

...és még egy pár erre. És igen, már ez a poszt is remix, via SeSam (köszönet és remélem nincs harag).

A teljes korszellem benne van: Google Earth, Pirate Bay és torrentes mp3-ak ("will be shared at camp and overseas":), szólásszabadság és Net Neutrality, zseniális. Tökéletes kultúrdzsem.

Copy-paste média, avagy Tumblr-es félrelépésem története

Nincs mentségem, talán csak a kíváncsiság.
Kissé megromlott a viszonyom az eredeti Urban Buddhával (amit most olvasol), nehézkes kezelés, összekuszálódó forráskódok, lassú posztolás... biztos tudjátok hogy van ez, az ember alkot valamit, és a végeredmény csak nem az igazi. Hiába kapsz megerősítést innen-onnan, épp neked nem tetszik az egész.

Egyszóval, volt némi kalandom a Tumblr blogszolgáltatóval, ami annyira szépre sikerült, hogy most kissé zavarban vagyok, nem tudom meddig tart ez az affér, melyikből mi lesz.
Addig is leírom, mit tanultam ebből a félrelépésből.

A Tumblr kezdőlapján a "The easiest way to blog. Post anything. Customize everything." szöveggel találkozik a látogató. Nekem nem sok előzetes tapasztalatom volt, Fjoord és Tapsihapsi alapján figyeltem fel a Tumblr-blogokra, egyszerűen azért, mert egyszerűek és mégis nagyon szépek voltak, pont olyanok, amilyet mostanában csinálni akartam.
Gyorsan be is dobtam párat a feed-olvasómba, hogy hosszabb távon is megfigyelhessem őket, aztán két nap offline után arra lettem figyelmes, hogy valami elképesztő mértékben elárasztották az RSS levelesládámat. Innentől nem sok kellett, hogy szembesüljek a Tumblr blogok különös természetével.

A Tumblr nem állít valótlanságot, tényleg a legegyszerűbben kezelhető szolgáltató, amivel idáig találkoztam. A CSS egy számomra teljesen új használatát fedte fel, amikor kicsit mélyebben belenéztem: eddig azt gondoltam, hogy stíluslapok azért vannak, hogy az ember elszöszöghessen álmatlan éjszakáin, hogy kicsit még pofássabb legyen végül. A Tumblr létrehozott hét bejegyzésműfajt (szöveg, idézet, fotó, videó, link, chat, audio), méghozzá előzetesen megformázott html tagek és némi CSS segítségével, így a más blogszolgáltatók kezelőfelületeihez szokott egy poszt-kétórás formázás rémálom itt sehol nincs. Van helyette kétperces tartalommegosztás, szó szerint pár kattintás és már kész is, ha az ember kiválasztotta a műfajt, Tumblr automatikusan beleteszi az előre megformázott stílusba az egészet és frissen tálalja. A trükk nem új, igazából még itt a Blogspot/Bloggernél is létezik ugyanez, Post Template címszó alatt (Dashboard> Settings> Layout), igaz, saját kezűleg kell legyártani a spanokat és diveket.

Az egész ravaszkodás azt eredményezi, hogy a Tumblr-nél hihetetlenül egyszerű lesz posztokat gyártani. És akkor itt jön amit nehéz megfogalmazni: minden blogszolgáltató a felkínált lehetőségek alapján létrehoz egyfajta blogolási kultúrát, szokásrendszert, identitást, amibe az mindenki belecsöppen, aki regisztrál és náluk blogol.

A Tumblr filozófiája a gátlástalan spontaneitás felébresztése és a lopás legalizálása. (Sejtem, ezért a Tumblr-esek máris megköveznének:)

Azzal, hogy a tumblr-es blogíró copy-paste alapon bedob egy aranyos fotót, vicces videót vagy két sor idézetet és mér tolja is ki, a Tumblr szolgáltató ha nem is kényszerít, de minimum bíztat arra, hogy az ember ontsa magából a kétsoros/ egyképes "tartalmat". Ehhez jön még két dolog: először is, a lopás legalizálva van egy REBLOG felirítú gomb által, ami annyit tesz, hogy egy idegen Tumblr blog bármilyen megtetsző bejegyzésénél rákattintva egy az egyben átemeli a saját blogunkra a posztot, alul feltüntetve, hogy kitől származik. A másik, hogy a Tumblr ezt az átemelést ösztönzi azzal, hogy statisztikák helyett (arra ott az Analytics) belső pontozási rendszer (Tumblarity) alapján egy össznépi Tumblr-mércét állít fel és versenyezteti a tumblr-ösöket. Az ember Tumblarity-je annak a függvénye, mennyien nyomtak LIKE-ot egy-egy posztjára, hányan REBLOGGOLTÁK, illetve hányan követik (FOLLOW), mert az egész a Twitterhez hasonló szociális hálós rendszerben megy.

A Tumblr tehát mintegy tálcán kínálja a népszerűséget, ha az ember elfogadja a szabályait, és könnyen gyorsan napi 8-10 (-15?) posztot ír szerkeszt tesz közzé, nyúl le innen-onnan. A rebloggolás címen eladott tartalomtolvajlás bámulatos jelenség, igazából az új és a régi média találkozásának tökéletes mintapéldája: a hírgyártás 1.0-ás és a remixelés, villámgyors közösségi alapú keringetésének 2.0-ás elképzelése. Két magyarázat ütközése: "mért lopják már megint a képeimet" szemben a "világhíres lettél, az általad készített fotó kétóra alatt bejárta a fél világot" ideológiájával. Szép új világ, a copyright a múlté a hírnév esetleg bónusz; ha az ember feltölt valamit sose tudhatja hol látja viszont.

Visszatérve a gyakorlat szintjére, a Tumblr több dologban mégis zseniális és tanulságos kipróbálni, de erről a következő posztban olvashattok.

Múzeum körút 7.

Mint tudjátok, előszeretettel hackelünk várost: legutóbb a Múzeum körút 7-es szám alatti belső udvar lett urban exploration áldozata. Ha valakinek új lenne és eddig körbekerülte a fél Astoriát, a Könyvudvarnak, Poster Urban Outfitnek és egyéb alter boltocskáknak otthont adó átjáró, épp az elte bétékával szemben, a legrövidebb egérút a Körút és a Magyar utca között. Mégis, érdemes egyszer szép lassan is keresztülvágni, ugyanis a hely egy újabb, múltból itt ragadt pusztuló ékköve a Városnak.

A képek egy bámulatos varázslattal (onmouseover:) történnek bemutatásra, ha fölé viszitek az egeret, további részleteket láthattok. (A forradalmi onmouseover-fotóalbum copyright: Urban Buddha!!!)

Csütörtök kora délutáni életkép. Negyvenes faszi vitatkozik egy tavaszamúlt nővel: "de értsd mámmeg, egy férfi nem így csinálja...!" - "De én szeretlek Jóuzsikám és nem foglak hagyni...meg kő vátoznod!" - "Inkább haggyuk egymást békin, jóvan?!"




Öreg mami siet át kosárral, felülről egy macska az ablakban éktelenül nyávog.



Itt lelhető fel a környék egyik leggazdagabb street art lelőhelye is (a dagi srácot még sose sikerült bemozdulás nélkül megörökítenem a kevés fény miatt).

Rejtett terek Budapesten: kapualjak és belső udvarok világa

Amióta alászálltam a Rákóczi út 12-14. szám alatt található belső világot végigfotózni, azóta gondolkodtam rajta, hogyan is lehetne az élményt közzé tenni, milyen leírás dukál az újabb urban exploration-höz ha nem akarom csak magukat a képeket kirakni.
Hundertbasser, a forrás: budapest szerzője a minap megadta a megoldást a kérdésre egy bejegyzéssel, amiben Giambattista Nolli, Róma rejtett tereinek feltérképezője (interaktív térkép itt!) nyomán Budapest nyílt, de kevésbé ismert köztereit igyekszik összegyűjteni. A poszt nem maradt visszhang nélküli, erre reagálva az Urbanista is feldolgozta a témát. Ezek után nem kérdés hogy itt az Urban Buddhán is közreadjuk Budapest turisták által kevésbé ismert zugait, azok közül is először a régi építésű bérlakások belső udvarait, gangjait. Ezzel párhuzamosan készül egy google maps-es házi gyártású streetwise térkép is, amin folyamatosan rögzítjük a klasszikus, titkos meg a kevésbé rejtett helyeket, de most lépjünk be a Rákóczi út 12-14-be!



Képaláírás:
A Rákóczi úton az Astoria felé sétálgatva nem sok minden árulkodik arról, milyen csodálatos belső terek vannak egy-egy kapubejárón túl. Három éve fedeztem fel a helyet és annak idején is egy cipőbolt volt a szájánál. Visszanézve még megvillan egy piros hetes, de távolodunk a kinti nyüzsgő forgalomtól. Odabent már teljes az időtlen csönd, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Különös, de megél itt egy pár bolt: fodrászat-kozmetika, könyves, júpíszí, használtmobilos. Sőt, odafent a második-harmadik emelet környékén a "Magyar Cukrász Iparosok Országos Testülete" kiírás olvasható egy zöld ajtón. A nyikorgó csupa rozsda lépcsőn feljutva a négy (öt?) emeletes épület folyosóin egyébként majdnem tökéletes a mozdulatlanság, egy morcos negyvenest láttam kijönni valamelyik lakásból, de nem tűnt valami közlékenynek. Egyedül egy cigány őslakos néni nézte a felső szintről bagózás közben hogy ki ez betolakodó és mit kattintgat körbe. Néhol látni az élet nyomait, szépen gondozott muskátlik babakocsi-vázban, egy feltámasztott lábtörlő, parabolaantenna tányérja.

Kíváncsi leszek, mikor törlik el a föld színéről ezt a műemléknek is elmenő házat valamilyen felújítási program keretében.

Olvasni az utca nyelvét - street art Budapesten

Minden város olyan mint egy hagyma: rétegei vannak.
A felületes szemlélő persze azt hiszi hogy csak egy csomó jól-rosszul egymás mellé illesztett ház, vagyis a legkülső réteget, a jelentések felszínét kapirgálja. A város hagymarétegei ugyanis a lakók által korok alatt rárakott jelentések organikus káosza.
Olvasni az utca nyelvét - annyi mint tájékozódni a jelentéstartalmak között. Esztétikai alapon megítélni egy utcarészletet, legyinteni egy romos házra, megbotránkozni egy graffitin - annyit tesz, mint önként vaknak és süketnek lenni az utcára és jól hangzó sztereotípiákra cserélni a jelentések nagy részét.
A street art nem igazán sorolható a hagyományos művészetek közé, egy-egy műre azt mondani hogy tetszik vagy nem tetszik teljes tévedés, megideologizálni persze lehet, milyen undorító hogy a huligánok mindent összepiszkítanak, letörném a kezét is. A street arthoz pont a "huligánokon" át vezet az út, ugyanis minden egyes graffiti valójában nem más mint jelenlét- demonstráció.
Mint a barlangrajzok: mamutok meg gazellák, néha meg egyszerűen csak a festékes kezük nyoma. Miben különbözik a párezer évvel későbbi XXI. századi változat? Semmiben, most is vannak teljes falas művek meg tag-ek, csak közben feltaláltuk az írást is. Kommunikáció ez is: "itt élek, vegyél észre, görbe tükröt mutatok a világnak, pont itt az utca közepén hogy ne tudj elmenni mellette!"
Íme pár példa, még mindig a VII. kerületben sétálva bukkanhatunk rájuk.

NE! ...ne rombold le a várost.

Az agyat megevő televízió.

Sablonnal (stencil) fújt cipők. Nyitott szemmel kell járni hogy észrevedd.


Szabadtéri kiállítás egész utca- hosszan. Komplett számítógép monitorral három és fél méter magasan a falra erősítve.


Modern városi szellemek.


Nem tudom kinek a művei ezek a majmok, de egész az Üllői útig megtalálhatók.

Profi stenciles majmok és banánok.

"Az ingatlanspekuláció antiszociális"


Az a bizonyos híres ál-tócsa a Dob utca 13-15. alatt.

Majdnem életnagyságú nőalak, mellette A/4-es lapokon felirat: "Az idő nem boldogít!"

Budapest zsidónegyede a.k.a. Erzsébetváros, VII. kerület

Keresztbe-kasul bejártam az Erzsébetvárost, vagyis Budapest zsidónegyedét.
Egyesek szerint ez nem is megfelelő megnevezés, mivel csak a XX. század ragasztotta rá és a város zsidói annak idején főleg a Lipótvárost, Ferencvárost és Budát lakták. Igen, részben igaz, de elég csak végigsétálni a műemléki státuszú épületek bekamerázott, zegzugos eklektikája között, mondjuk a Wesselényi vagy a Kazinczy utcán.
Vagy még inkább a Dob utcán.
Mondjuk egészen a harmincötös számig.

Orthodox Kosher Étterem Restaurant, árnyas és szűk kapualj után hosszú, napos belső udvarok, elismerésre méltó tisztaság és valami furcsa csöndes atmoszféra, hogy akármilyen bátran is sétáltam be ide, vendég vagyok. Vagy inkább betolakodó. Héber feliratok, kamerák kereszttüzében óvakodok bentebb, lépésenként távolodok a keskeny bejárat visszavonulási ösvényétől és a külvilágtól, a torokszorító érzés fokozódik. Ahogy sejtettem, a belső udvar napsütötte kövezetén nemsokára határozott léptekkel egy félreérthetetlen származású férfi közeledik olajos hajjal és fenyegetően feszes testtartással. "Please don't photo! Just look, okay?!"- visszafojtott agresszió lappang a hangjában, de miután veszem a lapot és vállalom a balfasz elkóborolt turista szerepét aminek nézett, kissé megenyhül ahogy lassan kihátrálok és észre sem veszi ahogy hasból ellövök pár képet mialatt befészkeli magát a security feliratú portásfülkébe, a lélekjelenlétemből még egy "good bye"-ra is futja, amire gyanakvóan bólint.
És igen, kifelé menet konstatálom, hogy a vasrácsok felett ki van írva: "Biztonságuk érdekében kérjük az ajtókat becsukni." Van ahol az integráció egyszerűen nem kérdés, a defenzív befelé zárkózás sok kellemetlenségtől megóvhatja az embert.

Kövessétek tovább az Urban Buddhát, a VII. kerületi kalandozás folytatódik!

Hiro Protagonist vagyok, információval kereskedek (Neal Stephenson: Snow Crash)

"A munka egyszerű. Hiro adatokat szerez. Ez lehet pletyka, videorészlet, hanganyag, pár szám egy albumról, fénymásolt dokumentum. Lehetnek akár viccek egy friss katasztrófáról. Hiro feltölti az anyagokat a CIC adatbázisba, aminek korábban Kongresszui Könyvtár volt a neve, de ma már senki sem hívja így. A legtöbben azt sem tudják, mi a "kongresszus". És a "könyvtár" jelentése is kezd elhomályosulni. [...]
A CIC-nek stringerek milliói töltik fel az adattörmelékeket. A CIC ügyfelei -többnyire óriáscégek és kisállamok- rendszeresen böngészik a Könyvtárat, és ha találnak valami hasznosat, amit Hiro töltött fel, Hiro pénzt kap. Egy évvel ezelőtt feltöltött egy forgatókönyvvázlatot, amit egy burbanki ügynök kukájából lopott. Hat stúdió akarta látni. Abból fél évig kajált és bulizott.
Azóta sanyarúbb idők járnak. Saját bőrén tapasztalta, hogy a Könyvtárba kerülő információ kilencvenkilenc százaléka senkit sem érdekel. Példa: miután egy Kurír mesélt neki Vitalij Csernobilról, Hiro több hétig gyűjtött adatokat a legíjabb zenei irányzat, a Los Angeles-i ukrán nukleáris fuzz-grunge történetéről és főbb képviselőiről. A hang- és képanyaggal megspékelt vaskos dokumentumot aztán elhelyezte a Könyvtárban. Azóta se nézet bele egyetlen lemezkiadó, ügynök vagy kritikus sem."

(Neal Stephenson: Snow Crash)

És tényleg, egy blogger is valami egészen hasonlót csinál... Részlet a Snow Crash-ből, ami alapján a Second Life-ot megalkották.

Urban exploration: kalandozásaim a Párisi Udvarban

A Ferenciek terének vad forgatagától alig pár méternyire nyílik az a bizonyos leereszthető díszrácsos vaskapu, aminek a túloldalán a Párisi Udvar kísértetbirodalma rejtőzik. Kíváncsi lennék, hogy a Jégbüfében naponta megforduló százak közül hányan tudnak róla, hogy ugyanabban az épületben egyetlen fallal arrébb valami egészen más létezik, egy szebb korokat is megélt elsüllyedt világ, egy igazi zárvány a Belváros kellős közepén, a kíváncsi szemek elől megbújva. Simán lehetne turisztikai cél, ha nem elhanyagolt szégyenfoltja lenne a városnak.

Szomorú történetre számítottam amikor az ismeretlenséget kutatva a Párisi- és a Kígyó Udvart is magában foglaló Brudem-ház történetéről keresgéltem, de a hálón csak töredékeket találtam. A Párisi Udvar, ha igaz, 1909-ben épült Schmahl Henrik tervei alapján, késő eklektikus stílusban. Az ötemeletes, üzletpasszázsos, két belső udvaros irodaház egykor a Belvárosi Takarékpénztár szerepében tündökölt és műemlékvédelem alatt áll. És tényleg olvasható a padló fémrácsaiban a Haas és Somogyi mérnökök, Budapest VI., Frangepán u. 7., és a gyártó, az Osztrák-Magyar Luxfer Prizma Gyár Kft. neve. És igen, a sors iróniája hogy az elhagyatott gyönyörű Párisi Udvar ma leginkább Ibusz-palotaként ismert, ugyanis nemrégóta Magyarország vezető utazási irodája itt ütötte fel hadiszállását.

A csodálatos kupolának és pár halódó kis boltnak helyet árnyékos belső udvar három irányból is megközelíthető: a Ferenciek teréről a Duna felőli aluljáró után közvetlen, a Petőfi Sándor utca felől a Coffee Heaven után balra vagy a Kígyó utcáról a kissé félelmetes Kígyó Udvaron át.

Annak idején, úgy két éve amikor felfedeztem a helyet, a Coffee Heaven utáni első belső kis üzlet, a Passy Bijoux (egy a kábé három még működő boltnak odabent) melletti főlépcsőház még nem volt lezárva azzal a vasráccsal, mint most, így be tudtam jutni az épület belsejébe: akkor bejártam a legtetejéig mind az öt emeletet. A kupola felülről körbejárható, a dohos félhomályt megtörik az ismeretlen lyukon beszökő napsugarak, a galambokon kívül nincs mozgás, mindent vastagon borít a guano és a teljes pusztulás érzetét kelti. Azon túl még vagy két emelet van felfelé üres gangokkal, átjárókkal és ezeréve ki nem nyitott ablakokkal amik belső udvarokra és tetőkre néznek.

Most csak a másik, a kisebb lépcsőházba sikerült bejutnom, miután beszélgettem egy sort az épp liftet javító munkásokkal ("életveszélyes, senkinek nem ajánlanám... micsoda koszfészek... azisetnverjemeg ezt az egészet le kéne mán dózeróni"). Az állapotok két év alatt semmit nem változtak, a kupolához nem sikerült átkerülnöm, mert nem akartam kockáztatni hogy véletlenül túl gyorsan kész legyenek a mesterek és ott ragadjak bezárva, de tudom hogy a tökéletesen kihalt lépcsőházakon át van kapcsolat a túloldalra és talán legközelebb sikerül egy erkélyre vagy padlásra vezető járatot is találnom.

Íme a kisebb lépcső és az út felfelé...



Három emelet magasan a kupolával egy szintben a folyosókon...




...és újra kint az utcaszinten a Petőfi Sándor utca felőli kijáratnál.