Streetwise leckék: a figyelem (No Tech Hacking by J0hnny Long)

Streetwise annyit tesz, mint utcai bölcsesség.
Vagyis olyan gyakorlati tudás, amit az ember az utcán, az életből szed össze, amit nem tanítanak az iskolában, amiről nem írnak a könyvek. Szájhagyomány útján terjedő trükk.

Ha hackerekről van szó, a legtöbben dagadt, szőrös antiszociális srácra asszociálnak, ahogy egy sötét szobában az összeszáradt pizzamaradék mellett a gép fölé hajol, a képernyőn meg programkódok futnak végig.

Kevesen tudják például, hogy a hackerek évről évre megrendezik a DefCon névre hallgató találkozójukat, ahol több ezren vesznek részt és hallgatják például az olyan gurukat, mint a fenti videóban beszélő Johnny Long.

Még kevesebben gondolnák, hogy a hackerkedés nem korlátozódik számítógépekre és programokra: a hackerkedés legalább annyira jelent egy gondolkodásmódot is, ezt prezentálja J0hnnyhax a No Tech Hacking, vagyis a technikát nélkülöző hackelés módszereit kifejtve.

A No Tech Hacking (vagy Ninja Skills of the Underground) olyan trükköket mutat be, amihez az ég világon semmi nem kell, csak egy olyan képesség, ami az iskolapadban töltött hosszú évek alatt kikopik az emberből: a figyelem.
Az, hogy absztrakcióktól mentesen képes legyen odafigyelni a környezetének jeleire.
Hogy ne a saját gondolatai zümmögését hallgassa szórakozottan egész nap jártában-keltében, hanem képes legyen érzékelni, megfigyelni maga körül a dolgokat olyannak amilyenek.
Nyitott szem, üres elme.
Percepció.

J0hnny nem azért nagy arc, mert kitalálta hogyan hackelje meg a Google kevésbé védett szervereit, hanem mert olyasvalaki, aki ismeri a környezetét, megfigyeli minden apró részletét, így olyan következtetéseket von le, ami átlag földi halandónak varázslatnak tűnhet. Pedig nem kell serlokholmsznak lenni hogy valakiről a ruházata alapján megmond, milyen ember.

A videó egy közel egyórás oktatóanyag, ami ezt a gondolkodásmódot adja át és mellette megismertet bizonyos hacker-szubkultúrához közelebb állók számára talán ismerős kifejezésekkel, technikákkal. Csak párat példaképpen:

"Google is our friend"
Többször elhangzó jelmondat, és milyen igaz. Bármi, szinte bármi megkérdezhető a mi nagyszellemünktől, mert ő a barátunk és ha jól tesszük fel a kérdést, megadja a választ.

Shoulder surfing
Vagyis valakinek a válla felett átkukucskálva "lenézni" annak képernyőjét, tevékenységét, neadjisten jelszavát.

Jedi wave
Long vicces kifejezése arra, hogy ha az ember egy kapunál csak felvillant egy plasztik belépőkártyának álcázott bármit, akkor tíz esetből kilencszer semmit se kérdeznek tőle és máris bejutott.

Dumpster diving
A magyar "kukabúvárkodás" szó jelentésárnyalatai némileg rossz irányba vezethetnének: a kifejezés annyit tesz, hogy sok cégnél mindenféle irodai papírhulladékot egyszerűen kivágnak a nagy szemétgyüjtőkbe, nem is sejtve hogy az azokon szereplő érzékeny adatok (számlakivonatok, felhasználónevek és jelszavak, adatbáziselemek) esetleg rossz kézbe kerülhetnek.

Video via Gazs. Thx!

Hogyan szelídítsd meg az RSS olvasódat?

Múltkori, a netes hírfogyasztás normatív kríziseit és patológiáját boncolgató poszt után folytatjuk sorozatunkat az információs zajjal való birkózásról. Ahogy ígértem, jöhetnek azok a tippek és trükkök, amivel feedolvasónk kezelhetővé tehető.


Talán azzal kezdeném, hogy megpróbálok egy közkeletű tévhitet eloszlatni: még az is, aki már teljes rutinnal használja a Google Readert vagy bármely RSS fogadására képes hírolvasót általában meg van győződve arról, hogy ez az egész feed-olvasgatás azért jó, mert bármennyi forrást összegyűjthetünk és követni tudunk, ha már egy helyen vannak és nem kell végigzarándokolni az eredeti oldalakat.
Tévedés.
Ott lóg ki a lóláb, hogy feltételezzük, bármennyi forrással elbánhatunk így.
Még ha elsőre triviálisnak hangzik is, de mindannyiunk figyelmi korlátja véges, nem tudunk akármennyi információt elpusztítani adott idő alatt, és még ha ez nagyon általános bölcsességnek is tűnhet, állítom, tíz hírfogyasztóból kilenc hajlamos lehet elfelejteni.
Egyszerűen nem tudunk határt húzni.
Nem is lehet.
Hogy állapítsam meg, mennyi az ép észen inneni hír-elemek napi száma ami még belefér?
300?
400 még esetleg?
És ha a fele csak tumblr-szintű minimálkoncentrációt igénylő? És ha hosszú szöveges? És ha a fele nem is olyan fontos? Nincs olyan algoritmus ami ezt súlyozni tudná.

Mi akkor a megoldás?
Mi van ha többfajta hír létezik, akkor a netes hírolvasás célja is lehet többfajta, valahogy úgy, mint ahogy teljesen más módszerrel esünk neki egy napilapnak, egy színes magazinnak, egy havi folyóiratnak vagy egy termékkatalógusnak...?

Milyen stratégiákat különíthetünk el akkor hát, milyen különböző módokon használhatjuk az RSS-olvasónkat?
Megkíséreljük a figyelem célja, fókusza alapján csoportokra szedni a hírforrásokat.

1. Tájékozódás
   Amennyiben az a már-már bagatell motiváció vezet, hogy egyszerűen képben legyél, elsőre ziccernek tűnhet feliratkozni a nagy híroldalak közül esetleg egyszerre többre is -semmi gond, mindenki átesik ezen és általában rekordidő alatt rájön, mennyire lehetetlen is ez így. Jó az Origo meg az Index és főleg a HVG.hu, de még azok is amik osztott feedre adnak lehetőséget (kül-belföld, tudomány, sport, kultúra), még azok is hajlamosak az embert elárasztani mindenféle irreleváns szutyokkal.
   Ez nem új, az viszont igen, hogy bizonyos bloggerek okosan összegyűjtik a több forrásból érkező információkat, például a grafomániájukról elhíresült Tumblr-eseink közül is többen művelik ezt a mesterséget pusztán a műfajjal járó életérzésből fakadóan (real-time posztolás). Az aktualitásokat olyan ügyesen emelik ki, hogy ha csak egy-kettőt követsz akkor máris egész jó esélyed van hogy ne maradj le fontosabb hírekről. Ilyen például Tapsihapsi, amikor épp nem a fixis csajokról közöl képeket:)
   A másik eset, ha egy blog kifejezetten arra szerződik, hogy magazinszerűen megjelentessen bizonyos tematika alapján az aktuális posztokat valamekkora köteg forrást összefogva, ilyen például a Skipintro ("vizuális és tárgykultúra a citizen médiában és azon túl"). Ha találsz ilyen gyűjtőblogokat, akkor jó eséllyel le tudsz fedni egész nagy területeket. Igazából óriási szükség lenne ilyen tematikus gyüjteményekre, ha valaki sok idővel rendelkezik és nem tudja miben utazzon, hát erre biztos lenne igény.
   
2. Tömegek bölcsessége (hype)
   Igaz hogy a mondás úgy tartja, don't believe the hype, vagyis ne higgy a felhajtásnak, de ha már hallottál olyan óriásokról, mint a Digg vagy a Reddit, akkor nem vagy elveszett ember: ezek az oldalak éppen arra szolgálnak, hogy a felhasználóik által pontozott mindenfelé talált cikkeket szedjék össze és rangsorolják a szavazatok alapján, valahogy olyan alapon, hogy ha egy írás elég széles rétegeket mozgat meg, akkor csak lehet benne valami. Hasonló a mi kis hazai, sokat szidott Index címlapunk blogketrece is ahova a blog.hu-sok igyekeznek betörni. Egészen európai színvonal viszont a Turulmeme, a GReaderesek Mekkája, ahol az elmúlt 8/12/24 órán belül a megosztások száma alapján kerülnek címlapra a hírek. Az igazi nagy fogás viszont ha valaki ugyanezt keresi nemzetközi színtéren a Popurls, ami a legutóbbi webes buzz-t, vagyis a legnépszerűbb url-eket gyűjti csokorba olyan forrásokat pásztázva, mint a Digg, Reddit, Yahoo Buzz, Flickr, Delicious, Technorati és Twitter.
   
3. Trendek (buzz)
   Mondjuk még ennél is válogatósabb vagy, tényleg nem hiszel a hype-nak és a pillanatnyilag felkapott webszemétnél jobban izgat mi az ami mostanában az érdeklődés homlokterében van, milyen őrületekre pörögnek az emberek, milyen trendek jönnek fel vagy tűnnek el a süllyesztőben. Trendspotting kategóriában igen jó a TrendHunter magazin, kár hogy a csillogó nyugati civilizációnak a határán mi kívül esünk, így főleg a nagyvilág trendjeibe enged bepillantást az oldal. Jobban szervezett a BuzzFeed, ami a weben virális témákra helyezi a súlyt.
   Ezek persze csak példák, ettől nem lesz megváltva a feedolvasód, amit kiemelnék az a megközelítés, a gondolkodásmód: így is lehet a hírolvasást felfogni.
   
4. Kémkedés
   Kevesen tudják, de fel lehet iratkozni RSS-ben egy-egy google keresésre is. A weben minden nap oldalak születhetnek adott kulcsszóval, amit a crawlerek folyamatosan indexelnek és házhoz szállítják a feedolvasón keresztül. Ha kíváncsi vagyok például, ki és mit ír például a "gerillamarketing" kifejezéssel, akkor beütöm a keresőbe és oldalt megkeresem a kis narancssárga RSS ikont. Egy ravasz trükk, hogy ennek segítségével a saját nevünkre/ blogunk címére feliratkozva folyamatosan képben lehetünk, hogy hol és kik említenek minket, idéznek tőlünk, hivatkoznak ránk.
   
5. Inspiráció
   Talán a legérdekesebb és leginkább a jövőbe előlegező stratégia ha úgy tekintesz a hírolvasódra mint egy inspirációs doboz, rádió, varázskalap, amit ha elég finomra hangolsz (mint a last.fm-et) akkor mindig előhúzhatsz belőle valami izgalmasat. Hogyan? Úgy, ahogy fel lehet iratkozni például a delicious-on a felhasználók által cimkézett oldalakra címkék szerint. Például ha az Urban Buddha gyűjtőköréhez tartozik a 'cyberpunk' kulcsszó, akkor ha feliratkozok a http://delicious.com/tag/cyberpunk url-re, akkor jó sansszal csípek meg érdekes oldalakat a témában. Ez a "folkszonómia" meglovaglása, nem különösebben alkalmas arra hogy az aktualitásokat ragadja meg, viszont ha kellően jól lövöd be a kulcsszavakat, akkor mindig lesz nyúl a kalapban. Ez a módszer a legdinamikusabb, mert nem egy bizonyos forrásból táplálkozik, hanem folyamatosan új és új oldalakkal ismertet meg, ami ha szakmabeli vagy hasonló érdekeltségű akkor még a kapcsolatokat is bővíti.
   

Ezek azok a trükkök, amivel a jelenlegi tapasztalatok alapján szolgálhatunk. Röviden summázva a lényeg annyi, hogy sokkal kifizetődőbb, ha nem akarsz mindent tudni mindenről, hanem egy bizonyos szűkebb témára koncentrálni még egy olyan eszközzel a kezedben is, mint egy RSS hírolvasó, mert a figyelem véges dolog.

Anonimitás: lehet-e láthatatlannak maradni a XXI. században?

Hogyan blogolj névtelenül?



„...rengeteg nyom vezet hozzánk: GPS-es mobilok, bankkártyák, IP-címek, a repülőtéri azonosítások, közösségi oldalak – voltaképpen könnyebb egy új személyiséget lopni magunknak, mint elveszíteni a régit”

Az egyik levlistán jött szembe az IT café Wired-től kölcsönzött sztorija, thx a forrásnak, én lemaradtam volna róla. Tehát a történet úgy szól, hogy egy bizonyos Evan Ratliff, szabadúszó újságíró, aki olyan lapoknak írogat mint a New York Times vagy a New Yorker, kitalálta amúgy kísérletképpen hogy eltűnik, a 30 napon belüli megtalálójának meg a Wired felajánlott 5000 dollár fejpénzt. Azt mondta, az a célja, hogy tesztelje, lehet-e láthatatlannak lenni ebben a csúcsmodern digitális világban, és megígérte azt is, nem hagyja el az Államok területét, használja a telefonját és rendszeresen lesz online, sőt mi több, megoszztja az önkéntes magánnyomozókkal személyes adatait, fényképét, nickjeit, netes azonosítóját. A cikkből kiderül, már volt elődje, egy bizonyos Matthew Alan Sheppard, de az elkeseredésében tüntette el magát, mivel nem bírta rendezni az életét és a házasságát, így angolosan kilépett belőle egy ügyes folyóbaesős alakítással. Cukormáz az egészre, hogy a Wired tanulmányoldalt is közöl Ratliff akciójáról.




Mi a teendő azonban akkor, ha valaki nem úri passzióból rejtőzködik, hanem mondjuk mert Iránban él és van véleménye a rendszerről, vagy mondjuk Kínában, ahol alapból be se tud lépni bizonyos közösségi oldalakra, a szervezkedést megelőzendő?

Vagy mondjuk félúton a civilizáció és a barbarizmus között, mint például észak-balkáni kis hazánk. Nem mintha attól kéne tartani, hogy az NBH minden utolsó kis júzer gépét bepoloskázta, de mégis, létezik az a graffitisek körében magyarázatra nem szoruló idea, hogy világhíresnek lenni egy nick biztonsága mögül, úgy, hogy igazából senki nem ismer, ki vagy valójában.

A cypherpunkok és a kriptoanarchia gondolatisága felett már kissé eljárt az idő, de ha megkapirgáljuk a retro életérzés divatos patináját, vajon tényleg nincs már létjogosultsága manapság a névtelenségnek? Viszonylag elterjedt a webkettes szcéna köreiben a "szakmai blogírás", amit általában a teljes, kendőzetlen polgári névvel szokás aláhúzni.

Vagy a social scoring oldalak: biztosan él még a köztudatban a németországi iskolások által összehozott tanár-pontozó webhelyek sztorija, vagy talán még az is, hogy egyes magasan kulturált országokban, mint amilyen az Egyesült Államok, mekkora trend volt a felháborodott nők által szerkesztett, hűtlen férfiakat kitárgyaló fórumok.

Vagy csak elég egy pillantást vetni a k*rucinfóra, ha még valakinek kimaradt: én biztos nem szeretném viszont látni olyan kontextusban a nevemet, lakhelyemet, személyes adataimat...

Vajon ez mind felesleges paranoia? Vagy tényleg van valami abban, hogy a "személyes biztonságunk közös érdekében" kell hogy legyen mindenkiről biometrikus nyilvántartás és kíváncsi kamerák minden sarkon?

Paul Bradshaw, az Online Journalism Blogon nemrég egy listában foglalta össze, hogyan lehet anonimen blogot írni. Mivel elég lényegretörő, álljon itt egy hevenyészett fordítás:

1. Használj anonim accountot a blog szerkesztéséhez: a Hushmail ingyenesen titkosít, a RiseUp-ot aktivistáknak írták, a MintEmail 3 órás átmeneti címet ad, a FilzMail pedig 24 órásat. Egyes blogszolgáltatóknál pedig, mint a Posterous lehetséges mailből posztolni.
2. Vedd biztosra, hogy az IP címed nem loggolták-e belépésnél: az Anonymizer, a Tor vagy a Psiphon segít ebben.
3. Vagy használj anonim blogszerkesztő platformot, mint a BlogACause.
4. Legyen több álneved, amik egymástól függetlenül léteznek. Íme egy random név -generáló.
5. Ha domainnevet akarsz regisztrálni, tedd azt is anonimen egy olyan szolgáltatással, mint pl a The Online Policy Group.
6. Légy óvatos, milyen információkat osztasz meg magadról, ahogy ezt a NightJack nevű arc sztorija is példázza.
7. Ne nyerj díjakat, ne szerepelj nyilvánosan, maradj underground kult-híró (köszi...)
   

Hm, hát mit mondjak, még ha kishazánk nem is az a hely ahol az embert a szíájések hajnali háromkor rángatnák ki az ágyából, azért jó tudni a lehetőségekről. Ha engem kérdez valaki, én azt mondanám, nem kell hackernek lenni ahhoz hogy tudjuk, milyen jól jöhet pár szépen kidolgozott pszeudoszemélyiség, amit bármikor előkaphatunk a zsebből.

Hackerfilozófia 7 pontban

1. Cél.
   Mindig kell egy cél. Cél az, amit elsőre nem tudsz megcsinálni. Minden cél egy megoldásra váró feladat, probléma.
2. Megértés.
   Először semmit sem értesz.
   Pedig nemértésből megértésbe el lehet jutni minden esetben, kivétel nélkül.
   Csak akkor nem, ha nem akarod eléggé.Ha nem sikerül, nem akartad eléggé.
   Ha elég ideig ostromlod, minden falon találsz rést a bejutáshoz. Minden problémán fogódzót a megértéshez.
   Minden ami statikus, bűn és gyávaság. Kijelenteni hogy valamit nem tudsz, nem neked való, az a saját statikusságod -ergo gyávaságod- elismerése.A megértéshez eljutni akarat kérdése, dinamikus folyamat.
3. Folyamat.
   Ha eleinte semmit nem értesz, ülj nyugodtan és ne add fel. Minden idő kértése, de az elejéhez bátorság kell. Keress mintákat, kapaszkodókat, réseket. Indulj el...
   
4. Fejlődés
   ...és haladj. Folyamatos haladás, törekvés, fejlődés, kis lépésekben, konokul előre.
5. Kérdezz!
   Nincs olyan hogy szégyen, az csak az ostoba büszkeség velejárója, hátráltató erő. Valld be hogy nem tudod, nem ismered, fogalmad sincs róla. Mindenkit becsaphatsz, csak magadat nem. A legnagyobb gát mindig saját magad.
6. Ne várj megváltást.
   Magadnak csinálod, csak magadtól várhatsz bármit is. Neked kell utánajárnod ha tényleg akarsz valamit. Tanulni csak saját magad, autodidakta módon tudsz, minden más csak ráadás.
   
7. Hozzáférés.
   Előbb-utóbb falakba fogsz ütközni, mert a világban falak, ajtók, zárak védenek mindent. És itt kezdődik a történet...

Ehhez nem kell igazi hackernek lenni, ez mind csak gondolkodásmód. És persze semmi köze a számítógépekhez vagy programokhoz, egyszerűen a XXI. századhoz szükséges problémamegoldó logika rövid receptje.
Stay tuned!

Hogyan ismerj meg egy idegen várost mielőtt odaérnél?

Nem is olyan régen még kérdés volt számomra, lehetséges-e és egyáltalán van-e értelme utazás előtt tájékozódni az úti céllal kapcsolatban. Most már tudom, hogy nem fölösleges a téma, méghozzá épp azért, mert rengeteg forrásból származó információ, sokféle eszköz, vagyis a világháló teljes technikai apparátusa segíthet a háttérből, ha valaki utazást tervez egy idegen városba. Ha az ember tudja, hogyan kell okosan használni ezeket a forrásokat, akkor nem csak egy bizonyos helyet tehet magáévá hanem bármely városban otthon érezheti magát, mivel a legtöbb rendelkezik bizonyos közös szerkezeti elemekkel.

Mint tudjuk, főleg kétféle városszerkezet létezik: a háló és a rács alakú, a többi ezeknek valamilyen keveréke.
A háló alakú szerkezet jellemzően az európai városok térképeiről köszön vissza, a történelmi hátterük szerint ezek mind valamilyen kulturális centrum (templom, székesegyház, Róma: Colosseum!) köré épülő sugárutakkal és koncentrikus körutakkal bírnak.
A rács alapszerkezetű városokra viszont az Újvilág gyarmati települései, illetve a római Castrumok, azaz katonai telephelyek a megfelelő példák. Ezek párhuzamos és merőleges utakból állnak, általában üzleti centrumokat körülölelve.

Maradjunk az ódon Európa hálószerű városainál, elvégre az egyetlen világvároskánk, Budapest is ilyen.
Hogyan indulj neki egy ilyen pókháló-városnak?

1. Tájold be magad. Mint az útszéli táblákon a turistáknak: "Ön itt áll" (piros pötty). Az, hogy éppen a háló melyik részén tartózkodsz, máris megadja a lehetőségeidet.
   
2. Fő vonalak. Vess egy pillantást a térképre megfelelő távolságból: ha elég messziről szemléled, kirajzolódnak a város vérkeringésének legfőbb ütőerei, a centrum, a széttartó sugárutak és a körutak több gyűrűben. A forgalom itt a legnagyobb, ha ezeket az útvonalakat rögzíted mint egy egyszerűsített térképet és memorizálod máris megvan a város csontváza és garantáltan nem tévedsz el.
   
3. Keresd meg a helyet ahova a pókháló szálai, a sugárutak összefutnak: ez a centrum. Nem kell ismerned a városzerkezet koncentrikus modelljét ahhoz hogy kitaláld, a belváros, downtown, CDB (central business district) a város életének központja, a legfőbb bankokkal, üzletekkel, irodákkal, parkokkal és terekkel. A közbiztonság itt a legjobbnak mondható, Budapesten ilyen az V. kerület, ugyanakkor a sétáló- és evőutcák nagyja is itt lesz, így ügyesnek kell lenned ha olcsón meg akarod úszni.
   
4. Keres más csomópontokat a térképen: tereket, kereszteződéseket. Ezek a város gócpontjai, a forgalom elosztópontjai, kulcsok az egyik vonaltól a másikig, ezeken könnyen és gyorsan lehet közlekedni. A helyi alközpontok, mint a Moszkva tér vagy az Örs vezér tere kisebb városok a városban, gyakran a fontosabb tömegközlekedési eszközök végállomásai.
5. Tipp ha gyalogosan akarsz elérni valamit: gyakori helyzet hogy a pókháló külső ívéről mész befelé. Hacsak nem tudsz közvetlen vonalat kis utcákon mindig kérdés ilyenkor, hogy előbb a sugárúton sétálj végig és utána a körúton vagy fordítva. A helyes megoldás az egyes azon egyszerú oknál fogva, hogy a külső ívek (körutak) kerülete mindig sokkal nagyobb. Pesti példa: eljutni a Boráros térről az Astoriára vagy a Blaháról a Fővám térre.
6. Amit párhuzamosnak vagy merőlegesnek vélsz, az nem biztos hogy a valóságban is úgy van. Egyszer a Népszínház utca vitt olyan messzire a kitűzött célomtól hogy a végén már azt sem tudtam merre járok, csak mert azt hittem az elején hogy párhuzamos a Rákóczi úttal.
7. Ami a leginkább be tud kavarni, az az Y-elágazások. Példa: az Egyetem tér a Királyi Pál és a Kecskeméti utca találkozásánál, vagy a Gerlóczy kávézó sarka. Ha ez nagy és tágas térrel is párosul, még nehezebb: a Móricz Zsigmond körtér legelső alkalommal maga volt a pokol, a teljes tájékozódásképtelenség.
8. A térkép alapján elképzelt és a valóságban tapasztalt helyszínek igen különbözőek lehetnek. Ez a kanyargós budai kis utcákon érzékelhető leginkább. Itt elég sokat segíthetnek fix tájékozódási pontok, például templomok.
   

Folytatása következik...

Magyar Twitter-őrület?

Játékszabályok.

A Twitterben 140 karaktered van hogy kifejezd magad. Hol vagy, mit csinálsz, mit látsz, mit tervezel.
Önkifejezés egy SMS hosszában: egyszerűség, semmi ömlengés. Életképek.
A Twitter annyi mint minimalizmus, felesleges sallangoktól mentes kommunikáció.
Twitter annyi mint csiripelés. Belecsöppensz egy rakás idegen csiripelésébe, a feladat: vedd fel a fonalat.
A Twitter kicsit olyan mint az iwiw, de csak egy kicsit: közösségi oldal ahol követőkre tehetsz szert.
A különbség, hogy míg az iwiwen mindenki titokban kukkol, a Twitteren csak a tweetek, csiripelések alkotják az egészet.
Az vagy amit mondasz, ahogy mondod, akinek mondod.
Ha csak magadban beszélsz, egyedül maradsz. Ahány embert meg tudsz szólítani, annyira leszel otthon a Twitteren. Mint a valóságban.
A Twitter nem chat, nem a parttalan kétszemélyes pofázásról szól.
A Twitteren a legtöbb elejtett száznegyven karaktered szól valakinek, nyilvános, téged képvisel. Ha megtetszik valakinek a dumája, kattintasz és követed.
A Twitteren követőket, rajongókat, nyájat gyűjthetsz, akik figyelnek arra amit mondasz.
A Twitteren közvetlenül szólhatsz a nagyokhoz is és talán ők is felfigyelnek rád.

A történet és a verseny.

A Twitter 2006-ban született, azóta a fél világ azt próbálja kitalálni, mi értelme, hogy lehetne pénzt csinálni belőle és főleg hogy mitől lett olyan sikeres.

A közelmúlt kocka-bulvár szenzációja szerint Ashton Kutcher, a CNN és Britni Szpírsz versenyzett az egymilliomodik követőért; természetesen Demi Moore férjura nyerte a meccset. A Twitter külhoni sikerein felbuzdulva és az alkalmazést propagálandó kis hazánkban a Webisztán hirdette meg a versenyt a kétezer- kilenc követőért, hozzá csatlakozott a Plastik Média, Doransky, majd a Dragonweb, a Spejz Béta és egyre többen.

Tisztelt Urban Buddha olvasók, mi is ringbe szállunk -a cél persze kissé ködös és távoli és mégsem a szám fontos, hanem hogy minél többen csatlakozzatok a Twitterhez.

Nincs tehát más dolgotok, mint hogy

regisztráljatok a Twitter.com-on és
kövessétek az Urban Buddhát élőben!

Mind mapping és szervezettség a blogokban

Kiinduló kérdés.

Már a kezdetektől fogva a legnagyobb problémám volt a blogírással kapcsolatban, hogy mégis hogyan lehet különböző dolgokat leírni úgy, hogy az összefüggő egységet alkosson. Hogy fog az ide tévedő olvasó egységes képet kapni hogy miről is van szó, ha minden gondolatot le akarok írni? Mi a teendő: kizárni a témák felét valami egységes, jól megragadható profilért cserébe vagy csapongani össze-vissza és remélni hogy a látogató majd megtalálja amiért érdemes itt maradni?

Azóta jártam a blogoszféra széltében és hosszában és az adatbányászat kapcsán megszületett valami megoldásféle a fejemben.

Tézis.
Minden blog sikeressége a szervezettségétől függ.
A SEO csak odahozza a látogatót, a szép dizájn meg ad plusz öt másodperc esélyt, esetleg egy bookmarkot. Az igazi feladat az, hogy minden olvasó keresztbe-hosszába végigolvassa az egészet, csak így van esély megfogni.

De mégis hogyan?
Helyes navigációval. Akármilyen zseniálisak is egy blogger gondolatai, ha csak a legutolsó poszt látható ami két bugyuta sor és nincs tovább, akkor minden érték rejtve marad az odatévedő elől, mert a blog rosszul szervezett.

Ötlet: mind map és rokonai.
Mostanában a címkefelhőn kívül egy másik adatvizualizációs technikai is nagyon divatos, ez pedig a mind map (gondollattérkép) és a kevésbé ismert rokonai, a fogalomtérkép és az argumentum térkép. Mit takarnak?

A mind map (gondolattérkép) inkább látványos, mint hasznos, brainstorminghoz gyors rögzítésre ragyogóan alkalmas eszköz: egy központi kérdés köré asszociatív alapon, lazán kapcsolt ötletek halmaza (további példák).

A fogalomtérkép (concept map) sokkal inkább alapoz a matematikára, lévén a fa-struktúrát használja egy kulcsfogalom és a hozzá tartozó részek közti kapcsolatok feltérképezésére. Jóval egzaktabb a mind map-nél, mivel nem a szabad asszociációkat sorolja szabadon egymás mellé hanem fogalmi hierarchiába rendezi, ez ugyebár a fa-struktúra lényege. Emiatt némiképp körülményesebb is elkészíteni.

Az argumentum térkép (részletesen a Dragonweben) az informális logika eszköze, ami ha... akkor, mert..., mint... kifejezésekkel köti egyik gondolat eredményeit a következőhöz, vagyis már egészen közel áll a formálisabb (program)nyelvek gondolkodásmódjához.

Következmény.
Bármilyen témájú gondolat rögzíthető és visszaadható akármilyen formában, az egységek közti kötések kidolgozása a lényeg. A kérdés csak annyi, hogy lehet vázlatosan és asszociatív alapon, jegyzetelősen posztot írni, majd azt egy foglami hálózaton belül elhelyezni viszonylag rövid időn belül?
A feladat tehát lehetővé tenni a rögzítést (írás, a bloggernek) és a prezentációt (olvasás, a látogatónak).

Létezik a természetes asszociációs folyamat, ahogy gondolkodunk egyik asszociáció jön a másikból. Ha valaki jól tud tanítani akkor a saját fejében levő szervezettségét jól tudja közvetíteni. Az érthető írás annyi mint az asszociációk, gondolatfolyamok helyes egységekre darabolása és összekötése.

Mint a wikipédia, kiegészítve az időbeniséggel, hogy statikus állóképekből dinamikus, az idő előrehaladtával alakuló- kiegészülő részeket kapjunk, amik viszont ugyanahhoz a fogalmi egységhez kötődnek.

A valóságban ugyanez történik.
Az ember egyévesen megismerkedik az alma ízével pempő formájában, kétévesen már talán az alma képét is hozzákapcsolja, aztán megtudja hogy nemcsak piros hanem zöld is van aminek más az íze, aztán rájön hogy a Starking meg a Jonatán, aztán megismeri az alma elvontabb vonatkozásait, például hogy éva ezzel vitte búnbe ádámot (legalábbis a néphagyomány szerint), vagy hogy az Apple az nem véletlenül van laptopok hátulján, vagy hogy a New Yorkiak mért emlegetik annyira a Big Apple-t és még sorolhatnánk.

További kérdések.
Hogyan lehet vázlatokat, töredékeket, csonkokat közzétenni?
Mekkora egységekre kell darabolni a gondolatokat?

Egyetemi előadás- turizmus

Volt egy szabad délelőttöm, újfent éltem hát a régen kigondolt és mostanában felfedezett lehetőséggel: mivel az egyetem minden terme mellett ki vannak függesztve a félév órái az egész heti bontásban, egyszerűen kinézek magamnak egy jól hangzó előadáscímet és beülök kíváncsiságból meghallgatni, mit tanulnak más szakokon. Így jutottam már el egy globalizáció és nemzettudat előadásra, aztán egy ideje látogatom már a csütörtök reggeli e-businesst (múlt héten volt szerencsém Berényi Konrád prezentációjához), most pedig valami médiarendszerekről szóló órát ültem végig.

Mint a Fight Clubban, csak én nem a hererákosokhoz és az agyparazitásokhoz járok, hanem azzal áltatom magam hogy értelmes dolgokkal gyarapodok.

Ma például olyan dolgoknak a létéről szereztem tudomást, mint a kalózrádiók története, az eladható amerikai narratíva, az advertorial, az objektív újságírás doktrínája és az értékmentesség kényszere, a tízmásodperces soundbite híradások, vagy a cultural discount lényege, azaz hogy a magyar szappanopera mindig verni fogja az amerikait itthon.

Egy olyan utópiát képzelek el, ahol minden egyetemi polgár egyetemközi kozmopolita és szabad bejárása van bármelyik tanszék bármilyen előadására, ahol az oktatók népszerűsége a referencia az előadás-látogatáshoz és nyíltan pontozhatóak mint a Diggben, és ahol minden órán amelyiken megjelentem kapok egy ikszet az indexembe hogy a végén ne mint szakbarbárok sétáljunk kiképezve keresztül a diplomaosztó pezsgőfolyamán, hanem...

Hogyan találj az ízlésednek megfelelő hasonló jó zenéket?

Tegyük fel hogy unod már a százszor hallgatott személyes slágereidet és mondjuk nyitott vagy valami újra, de mivel válogatós vagy, legalább olyan jó zenét akarsz hallgatni mint eddig. Tegyük fel hogy már rájöttél hogy létezik a Last.FM (vagy a Deezer Smart Radio-ja vagy a Winamp Media Library-ben valami hallgatható csatorna, mint a Radio Paradise), de szkeptikus vagy mert hiába próbálkozol, hol eltalálja a stílusod a gép, hol sorozatosan kénytelen vagy rátenyerelni a skip gombra. És tegyük fel hogy már rájöttél arra is hogy tudod alakítani a profilodat a love vagy ban this track nyomkodásával, de mégis kíváncsi vagy, milyen előadókat hallgathatnál még. Erre találták ki a teljes zenei világ vizualizációjára a "similar artist" címkézős alapelvén működő zenei térképeket. Több lehetőséged is van:

• Music Map. Minimál látványvilág, cserébe pofonegyszerű működés: begépelsz egy előadót és megmutatja az egész szomszédságot.
• Liveplasma. Sokkal látványosabb flash-oldal, a zenei rokonság távolságban mérve, szép színesben. Mellesleg filmekre meg színészekre is lehet keresni benne.
• Tastekid. Kissé emós érzés, de szintén képes zenén túl filmeket és könyveket is ajánlani.
• Még egy érdekes lehetőség az Amazon.com is, ahol egy előadóra keresve és az infóra kattintva a "Similar Interests" alatt találhatóak a hasonló ízlésvilágok.
  

Csak úgy mellékesen lábjegyzetként: az adatvizualizáció egy elég masszívan fejlődő és előremutató terület, aminek a kutatásában a magyarok is élen járnak: Nepusz Tamás bme-s píécsdí hallgató munkájának köszönhetjük mellesleg az alábbi képet is, ahol a Last.FM adatbázisának ostromával a teljes zenei univerzum kapcsolatait láthatjuk egyben.

A leggyakoribb 500 kínai szó: nyelvtanulás statisztikai alapon?

A múltkor a Wordle-vel játszadozva ugrott be az az elvetemült ötlet, mi lenne ha egy komplett beszélt nyelvet dobnánk be a gépbe és csinálnánk belőle pofás kis címkefelhőt, vagyis hogy mennyire lehet közel kerülni egy idegen nyelvhez statisztika módszerekkel, mondjuk sorba állítva a szavait gyakorisági alapon. Csak mert a jópofa és csodaszines nyelvkönyvek egészen életidegen feladatokkal tudnak előállni amiben hemzsegnek a felesleges szavak, miközben a bézik szinthez szükséges szókincset meg kispórolják. Persze a hatékonyságra törekvés ilyen matematikai alapú gondolatától minden nyelvész haja szála égnek állna, de amikor beírtam a keresőbe, kiderült hogy a metódus igenis létezik. Az egész komolytalanságától eltekintve érdekes dolog a lefedettség, vagyis a válasz a klasszikus kérdésre, hogy ha neadjisten egy olyan szép nyelvet akar az ember tanulni mint a kínai, akkor mennyi írásjegy ismerete szükséges egy átlagos napilap megértéséhez. Állítólag a leggyakoribb 500 kínai karakter (remélem nemsokára kijavítják a hibát) lefedi a nyelv 72%-át, kérdés persze hogy ez mire elég.

Kíváncsi lennék mit szólnak ehhez a nyelvtanárok, nyelvtanulók, nyelvészek...

Grunge: városi látványőrület

Majd ha kiásnak minket a jövő nagy tudósai a korok porlepte rétegei közül, akkor majd azt mondják, hát ez volt itt a század ezredforduló, és tanítani fogják művészettörténetből hogy ezek voltak a meghatározó stílusjegyek, akkoriban ez a grunge hódított ami ugye nem csak a tucatnyi Kurt Cobain-klónt jelentett, hanem valami teljesen mást is, nevezetesen egy egész látványvilágot és életérzést. És a neten mindenki ilyen laza dizájnt akart összehozni, koponyákkal meg piszkos hátterekkel, töredezett betűkkel, meg a nagyvárosi romlás minden jelét pólókra meg pulcsikra nyomtatni. És bármit el lehetett adni ezzel a virágmintás tekeredős indás csomagolással, cigitől kezdve mobilon át a bulvárlapig. De jó volt, mert szorult bele valami mainstream lázadás, a lájtos vadságnak meg a burjánzó urbánus giccsnek némi élvezhető elegye.

Csak hogy világos legyen miről is van szó, sorakozzon itt pár példa a becsületes nevükkel, mert ugye azt a legnehezebb megtalálni egy gúglis keresésben, hogy mit is keresünk pontosan.

Texture

Például hogy mit is takar az hogy textúra, mert van aki itt urban texture-ökkel bizniszel. Stockfotózás omló vakolatokról.

Background pattern

Amit előszeretettel használnak mint background, vagyis az ismétlődést, amit blogok háttereként látni, úgy hívják hogy pattern.

Brush

Ezek itt ecsetek azoknak, akik elég bátrak hogy Photoshopban maguk is kipróbálják a mesterséget.

Swirl, Fleuron
Organikus minták, de ez szinte már alapműveltség.










Sunburst
Vektorgrafikával készül, bármi mögé betehető.






Fonts

És akkor vannak még fontok is, vagyis letölthető betűtípusok tömegével.

Minden do-it-yourself alapon megy, kismillió tutorialt lehet találni amik lépésről lépésre mutatják be a grunge tudományát.

A fentebbi bemutató a teljesség igénye nélkül készült, a hangsúly az elnevezéseken van, nem gyűjtöttem ki mindent, mert már van egy elég alaposan összeszedett gyűjtemény ingyenes grunge design forrásokkal.

A rejtélyes HDR-fotózásról még egyszer

Az óriási érdeklődésre való tekintettel lerántjuk a leplet a HDR-fotózás titkairól, ezzel már úgyis tartoztam egy régebbi poszt kapcsán.

Tehát. A HDR (High Dynamic Range) egy okos kis trükk, egy fotós technika, amivel tökéletesen természetellenesnek ható képeket lehet készíteni. Ez azért van így, mert a fotográfus becsapja a szemünket, méghozzá olyan módon, hogy három különböző fénnyel készült kép legjobban látszó részleteit hozza össze a boncasztalon. Általános tapasztalat minden kezdő és félprofi fotósnál, hogy olyan helyen ahol a fényviszonyok nem épp a legegyszerűbben értelmezhetőek a kamera számára -például erdőben, templomban, éjjel a városban-, vagy túl sötét, vagy túl világos kép a végeredmény. A HDR-fotóhoz direkt készítünk három különböző variációt, és ezeket aztán az utómunkálatok során összeházasítjuk, így születnek ezek a digitálisan megerőszakolt képek.

Ha valaki tutorialt keres, akkor többet is találhat, hogyan kell csinálni vagy akár hamisítani lépésről lépésre.

Az itt bemutatott képek Keith Thorne nevű kalandortól származnak, akinek a fotógalériáját végignézve arra is fény derül, mi az az urban exploration. Képaláírásokkal együtt fogyasztandó!

Ezer gondolat a blogolásról

"A blogolás nem az írásról szól. A blogolás más tartalmakra való hivatkozás és más tartalmak véleményezése. Minden önálló szöveget tekints bónusznak."

Ha Paul Bradshaw cikke az ezer helyett csak száz gondolatot is közöl, amiből a Médiablog nemrégiben lefordított vagy tízet, én talán ezt az egyet ragadnám ki, mert nem véletlenül került a lista elejére.

Most, hogy nem tudom olyan nagyvonalúan két kézzel szórni az időmet, el kellett gondolkodnom, miről is illene hogy szóljon ez a sokat hangoztatott tartalomszolgáltatás. És tényleg, ez itt nem a kisregények helye, a rendszeresség sokkal fontosabb, még ha vázlatos is. És ha már megtudtuk hogy az olvasók imádják a listákat, akkor álljon itt az én ajánlatom, mivel érdemes gazdagítani a hálót, ha már mindenképpen hozzá akarunk írni egy-egy sort.

Ha szerinted ez civil újságírás, akkor amit tehetsz az

• trendek figyelése -A legtöbb blogger nem tesz semmi különöset, mint delicious-ön vagy RSS-en követi egy bizonyos szakterület aktualitásait és összefoglalja amit megtudott...
  
• közvetítés, fordítás, újdonságok -...vagy éppen ékes anyanyelvén továbbadja a honiaknak.
  
• címlapportál -Ezt a legügyesebbek úgy oldják meg, hogy a gyűjtőkörük legjobbjaiból összeállítanak egy magazint, ahol egy lapon látható a témában a legfrissebb vagy legérdekesebb cikkei.
  

Ha valami tartalmat akarsz közvetíteni, akkor

• egy soros -Hírek a "link plusz komment" sablon alapján, semmi mellébeszélés.
  
• már létezők kiegészítése -A neten milliónyi forrásértékű dolog kering, például történelmi fotók, politikai karikatúrák, retro reklámok. Ha fel tudod deríteni egy-egy háttértöténetét...
  
• offline tartalom digitalizálása -...vagy egész forrásokat beszkennelni, akkor szép látogatottságra számíthatsz. Például: képarchívumok létrehozása.
  

Ha rendszerezni akarod a káoszt, jó ötlet lehet

• térkép rajzolása -Digitális útjelzőtáblák készítése arról, mit hol lehet megtalálni. Mondjuk ha könyvet keresek akkor valahogy találjak rá a Mokkára. Már egy egyszerű véleménnyel is lehet aratni, a múltkor a hazai blogszolgáltatókra voltam kíváncsi, de még az ilyen ziccernek tűnő témákban is rengeteg az üres folt.
  
• közösségi címkézés -Mint a Delicious, ahol a látogatott oldalakat a népek együtt sorolják be kategóriákba és értékelik, hogy mások is könnyen megtalálhassák.
• könyvtár 2.0 -a many-to-many elvnek megfelelően a felhasználók egymás számára rendszerezik például a könyveket, de egy olyan egyszerű ötlettel is, mint tartalmi kivonatok, ízelítők, rövidített összefoglalók írása, szerintem elég népszerű oldalt lehetne építeni.

Ha valami személyeset akarsz megosztani a világgal, írhatsz

• szubjektív történetet -Talán ez a legnehezebb, az ösztönös zsenialitás nem elég, ha valaki nem tudja hogyan legyen "hangos" a neten, lehet kiemelkedő stílusa, elveszik az egoblogok tengerében. Habár régi újságírói trükk, hogy egy jó sztori mindent visz.
  
• saját lexikont -Közvetítés amatőröktől a teljesen laikusoknak. Lehet kutatni a népszerű, sokak által keresett kifejezéseket, éljen a SEO. Épp most találtam egy egész korrektet ebből a típusból.
  
• tutorialt -Ebből most rengeteg van, mindenki tanítani akar valamit, ami azt jelenti, hogy ha tudod hogy kell jól keresni, szinte bármilyen kérdésre remélhetsz segítséget.
  

Abban az esetben ha az embert majd szétveti a közlésvágy de épp semmi nem jut az eszébe, akkor csak azt tudom tanácsolni, hogy írjon egy tutorialt a blogolásról, az mostanában úgyis olyan divatos.

Hogyan olvassunk híreket a neten?

Útmutató az RSS hírolvasó használatához.

A hírek követése régen...

Annak idején kissrácként a nap egyik legizgalmasabb pillanata volt, amikor megjött a napi újság: az ősök felhozták a postaládából és aztán egész délután lehetett bogarászni. Csak később tűnt fel, hogy minden második hír valahogy úgy szólt hogy "K. Z. 49 éves mucsajpusztai lakos fejszéjével megölte T. A.-t..." Vajon más újságokban is ők szerepelnek, ez elég sokszor eszembe jutott.

Aztán minden átmenet nélkül berobbant a nagy internet-őrület és ezzel egy időben megnyitott az új városi könyvtár, mi meg hetente kétszer is sorbanálltunk az infotékán a félórás gépidőért. Pont elég volt hogy átnézhessem azt az egy kedvenc oldalamat, amiből a világom akkoriban felépült, hogy vajon van-e valami friss cikk amit még nem olvastam. Később rájöttem, hogy a linkekre kattintva hasonlóan jó, új oldalakat fedezhetek fel és lassan kialakult az a négy-öt fontosabb, amiket időről időre meglátogattam, kíváncsian várva az újdonságokat.

...és informálódás ma

Te honnan szerzed a napi híreket?
Ugye ismerős ez a rendszeresen látogatott pár oldal, meg az izgalom hogy van-e változás?

Na épp erre találták ki a rettenetes nevű RSS feed olvasót, ami úgy működik, mint egy digitális postás: összegyűjti az általad megjelölt oldalakről a frissüléseket és házhoz szállítja, hogy egy helyen kapd kézhez és olvashasd át, hogy ezzel időt takaríthass meg és ne kelljen körelátogatnod mindet egyenként.

De hogyan működik ez a "postás" és mi is az az RSS feed?

Ha fölnézel, a címmező végén látsz egy kis narancssárga ikont: ő az RSS feed. Minden olyan oldalon -legyen az egy hírportál, blog vagy akár egy fotóalbum-, ami időről időre új cikkeket, bejegyzéseket, képeket, egyszóval valamilyen tartalmat jelentet meg, jó eséllyel találsz ilyen kis narancssárga ikont -a szakzsargon úgy mondja, az oldal rendelkezik RSS feeddel. Ez az ikon olyan, mint egy ingyenes előfizetés az oldalra, amivel jelzed a nemlétező digitális postásnak, hogy szállítsa a legfrissebb részt ahogy az megjelenik.

Vigyázat! A hírfogyasztás súlyos függőséghez vezethet!

Hogy hol tudod ezeket mind átnézni?
Az RSS feed-olvasó, mint amilyen a Google Reader, lesz az a postaláda, ahol minden forrás, amire feliratkoztál, megjelenik.

Tegyünk egy próbát! Keress egy olyan oldalt, amit rendszeresen nézel és kattints a narancssárga RSS ikonra (nem kell messzire menned, a blog amit olvasol pont jó:). A lap ami bejön felkínál neked több választási lehetőséget, itt válaszd a Google Readert, majd lépj be a google-ös felhasználóneveddel ha eddig nem tetted volna, és már kész is. Helyben vagyunk, amit látsz, az a bizonyos feed-olvasó amiről beszélünk.

És hogy mit kell kezdeni a bejövő hírekkel? Hogy működik a dolog?

Voltaképpen annyi az egész lényege, hogy a felvett hírforrások ott sorakoznak baloldalt egymás alatt, zárójelben az olvasatlan cikkek száma és amelyiket látni akarod, az jelenik meg középen. Ahogy görgetsz lefele és haladsz az olvasatlan hírek nézegetésével, úgy fogy értelemszerűen a zárójelben a szám. Ha valamelyik megtetszik, kattintasz és máris ott vagy az eredeti oldalon. És ha épp nincs időd elolvasni vagy később is visszatérnél rá, akkor meg is tudod csillagozni, amik baloldalt, egy helyen, a csillagozottak mappájában mindig elérhetőek lesznek.

És ha nem akarom elolvasni mindet?

A hírolvasó olyan mint a nő: rendszeres törődést igényel, különben könnyen követhetetlenné válnak az események, mondjuk megjelenik az oldal neve mellett a rettegett (1000+), ennyi hírrel meg ember legyen a talpán aki képes megbirkózni. Erre találták ki a 'mark all as read' gombot középen, ami a forrás összes hírét olvasottnak veszi. Persze a hírolvasásnak a viszonylagos rendszeresség a lényege, így ha tudod előre hogy nem lesz időd, a napi több tucat új elemet adó hírportálok helyett érdemesebb blogokat felvenni, ahol csak heti egy-két bejegyzés a termés.

Mégis, mennyi hírt egészséges fogyasztani egyszerre?

A netes hírnézegetésben az egyik óriási előny, hogy te magad választod meg a forrásaidat. Nincs értelme olyan forrást választani, ami úgy ontja a híreket hogy képtelen vagy elbánni vele, olyannak se, ami érdektelen számodra és mindig csak átlapozod, meg annak se amelyik halott és nem közöl új híreket. Néha érdemes átnézni a feedjeidet, kidobni a haszontalanokat (manage suscriptions >>sbscriptions >>kis kuka ikon), ugyanakkor újakat keresni és hozzáadni a fentebb megismert módszerrel, vagyis a narancssárga RSS-ikonok vadászatával. Egy idő után látni fogod, hogy egyes blogok ritkábban hoznak le híreket, viszont tömören összefoglalják mindazt amire szükséged lehet. A netes hírolvasásnak végülis ez a lényege: kis találékonysággal könnyen megtalálhatod a speciálisan téged érdeklő dolgokat és minden egyes érdeklődési körödre, hobbidra kereshetsz feed-et, nem kell végigülnöd a híradót ahol csak minden tizedik hír érint téged.

A jó források megválasztása mellett a másik csodafegyver a rendszerezés lehetősége, vagyis hogy a forrásaid összefoghatod közös címkékkel (manage suscriptions >>folders and tags) és alkönyvtárakba sorolhatod, pédául téma szerint (blogok, belföldi hírek). Így körülbelül 80-100 hír átpörgetése egyszerre reális, ami soknak tűnhet elsőre, de hamar rá fog állni a szemed az "érdekes" és a "kit érdekel, tovább!" alapú villámgyors haladásra, és akkor az adott idő alatt elfogyasztott hírek száma sokszorosára nőhet. Figyelem, a feed-olvasó ilyetén használata gyorsan függőséget okozhat!

Tipp!

Ha nem (csak) téma szerint sorolod be a felvett forrásaidat, hanem fontossági sorrend szerint, mondjuk egybe teszed a sürgős oldalakat, egy másikba meg amik ráérnek és bármikor átnézhetők, akkor sokkal ritkábban jutsz el a gyászos pillanatig, a 'mark all as read' megnyomásáig.

Na és mi ez az egész dolog a barátokkal meg a megosztással?

A hálóról gyűjtött hírforrások olvasásának van még egy utolsó nagy előnye, ami talán a leglényegesebb lehet mind közül: a 'share' funkció. Vagyis ha egy ismerősöd is olvassa a maga Google Readerében a saját forrásait és talál valami érdekességet ami szerinte mást is érdekelhet, bekattintja a hír alján a 'share' gombot. Ezzel egy időben az általa megosztott cikk, kép, videó meg fog jelenni nálad is baloldalt a 'friend's shared items' -ben. Így az egyéni olvasgatás helyett tovább lehet adni egy-egy érdekes hírt vagy forrást. Ez sokat segíthet, mert hajlamosak vagyunk bízni az ismerőseink véleményében és ajánlataiban, mintsem egy semleges forrásban. Az általam megosztott híreket itt a blog oldalában megtaláljátok.

...és végül a ráadás
...azoknak akik ilyen kitartóan olvastak idáig, álljon itt egy rövid ajánló hogy milyen típusú tartalmakhoz hol lehet forrást találni és hogyan érdemes használni őket.

• Ha "rendes" híroldalakat szoktál olvasni mint az Index vagy az Origó, akkor érdemes gyakrabban ellenőrizni a feed-olvasód, mert ezekből nagyon könnyen összejön a párszáz olvasatlan. Emellett az ilyen oldalakra fel lehet iratkozni úgy is, hogy a különböző témákat (külföldi-belföldi hírek, tudomány, kultúra) különböző csatornán kapd. Ha érdekel a személyes véleményem, én az előző kettő helyett a hvg-t ajánlom mert lénygretörőbb, összeszedettebb és kevésbé hatásvadász, külföldi hírekhez meg főleg a Kitekintőt. "Civilebb" formában pedig a Metazin hoz elég jó színvonalat, nna meg a hvg médiabloggere is elég jó a maga műfajában.
  
• A blogoknak még nincs akkora presztízse mint a híroldalaknak, pedig pont az az előnyük, hogy sok hírcsatornát fognak össze és közvetítenek, így ragyogóan jók új források ajánlására, emellett könnyen fogyaszthatóak és a szubjektivitásukkal vonzóbbak tudnak lenni mint egy egész hírügynökség arctalan publicistái. Az én ajánlatom csak úgy kedvcsinálónak, a teljesség igénye nélkül: alap limonádé a Kultplay, zseniális a stílusával arató Török Gábor 20y-ja , unatkozóknak főképp a Daily Best, városiaknak az azóta talán már elköltözött Urban Legends, jó munkásembereknek a Közveszélyes Munkakerülő, tévénézőknek az Érdekesztétika, ezeken kívül is van még rengeteg, még ha a magyar blogoszféra nem is olyan kiterjedt, mint a nemzetközi mezőny. A most folyó Goldenblog verseny tökéletesen jó hogy kedvedre mazsolázhass, bár én annak idején a tavalyiban jobbakat is láttam.
  
• Ha szorult beléd némi neonomád vér és érdekel az ami itt a neten történik, akkor a Webisztán a legjobb döntés. Ha hajlasz a kockaság felé vagy csak eleged van hogy b*sztat a főnök mert egy word dokumentumot se tudsz megformázni rendesen, akkor sok hasznos tippet találsz az SG-n vagy a Techline-on. Az onlájn médiáról pedig Doransky-nak vannak jó írásai.
  
• Az RSS feedek tökéletesek akkor is ha nem a naprakészségre áhítozol, hanem inspirációra lenne szükséged. A szórakoztató látványelemeket felvonultató oldalak nem igényelnek folyamatos követést, éppen ezért szinte korlátlanul lehet őket felvenni a hírolvasóba. Ilyen például a reklámokat bemutató Pixelpasta, bármelyik fotóblog, a legendás Napirajz, vagy az olyan örök klasszikusok mint a naponta jelentkező Kázmér és Huba vagy a Fekete Macska.
  
• Amire a feedolvasó még jól használható, az épp a rendszeres programajánlás, legyen szó akár az aktuális mozipremierekről, koncertekről vagy ha kultúrálódni vágysz akkor kiállításokról, így garantáltan nem maradsz le semmiről.
  
• A már kialakult függőséggel rendelkező hírolvasóknak találták ki az onlájn időjárás- előrejelzést, bár ilyen szinten már kérdéses a szobából való kilépés is...
• Tipp profiknak: a google bármilyen keresésére lehet kérni követést, ami azt jelenti, hogy ha egy bizonyos keresőszóra új források születnek, azt a hírolvasó kipostázza, így lehet például egy téma utóéletét ügyesen figyelemmmel kísérni.
  

Ennyi mindenre lehet használni a netes hírolvasást. Amellett hogy praktikus is, gyorsan rá tud állítani arra, hogy mit lehet kezdeni a nettel a szokásos iwiw-ímél lerendezése után, ha tanácstalan vagy, merre is lehetne szörfölni. Jó felfedezést!

A szabadszavas keresés korlátai

• Kontextus-vesztésből adódó hiány:

"...egy bizonyos, a Washington Postban megjelent nevezetes golfeseményt leíró beszámolóban egyetlen alkalommal sem említették a 'golf' kifejezést."

[Batty 1998]

Mi tudjuk, a kereső viszont még nem tud következtetni, így nem is fogja megjeleníteni.

• Hominíma- és poliszéma-tévesztésből eredő túlkínálat. A varázsszavak ne rémisszenek el senkit, a példa igen egyszerű: ha a 'gyilkos' kifejezésre keresek rá, akkor a 'gyilkos idő van odakint' és a 'brutális gyilkos nem kegyelmezett senkinek' találatok egymás mellett jönnek elő. Nem lehet megkülönböztetni az azonos alakú, de eltérő jelentésű kifejezéseket.
  

• És végül: a magas találati számból eredő túlterhelés. A relevancia-hozzárendelés, a lényegesség kiemelésének hiánya közel használhatatlanná teszi a szabad szavas keresést. Tűt a szénakazalban effektus...

[forrás: Szakadát: Egyben az egész, kétezerhetes kiadású, viszonylag nívós összefoglaló az új médiáról]

Minden műfaj története...

...öt szakaszra osztható:

1. kísérleti
2. klasszikus
3. paródia
4. dekonstrukció
5. posztmodern

[Hansen et al 1998. 179.]

Hiába a túlzott bölcsészkedés, nem találok olyat amire ezt ne lehetne ráhúzni. Hátborzongatóak ezek az elméletalkotók.

Buszturizmus és a szafarijáratok

Adott az örök bűnös, a koszos és hangos, de sokarcú nagyváros, meg adott a felfedező kedv, ami letérít a járt ösvényről, a jól kitaposott koli-suli-melóhely vonalakról.

Közzétesszük a titkos receptet amivel bárki közelebb kerülhet az átkos metropoliszhoz: a buszturizmust.

Mert vannak ezek a szabad félórák amivel a legnehezebb mit kezdeni. Na akkor kell felugrani egy épp arra járó buszra vagy villamosra és továbbmenni az ismert határoknál, fönnmaradni és tenni egy kört. Figyelem, az akció csak abban az esetben vezet a város megismeréséhez és nem neurotikus utastérfigyeléshez, ha az ember történetesen rendelkezik egy bérlettel; persze ha ez fennáll akkor akár arra is gondolhatunk hogy épp maximálisan kihasználjuk a lehetőségeket. Ajánlatosak azok a járatok amiket már ezerszer láttunk, de fogalmunk sincs hova vihetnek, továbbá a város fő ütőereit nem követő, azokat átszelő vonalak, amik kis utcákon kanyarognak vagy kivisznek a külső kerületekbe. Mint a tizenötös busz, vagy a negyvenegyes, ötvenhatos villamos. Meg a többi, szép sorban, hogy az itt töltött idő alatt az ember elsajátítson valami kis városi műveltséget a tágabb környezetéről is.

Meg hát azért is, mert kalandozni jó.

És akkor még nem is szóltam semmit a szafarijáratokról, mint az ötvenhármas busz vagy a hetvennégyes troli, ahol annyiféle ember száll fel meg le, hogy biztos hogy mindig történik valami.

Hogyan NE szerkesszünk blogot...

...avagy a blogírás hét főbűne, témától függetlenül. Az olvasó ellen elkövethető legsúlyosabb szabotázsakciók és akik mögötte vannak.

Nincs tartalom. Ezek azok az unatkozó tizenpárévesek, akik elég kreatívak ahhoz, hogy lenyúlják a legjobb URL-címeket, de az elhatározáson túl türelmük már nincs két sor írásához sem. Ha belépsz, egy óriási üres oldalt látsz.

Van tartalom, de minek... Az ömlengő énblogok világa. Parttalan szóf*sónak nevezték régebben; gátlástalan exhibicionista pozőr, aki olyan termékeny, hogy a mellékhelységre is viszi magával a laptopját meg a webkameráját. Jó, az ember írjon magáról, legyen egy postba belezsúfolva minden, a hörcsöge vécézési szokásaitól a gyerek tisztábatételén át az összes félresikerült szexuális együttlétéig, de legalább a sorkizárt gombra rákattintana, mielőtt az emberiséget egy újabb postjával sújtja.

Automatikusan beinduló zene. Ezek a terroristák a hangerőre alapoznak, és hatásosan fejlesztik ki a képességet, hogyan lehet a látogatóétól homlokegyenest eltérő stílusú zenével sokkolni. Elfehéredő ujjakkal kapaszkodok a székbe és vadul egerezve hosszú pillanatokig keresem honnan is szól... ismerős, ugye? A blogolvasók legtöbbje általában eljutott már odáig hogy netezés mellett saját zenét hallgasson.

Az archiválás funkció nem ismerése ignorálása. A másik dolog ami rövid úton idegösszeomláshoz vezet. Megnyitom az oldalt és a gép hosszú percekig halódik míg végül lefagy, csak mert ötszáz post van mérföld hosszan, mind teli yutúbos videókkal meg szép nagy képekkel. Az ilyen blogger beteges megalomániában szenved: mindent meg akar mutatni egyszerre.

Átláthatatlanság. Tartalom nincs, de ezernyi kép, gomb, mozgó-világító kütyü, giccsben tocsogó dizájn az van. A látogató elveszik a szerkezet tanulmányozásában aztán a képek felületes csekkolása után rövidesen továbbkatint. Elkövető: alteros, túláradó művészi késztetésekkel és túl sok szabadidővel rendelkező egyed.

Tagolatlan, ömlesztett szöveg. A téma érdekes, a színvonal megfelelő, csak éppen a poston két óra átrágni magam. Ez az ami elmegy könyvformában, de a net sajnos máshogy működik. Az olvasó tíz másodperc alatt átpörgeti az oldalt, és még ha helyénvalónak találja is a tartalmat, legfeljebb bedobja a könyvjelzői közé és már keresi is a linkeket a szélen. Kattintani szeretünk, nem merengeni. Aki létrehozza: unatkozó egyetemi professzor, a papíralapú publicitástól visszautasított író vagy a szakmailag jól képzett de az olvasóról elfeledkező önjelölt tanítómester.

Titkosított. Ez a blogíró csak úgy hanyagul, de feltűnően gyakran ejti el két mondata között minden társaságban hogy ő egy blogger, de csak azért hogy az érdeklődést fölényesen leépíthesse: a dolog nem nyilvános. Neki az identitás fontosabb.


Akkor most össze lehet számolni, ezen oldal hány hibának is felel meg:)