Tíz dolog amit a Tumblr-től tanultam

(Még egy kör a Tumblr-ről. Előzmények itt)

Egy.
Szépség és egyszerű kéz a kézben jár.

A sokhasábos, millió kütyüvel és almenüvel ellátott magazin-layout őrülete nálam már lecsengett, egyre inkább tudom értékelni az olyan minimalista blogokat, ahol könnyen és gyorsan tudok navigálni.

Kettő.
Nemcsak ránézésre egyszerű, hanem kezelésre is.

Bejegyzésműfajok html+CSS- sablonok segítségével, nem nagy ötlet, de hihetetlen kezelhető felületet ad. Arra jöttem rá, hogy minél körülményesebb rögzíteni egy észrevételt, gondolatot, minél több idő megy el formázással, tököléssel, szerkesztgetéssel, annál kisebb a valószínűsége hogy a végeredmény tényleg fedni fogja az eredeti ötletet és hogy tetszeni fog.

Három.
Inkább sokat és röviden.

Ez a poszt körülbelül a második bekezdés után volt túl az olvashatóság határán. Az ember egyszerűen nem olvas ilyen hosszúakat a neten. Ha több részre vágom és folytatásos kis szösszenetekként adom el, valószínűleg sokkal jobban fogy. Akkor persze már a blog navigációja lesz a probléma, hogyan köthetőek össze, érhetőek el gyorsan a részek. (Tudjátok mit, szét is vágom egy első részre meg erre a folytatásra.)

Négy.
Navigáció.

Egy blogba nem kell semmi más pluszban, csak egy címkefelhő oldalra, vagy valami hasonlóságon alapuló, de egyszerű archívum.

Öt.
Napi szinten.

Talán Bártházi Andrásnál olvastam, de igaz: legyen mindennap legalább egy poszt. Kell hogy legyen legalább napi egy dolog amire az ember felfigyel és legalább egy félóra nyugalom, amikor ezt rögzíteni is tudja. Ha blogot szerkeszteni körülményes, az ember azon kapja magát, hogy már két hete egy sort se írt és minden amit tervezett, az elveszett a süllyesztőben.

Hat.Lopni nem bűn, csak stílusosan kell csinálni.

Feltüntetni honnan van, kitől. Egy komplex blog egyben gyűjtőkör is, amibe a témákhoz kötődő mindenféle forrású link, idézet is belefér. Érdemes műfajokat létrehozni a fent említett előzetes formázással együtt is.

Hét.
Saját anyag alkotja a blog gerincét.

Azért mégsem lehet lopásra élet- illetve blogfilozófiát építeni, mégha a nagy újmédia a remixelésről is szól. Ha nincs az embernek egy épkézláb saját ötlete, posztja, az cink. Az nem blog, hanem egy nagyon szépre megcsinált linktár. A Tumblr blogokban az a vicces, hogy bármit, de tényleg bármit be tudnak emelni dizájnelemként. A tumblr-esek igazából olyanok mint a szarkák, gyűjtenek mindent ami csillogó és beleeszkábálják a fészkükbe.

Nyolc.
Egy szép kép többet ér ezer szónál. De nem helyettesíti azt.

Jó dolog linkekkel vagdalkozni és bedobni valami dekoratív képet amit már tizenöten rebloggoltak, de azért ez így kevés. Egyre inkább értékelem azt, aki tud a saját szakterületéről írni, méghozzá az IRL valósághoz kötődően.

Kilenc.
Gyorsaság.

A Tumblr-ben legkevésbé kihasznált lehetőség épp az egyszerűségből fakad. Az életközeli blogírás, a live közvetítés, a pillanat megragadására épülő lifestream, ami felé halad a blogoszféra, előfeltétele mind adott a Tumblr-ben.

Tíz.
Írni, írni, írni.

Copy-paste média, avagy Tumblr-es félrelépésem története

Nincs mentségem, talán csak a kíváncsiság.
Kissé megromlott a viszonyom az eredeti Urban Buddhával (amit most olvasol), nehézkes kezelés, összekuszálódó forráskódok, lassú posztolás... biztos tudjátok hogy van ez, az ember alkot valamit, és a végeredmény csak nem az igazi. Hiába kapsz megerősítést innen-onnan, épp neked nem tetszik az egész.

Egyszóval, volt némi kalandom a Tumblr blogszolgáltatóval, ami annyira szépre sikerült, hogy most kissé zavarban vagyok, nem tudom meddig tart ez az affér, melyikből mi lesz.
Addig is leírom, mit tanultam ebből a félrelépésből.

A Tumblr kezdőlapján a "The easiest way to blog. Post anything. Customize everything." szöveggel találkozik a látogató. Nekem nem sok előzetes tapasztalatom volt, Fjoord és Tapsihapsi alapján figyeltem fel a Tumblr-blogokra, egyszerűen azért, mert egyszerűek és mégis nagyon szépek voltak, pont olyanok, amilyet mostanában csinálni akartam.
Gyorsan be is dobtam párat a feed-olvasómba, hogy hosszabb távon is megfigyelhessem őket, aztán két nap offline után arra lettem figyelmes, hogy valami elképesztő mértékben elárasztották az RSS levelesládámat. Innentől nem sok kellett, hogy szembesüljek a Tumblr blogok különös természetével.

A Tumblr nem állít valótlanságot, tényleg a legegyszerűbben kezelhető szolgáltató, amivel idáig találkoztam. A CSS egy számomra teljesen új használatát fedte fel, amikor kicsit mélyebben belenéztem: eddig azt gondoltam, hogy stíluslapok azért vannak, hogy az ember elszöszöghessen álmatlan éjszakáin, hogy kicsit még pofássabb legyen végül. A Tumblr létrehozott hét bejegyzésműfajt (szöveg, idézet, fotó, videó, link, chat, audio), méghozzá előzetesen megformázott html tagek és némi CSS segítségével, így a más blogszolgáltatók kezelőfelületeihez szokott egy poszt-kétórás formázás rémálom itt sehol nincs. Van helyette kétperces tartalommegosztás, szó szerint pár kattintás és már kész is, ha az ember kiválasztotta a műfajt, Tumblr automatikusan beleteszi az előre megformázott stílusba az egészet és frissen tálalja. A trükk nem új, igazából még itt a Blogspot/Bloggernél is létezik ugyanez, Post Template címszó alatt (Dashboard> Settings> Layout), igaz, saját kezűleg kell legyártani a spanokat és diveket.

Az egész ravaszkodás azt eredményezi, hogy a Tumblr-nél hihetetlenül egyszerű lesz posztokat gyártani. És akkor itt jön amit nehéz megfogalmazni: minden blogszolgáltató a felkínált lehetőségek alapján létrehoz egyfajta blogolási kultúrát, szokásrendszert, identitást, amibe az mindenki belecsöppen, aki regisztrál és náluk blogol.

A Tumblr filozófiája a gátlástalan spontaneitás felébresztése és a lopás legalizálása. (Sejtem, ezért a Tumblr-esek máris megköveznének:)

Azzal, hogy a tumblr-es blogíró copy-paste alapon bedob egy aranyos fotót, vicces videót vagy két sor idézetet és mér tolja is ki, a Tumblr szolgáltató ha nem is kényszerít, de minimum bíztat arra, hogy az ember ontsa magából a kétsoros/ egyképes "tartalmat". Ehhez jön még két dolog: először is, a lopás legalizálva van egy REBLOG felirítú gomb által, ami annyit tesz, hogy egy idegen Tumblr blog bármilyen megtetsző bejegyzésénél rákattintva egy az egyben átemeli a saját blogunkra a posztot, alul feltüntetve, hogy kitől származik. A másik, hogy a Tumblr ezt az átemelést ösztönzi azzal, hogy statisztikák helyett (arra ott az Analytics) belső pontozási rendszer (Tumblarity) alapján egy össznépi Tumblr-mércét állít fel és versenyezteti a tumblr-ösöket. Az ember Tumblarity-je annak a függvénye, mennyien nyomtak LIKE-ot egy-egy posztjára, hányan REBLOGGOLTÁK, illetve hányan követik (FOLLOW), mert az egész a Twitterhez hasonló szociális hálós rendszerben megy.

A Tumblr tehát mintegy tálcán kínálja a népszerűséget, ha az ember elfogadja a szabályait, és könnyen gyorsan napi 8-10 (-15?) posztot ír szerkeszt tesz közzé, nyúl le innen-onnan. A rebloggolás címen eladott tartalomtolvajlás bámulatos jelenség, igazából az új és a régi média találkozásának tökéletes mintapéldája: a hírgyártás 1.0-ás és a remixelés, villámgyors közösségi alapú keringetésének 2.0-ás elképzelése. Két magyarázat ütközése: "mért lopják már megint a képeimet" szemben a "világhíres lettél, az általad készített fotó kétóra alatt bejárta a fél világot" ideológiájával. Szép új világ, a copyright a múlté a hírnév esetleg bónusz; ha az ember feltölt valamit sose tudhatja hol látja viszont.

Visszatérve a gyakorlat szintjére, a Tumblr több dologban mégis zseniális és tanulságos kipróbálni, de erről a következő posztban olvashattok.

Médiademokrácia, tumblr-effektus, Tiananmen, #epi09: a blogolás jövője

A terjedelmes cím mögött az elmúlt hetek dilemmája áll, a sok különböző szál most futott össze egybe.

Mert mi is történt mostanában az IRL nagyvilágban és itt a hálón élők között?

A glóbusz túlfelén a húsz éve lezajlott Tiananmen téri eseményekre emlékezett Kína, vagyis emlékezett volna közösen online is, ha a kormányzat le nem tiltja a szociális média minden szóba jöhető formáját, blogszolgáltatókat, Flickr-t, Twittert, hotmailt, youtube-ot, amin úgy általában a közösségek szoktak szerveződni a XXI. században. Na ezen aztán az egész nyugati világ egy emberként hördült fel és sűrűn emlegettek olyan fogalmakat mint cenzúra, sajtószabadság és médiademokrácia. (Micsoda ziccer, micsoda közhely...!)

De mégis, mi a hétszentség az a médiademokrácia?

A válaszhoz pörgessük át a földgömböt egy fél fordulattal a túloldalra: Magyaroszág, 2009 június 7, Európa Parlamenti választások. Mindez a Twitter segítségével az Indexen is élőben, a netizenek által közvetítve percről percre a #epi09 hashtag segítségével (a hashtag-ekkel lehet összefűzni egy témát).

Médiademokrácia, na de mi a különbség? Van egyáltalán különbség?
Chengdu-ban nemrég kiégett egy busz, egy járókelő pedig ahelyett hogy segítséget nyújtott volna, egy az egyben lekamerázta a balesetet és feldobta a netre. Ha a médiademorkácia a közvetítés életközeliségében mérhető, akkor egyértelműen a háztömb szintjéig lemenő helyi médiáé a jövő, ahol a digitális cenzúra megvalósíthatatlan miután mindenki kezében kamerás mobilok vannak amivel az egész valóság azonnal közvetíthető.

Vagy a Tumblr blogoké, ahogy mostanában tapasztalom.
Az élmény nagyon friss és számomra is letaglózó erejű: eddig a hagyományos blogolást felváltó mikroblogok, konkrétan a Twitter volt a közelmúlt hype-ja, de egyik napról a másikra valahogy a közérdeklődés előterébe türemkedett a tumblr blogok műfaja, amivel eddig csak futó kapcsolatban voltam. A Tumblr szolgáltató a twitter gyorsaságát a blogok kép-, videó- és szövegközvetítő tulajdonságával ötvözte, létrehozva egy minimalista dizájnra épülő, villámgyors és végletekig egyszerű kezelőfelületű, mégis nagyon csinos bestiát. Ha eltekintünk attól hogy a tumblr-t a használói tényleg minimális saját tartalom- maximális egymástól lopkodásra használják (reblogolásnak hívják), elmondhatjuk, hogy ez az újdonság épp fedi a Webisztán próféciáját, amin én is témáztam (többet is mint kellett volna), hogy egyre inkább élő közvetítés felé tolódik el a blogolás és úgy általában minden itt a neten.

Ezzel kapcsolatban kissé aggódom, ugyanis a Tumblr-ekkel egyelőre nem tudom tartani a lépést gyorsaság és live tekintetében, bár tudom hogy csak CSS kérdése a dolog. Inkább a mentalitás amivel még nem tudok mit kezdeni, a produktivitás és értékes tartalom igazi optimalizációs probléma. Lehet hogy nekem is ki kéne próbálnom, mint mások már megtették a lépést...