Olvasni az utca nyelvét - street art Budapesten

Minden város olyan mint egy hagyma: rétegei vannak.
A felületes szemlélő persze azt hiszi hogy csak egy csomó jól-rosszul egymás mellé illesztett ház, vagyis a legkülső réteget, a jelentések felszínét kapirgálja. A város hagymarétegei ugyanis a lakók által korok alatt rárakott jelentések organikus káosza.
Olvasni az utca nyelvét - annyi mint tájékozódni a jelentéstartalmak között. Esztétikai alapon megítélni egy utcarészletet, legyinteni egy romos házra, megbotránkozni egy graffitin - annyit tesz, mint önként vaknak és süketnek lenni az utcára és jól hangzó sztereotípiákra cserélni a jelentések nagy részét.
A street art nem igazán sorolható a hagyományos művészetek közé, egy-egy műre azt mondani hogy tetszik vagy nem tetszik teljes tévedés, megideologizálni persze lehet, milyen undorító hogy a huligánok mindent összepiszkítanak, letörném a kezét is. A street arthoz pont a "huligánokon" át vezet az út, ugyanis minden egyes graffiti valójában nem más mint jelenlét- demonstráció.
Mint a barlangrajzok: mamutok meg gazellák, néha meg egyszerűen csak a festékes kezük nyoma. Miben különbözik a párezer évvel későbbi XXI. századi változat? Semmiben, most is vannak teljes falas művek meg tag-ek, csak közben feltaláltuk az írást is. Kommunikáció ez is: "itt élek, vegyél észre, görbe tükröt mutatok a világnak, pont itt az utca közepén hogy ne tudj elmenni mellette!"
Íme pár példa, még mindig a VII. kerületben sétálva bukkanhatunk rájuk.

NE! ...ne rombold le a várost.

Az agyat megevő televízió.

Sablonnal (stencil) fújt cipők. Nyitott szemmel kell járni hogy észrevedd.


Szabadtéri kiállítás egész utca- hosszan. Komplett számítógép monitorral három és fél méter magasan a falra erősítve.


Modern városi szellemek.


Nem tudom kinek a művei ezek a majmok, de egész az Üllői útig megtalálhatók.

Profi stenciles majmok és banánok.

"Az ingatlanspekuláció antiszociális"


Az a bizonyos híres ál-tócsa a Dob utca 13-15. alatt.

Majdnem életnagyságú nőalak, mellette A/4-es lapokon felirat: "Az idő nem boldogít!"

Culture jamming: világ kreatívjai, egyesüljetek!

Sydney, 1983. Underground firkászok cigarettareklámok óriásplakátjainak meghackelésével körülbelül egymillió dolláros kárt okoznak.

Berlin 2009 január. Ha a képeken nem látszana eléggé: a metróban popzenei albumok reklámjait egy bizonyos FTW crew egészíti ki a Photoshop program elemeivel, nyilvánvalóvá téve, hogy is készülnek a tökéletes popdívák.

Szeged, folyamatosan... Magyar Kétfarkú Kutyapárt, talán nem kell bemutatni, sun city humorgerilláját, aki minden második utcasarkon megmosolyogtat és kifiguráz az alkotásaival.

Mi a közös ezekben az egyedülállónak tűnő esetekben? Milyen üzenetet közvetítenek ezek a kreatív bűntettek? Tényleg elszigetelt esetekről van szó vagy létezik valamiféle művészi forradalmi ideológia?

Összefoglalóan culture jamming a neve az összes ilyen jelenségnek, persze ráhúzni az egészre elég erőltetett lenne, mert számtalan különböző módja és technikája van, az üzenetük tartalmában viszont mind megegyeznek: ezek az aktivisták mind a kommercializált média

egyeduralma ellen próbálnak valamiféle alternatívát keresni.

Senki nem tudja pontosan ki kezdte az egészet és mikor. A culture jamming történeti gyökereit tárgyalva szokás előhúzni a kalapból a középkori Európa bolondok napja karneváli hagyományaitól kezdve a '20-as évek dadaistáin át szürrealistákat, az orosz underground szamizdat-kiadványokat, a korai punkokat, a hippiken át sok mindenkit egészen az 1957-es Nemzetközi Szituacionista Mozgalomig. Ennek a kirobbantója, egy bizonyos Guy Debord párizsi diák használta a "détournement" kifejezést, mint a kontextusból kiragadott kép, üzenet vagy tárgy szinonimáját, ami így új többletjelentést kap. Az igazi harc azonban csak a hetvenes évekre kapott konkrét értelmet: 1975-ben az Ant Farm nevű performansz-csoport egy kamu- Kennedyvel meghirdette a "Media Burn"-t, ami szerint a tömegmédia monopolizálja az emberek információ feletti kontrollját, a megoldás nyilvánvalóan a TV-készülékek felgyújtása és szétverése. Ugyanebben az évben Jean Baudrillard, a posztmodern felkent prófétája a "Precession of Simulacra" című esszéjében felhívja a figyelmet a "hiperrealitásra", mint a média tükörtermére, amiben a realitás elvszik a visszatükröződések végtelenjében; a "valóság sivatagában" az események, amiket megtapasztalunk a média által az eredeti történések végtelenül lecsupaszított és megrágott, ugyanakkor digitálisan felfokozott remake-jei, újrahasznosított információk, amik egymásra hivatkoznak ahelyett hogy távlatokat mutatnának. (Mark Dery teljes cikke további részleteket is közöl)

Pedig a TV-pusztítás techno-vudu rítusa csak a nyitánya volt egy olyan kornak, amikor a tudatunk minden négyzetcentiméteréért harcoló multicégek megteremtették a fogyasztói társadalom meg a márkatudatosság mítoszát. Az objektivitás jelszavát zászlajára tűző, valójában átpolitizált, kommercializált média eredménye egyrészről a gyanakvó médiafogyasztók hada, másrészről a culture jammerek, az ellenkultúra megjelenése.

A "jamming" eredetileg független személyi rádiósok szlengje volt az épp sugárzott adás illegális megszakítására különböző oda nem illő hangeffektekkel, obszcenitással vagy más figyelemfelkeltő hatásokkal. A "culture jamming" összetételt a média-szabotázsakciókra és reklámplakátok kiegészítésére a '84-es JamCon albumán használta először a Negativland, és ahogy az egyik tag nyilatkozott, a márkák köztudatot gyarmatosító hatása elleni tiltakozásképpen, hogy felrázzák az átlagfogyasztót.

A culture jam-ek tehát ellen-üzenetek, a jammerek pedig a nagyvállalati marketingkommunikáció elemeit újraértelmező magányos művész-terroristák. A culture jamming valójában nem összefüggő mozgalom, inkább sokféle formában jelentkező, önálló underground alkotók és a rájuk alapozó ideológusok, rajongók és aktivisták közössége. Az alapgondolatuk szerint a médiának szabad választásnak kéne lennie hogy létrejöhessen a média-demokrácia. Érdekes fordulat azóta -lévén a culture jamming nem mai találmány- hogy ez az utópia, még ha csak névlegesen is, de létrejött a blogok felvirágzásával: ma gyakorlatilag bárki szót kaphat a hálón, így a sötét cyberpunk világkép, ahol a multicégek teljesen uralmuk alatt tartják a civilizációt, a közösségi médiának nevezett ábránddal némileg szertefoszlani látszik (vagy még nem érkezett el:) Persze bármilyen civil összefogás kevés a fogyasztói reklámuralom ellen, ami az culture jamming programjának még homályosabbá válásához vezet. Ez a megosztottság és a konkrét koncepciók nélküli létezés viszont az egyik legfontosabb momentuma a culture jammelésnek, nyilatkozza egy interjúban Kalle Lasn, az Adbusters magazin szerkesztője. Ez a lap az alapítása óta a marketingellenes médiaforradalmárok fellegvára.

Végül a culture jamming különböző műfajairól vázlatosan:

Billboard banditry, billboard libereation

...vagyis plakát-banditák, akik főleg létező reklámplakátokat dolgoznak át, egészítenek ki, de nem ritka a teljesen egyéni munka sem, a szabály csak annyi hogy a jól megszokott marketing-nyelvezetet kell használni a hecc kedvéért.

Subvertising és sniping

A subvertisement, a sub (alatti, alacsonyabbrendű) és advertisement összetételéből származik és körülbelül annyit tesz mint antireklám. A sniping ennek egy formája, illegális éjjeli rajtaütést jelent poszterekkel, ecsetekkel és ragasztóval felfegyverkezve.

Media hoax

A culture jamming legtisztább formája, ördögi újságírók tökéletesen megrendezett, előzőleg aprólékosan kidolgozott, de valójában valótlan történetei, amik keresztüljutnak az szerkesztőségi ellenőrzésen és kikerülnek nyomtatásba- képernyőre, sőt sokszor ezek a kamu-tényekkel alátámasztott botrányos vagy figyelemfelkeltő történetek vírusszerűen szétterjednek míg ki nem derül hamis mivoltuk.

Audio agitprop

Vagyis audio agitációs propaganda, ez a CB rádiók sajátja, vagyis olyan személyi rádióadások (Citizen's Band), amik engedély nélkül rövidhullámon sugározzák a saját műsorukat. A kalózrádió műfajáról nemsokára még olvashattok itt bővebben is.

Zine

A fanzine, vagyis kis példányszámú, nem kereskedelmi célokat szolgáló, személyesen gyártott és terjesztett, sokszor fénymásolatokon kézről kézre terjedő magazinok, általában erősen a periférikus és ellenkultúrát képviselve.

Guerilla semiotics

Ez a magányos vagy kis csoportos akciók legrejtélyesebbike, gyakorlatilag inkább a gondolkodásmódot vagy módszert jelöli, amivel a vicces kedvű terroristák hadakoznak a mainstream kommersz ellen, a márkák jelrendszerének eltérítését, elferdítését, átértelmezését jelenti, mint például a hamisított reklám: Absolut Vodka - absolut impotence.

Flashmob

Mint villám és tömeg. Általában interneten vagy egyéb tömegkommunikációs eszközök segítségével szervezett akció, aminek lényege hogy a lehető legnagyobb tömeg vegyen részt benne és ne derüljön ki az utolsó pillanatig, csak a beavatottaknak. A flashmob köztéren játszódó megdöbbentő, a józan ész vagy erkölcs határát súroló, de alapvetően ártalmatlan esemény. Például megbeszélt időpontra az adott téren az addig járókelőnek tűnő beavatottak gyorsan meztelenre vetkőznek, majd öt perc múlva már sétálnak is tovább. Gyakori még a tömeges párnacsata, de Budapesten is rendeztek már nagy közös buborékfújást vagy olyat, hogy adott jelre mindenki megfagyott, sőt a Critical Mass is ilyen rendezvényből nőtte ki magát.

Köszönet Keltnek az ötletért. Íme az egyre bővülő forrásjegyzék.

Grunge: városi látványőrület

Majd ha kiásnak minket a jövő nagy tudósai a korok porlepte rétegei közül, akkor majd azt mondják, hát ez volt itt a század ezredforduló, és tanítani fogják művészettörténetből hogy ezek voltak a meghatározó stílusjegyek, akkoriban ez a grunge hódított ami ugye nem csak a tucatnyi Kurt Cobain-klónt jelentett, hanem valami teljesen mást is, nevezetesen egy egész látványvilágot és életérzést. És a neten mindenki ilyen laza dizájnt akart összehozni, koponyákkal meg piszkos hátterekkel, töredezett betűkkel, meg a nagyvárosi romlás minden jelét pólókra meg pulcsikra nyomtatni. És bármit el lehetett adni ezzel a virágmintás tekeredős indás csomagolással, cigitől kezdve mobilon át a bulvárlapig. De jó volt, mert szorult bele valami mainstream lázadás, a lájtos vadságnak meg a burjánzó urbánus giccsnek némi élvezhető elegye.

Csak hogy világos legyen miről is van szó, sorakozzon itt pár példa a becsületes nevükkel, mert ugye azt a legnehezebb megtalálni egy gúglis keresésben, hogy mit is keresünk pontosan.

Texture

Például hogy mit is takar az hogy textúra, mert van aki itt urban texture-ökkel bizniszel. Stockfotózás omló vakolatokról.

Background pattern

Amit előszeretettel használnak mint background, vagyis az ismétlődést, amit blogok háttereként látni, úgy hívják hogy pattern.

Brush

Ezek itt ecsetek azoknak, akik elég bátrak hogy Photoshopban maguk is kipróbálják a mesterséget.

Swirl, Fleuron
Organikus minták, de ez szinte már alapműveltség.










Sunburst
Vektorgrafikával készül, bármi mögé betehető.






Fonts

És akkor vannak még fontok is, vagyis letölthető betűtípusok tömegével.

Minden do-it-yourself alapon megy, kismillió tutorialt lehet találni amik lépésről lépésre mutatják be a grunge tudományát.

A fentebbi bemutató a teljesség igénye nélkül készült, a hangsúly az elnevezéseken van, nem gyűjtöttem ki mindent, mert már van egy elég alaposan összeszedett gyűjtemény ingyenes grunge design forrásokkal.

A rejtélyes HDR-fotózásról még egyszer

Az óriási érdeklődésre való tekintettel lerántjuk a leplet a HDR-fotózás titkairól, ezzel már úgyis tartoztam egy régebbi poszt kapcsán.

Tehát. A HDR (High Dynamic Range) egy okos kis trükk, egy fotós technika, amivel tökéletesen természetellenesnek ható képeket lehet készíteni. Ez azért van így, mert a fotográfus becsapja a szemünket, méghozzá olyan módon, hogy három különböző fénnyel készült kép legjobban látszó részleteit hozza össze a boncasztalon. Általános tapasztalat minden kezdő és félprofi fotósnál, hogy olyan helyen ahol a fényviszonyok nem épp a legegyszerűbben értelmezhetőek a kamera számára -például erdőben, templomban, éjjel a városban-, vagy túl sötét, vagy túl világos kép a végeredmény. A HDR-fotóhoz direkt készítünk három különböző variációt, és ezeket aztán az utómunkálatok során összeházasítjuk, így születnek ezek a digitálisan megerőszakolt képek.

Ha valaki tutorialt keres, akkor többet is találhat, hogyan kell csinálni vagy akár hamisítani lépésről lépésre.

Az itt bemutatott képek Keith Thorne nevű kalandortól származnak, akinek a fotógalériáját végignézve arra is fény derül, mi az az urban exploration. Képaláírásokkal együtt fogyasztandó!

Lomográfia: egy márka mítosza

A Tíz Aranyszabály:

1. Vidd magaddal mindenhova a fényképezőgépet!
2. Használd bármikor - mindegy hogy nappal van vagy éjszaka!
3. A lomográfia nem valami külső erő hogy bezavarjon az életedbe, hanem a része annak!
4. Próbálj csípőből fotózni!
5. Közelítsd meg a fotóalanyod amennyire csak bírod!
6. Ne gondolkodj! (William Firebrace)
7. Légy gyors!
8. Nem kell megtervezned előre amit le akarsz kapni!
9. Utólag is megnézheted az eredményt!
10. Ne törődj a szabályokkal: felejtsd el az összeset!

[forrás]

Emlékszem micsoda felszabadulás volt amikor Speto mester vagy két éve mutatta, nézd, van ilyen hogy lomográfia vagy mi, az a lényege hogy le kell húzni a süllyesztőbe mindent amit a perspektíváról, a beállításokról meg az aranymetszésról megtanultál, mert egy jó fotóhoz nem kell jó gép se sok tökölés, csak ott kell lenni és kattintani mint az eszelős, nem szabad kimaradni a pillanatból, csak élni bele a világba mintha nem is lenne gép nálad. Aztán utólag megnézed és azt mondod hoppá, ezeket én csináltam...?

Azóta már kicsit öregebb lettem és rájöttem hogy tényleg jó kis géppel menni és feltűnés nélkül, hasból fotózni, meg arra is, hogy ezek a forradalmi jelszavak hogyan tudták bezsongatni a bécsi ifjúságot, hogy egész őrület lett egy-egy LOMO-val nyomulni.

A Lenyingradszkoje Optyiko- Mehanyicseszkoje Obegyinyej egy elavult szentpétervári illetőségű fényképezőgép, amellyel egy exponálással négy képet lehet készíteni és ehhez nem kell semmilyen komoly előkészületeket tenni. Jellemzője még az éles és sötét színvilág, esetleg a tér görbülését kiváltó halszemoptika. A történet szerint a kilencvenes évek legelején hirtelen felkapta egy bécsi szubkultúra és nemsokára alternatív művészi körök kedvence lett. Nem hagyományos gépként kezelték, hanem a minimáltechnológiai sajátságai miatt egyedi stílust alkottak és a LOMO márkanév köré egy-két év alatt egész kultuszt építettek, saját ideológiával és életszemlélettel. A belépő nem volt más, mint egy ilyen rozzant kis orosz gép. Mint minden modern mesének, ennek sincs túl nagy tanulsága, de tökéletesen példázza hogy a kor embere számára egy adott márka egy egész életérzést jelent, amiért élni-halni lehet.
Tessék megnézni a videót

Popout

meg a többi részt is a jutúbon.

Elnöki blogok és szófelhők

Tessék a képre kattintani és jó alaposan megszemlélni, ezek azok a kulcsszavak amik most minden igazi harcos amerikai hazafi érdeklődésének középpontjában állnak. Nem kell követni az elnökválasztást ahhoz, hogy egy-két érdekes mozzanat szemet szúrjon, például hogy a közösségi média milyen kiemelt szerepet kap a küzdelemben.

A fenti képet a wordle.net segítségével készítették (eredetileg itt), és a két elnökjelölt blogját térképezi fel a mostanában annyira divatos és látványos szófelhő (word-cloud vagy tag-cloud) segítségével, azaz a gyakoriságuk alapján súlyozva a szavakat. Mert ugye mondani sem kell hogy mindkét elnökjelölt blogol, pontosabban bloggereket bérel hogy a kampány a neten is követhető legyen. Az egyik érdekesség, hogy ketten kétféle stratégiát alkalmaznak, ami egyfajta generációs párbaj, vagyis az innováció küzd a hagyományos megoldással.
A republikánus McCain, ez az öreg motoros, aki kampányelemként felvonultatta szegény Britney babát és Paris Hiltont is (a szállodalánc- örökösnőnek meg is volt rá a csípős válasza, videó és részletek a Nevető Polipnál!), nem túl eredeti módon egy tekintélyes lap, a Weekly Standard bloggerét bízta meg, hogy írja meg a nagy McCain Report-ot, vagyis önnön mítoszát.
Az új antikrisztusnak is nevezett Obama, a dekomraták jelöltje -aki a Facebookon tényleg az egyik legkeresettebb celeb-, ezzel szemben egy haladóbb megoldás mellett döntött: kollaboratív alapon lehetőséget adott támogatóinak, hogy létrehozhassák saját blogjukat és egy-egy kis részlettel megjelenhessenek a nagy ObamaBlog címoldalán.
A másik érdekesség ami elég feltűnő, hogy függetlenül a jelöltektől mindkét kampányblog leggyakoribb szava az 'Obama', vagyis McCain papa a nagy ellenségről beszél, a fekete Barack meg önmagáról. Nem tudom mi lesz a novemberi választás végeredménye, de azt szokás mondani, hogy mindegy hogy jót vagy rosszat, csak beszéljenek róla mert akkor lesz valami sikeres. Könnyelmű kijelentéseket persze nem szabad tenni, de ha valaki képben akar lenni és már tudja hogyan kell a feedolvasót használni, akkor látogassa meg a google reader külön erre a célra létrehozott streamjét, ahol kedvére szemezgethet a fent említett két blogból meg sok más újságíró véleményéből.

A lenti kép Obama azóta is sokat emlegetett berlini beszédét ábrázolja ugyanazzal a word cloud módszerrel. Éljen a tipográfia!

Posztapokaliptikus urbánus víziók

Ezt egyszerűen nem hagyhatom ki, ennek a japán arcnak zseniálisak a képei, ha valaki már írt róla hát ezer bocs, így terjednek a hírek manapság...

Honnan is olyan ismerős nekem ez a jelenet?

"In the world I see, you're stalking elk through the Grand Canyon forests around the ruins of Rockefeller Center. You'll wear leather clothes that will last you the rest of your life. You'll climb the thick kudzu vines that wrap the Sears Tower. And when you look down, you'll see tiny figures pounding corn, laying strips of venison in the empty car-pool lane of some abandoned superhighway."

[Tyler Durden]

HDR-fotózás

...azt hiszem ez megér némi utánajárást. A japánok csinálják ha igaz....Ezek a képek egyszerűen túl valóságosak, valahogy lázad ellenük a szemem. A varázslat a kontrasztokban van.

Vintage

Ugye mindannyian ismerjük ezeket a tapétákat? Ha valaki véletlenül épp nem tudja mivel kell betörni a piacra, csak forgassa fel a nagyszülei padlását, mert ezek a retro cuccok nagyon kelendőek. Bocs, a műveltebbek már úgy mondják hogy vintage.

Mindent az életérzésért...

Időutazás

A gyűjtőszenvedély általános népbetegség, mindenki gyűjt valamit, mert ugye az ember mégiscsak a mókustól származik. Ennek a fent említett mókusnak az a jó tulajdonsága, hogy elfelejtkezik arról, hova is rejtette a mogyorót, amiből aztán szépen fa lesz.

Valahogy így történhetett azokkal a nagymamáinkkal- nagypapáinkkal is, akik eltették emlékbe ezeket a korabeli reklámokat meg hirdetéseket, hogy most, amikor lelkesek az életüket áldozzák hogy digitalizálják az egész világot, valaki előássa és beszkennelje egytől egyig.

A projekt több témakört ölel fel:

...kedvünkre szemezgethetünk a korabeli amcsi szépészet cikkei között, akár márkanevek alapján is

-például érdekes összehasonlítva a pálmoliv honnan indult és mivé lett-,

...aztán a rádió és a tévé aranykorába is bepillanthatunk,
megtekinthetjük a légi közlekedés ajánlatait...

...és ha eléget nézelődtünk, még talán az is kiderül, lehet hogy a világ egy kicsit megváltozott, de az igények ugyanazok.

[Csak zárójelben tenném hozzá, hogy talán az egyetlen és emiatt a legérdekesebb dolog ami manapság nem gyakran látható vagy legalábbis semmiképpen sem ilyen formában, az a világháborús propaganda legváltozatosabb és legelképesztőbb példái.]