Gonzo újságírás és Hunter S. Thompson-utánérzés

10/11/2010

Vannak azok a dolgok, amikről már az első pillanatban tudod hogy nagyon jók és komoly jelentőséggel lesznek, de homályosak, nehezen megfoghatóak és csak hosszú idő alatt körvonalazódik, miről is szólnak valójában. Én így voltam a gonzóval, és bár mára már szépen letisztult a kép a fejemben, azért örültem amikor a fácsén eljutott hozzám is egy, az ÁJK-n rendezett előadás Újzsurnalizmus, gonzo, miegymás címmel. Tudom hogy ilyet nem illik, de nem tudom megállni hogy ne írjak kritikát az este után.

Az esemény a Cannabisz Kultusz Magazin -Hunter S. Thompsonnak öltözve bevonuló- szerkesztőjének TDK-témájaként szolgált, ezt mutatta be két Gonzopress-es meg a Mentropiás társával (neveket inkább nem írok, sok pozitívat nem tudok írni) egy interaktív beszélgetés keretében. Közel negyven embert számoltam, volt fotós, és az egész egy komoly médiaeseményként volt interpretálva. A srácok döcögősen kezdték az újságírás felelősségéről és az előadás hamar elment egy számomra érthetetlenül "rendszerellenes" irányba (fúj multik, marketing, fúj pénzkeresés), majd kihozták, hogy a sajtó az a rendszert szolgálja és rossz és ezért kell a gonzo, ami szabad és tiszta. Ez az ellenállósdi egy igen érdekes kérdés már önmagában: sok tinimagazin alaphangvétele lehet, és tradicionálisan ezzel szokás eladni mindenféle nem-mainstream szubkultúrterméket a street wear-től a djuice-on át a tactical mediáig, de ha nem elég szofisztikáltan, lájtosan adják elő, akkor abszolút komolytalanná teheti az egész témát és az embert egy bizonyos kor felett (akkor most mi ellen kell lázadni??). Azután esett szó a gonzóról, szubjektív objektivitásról, odabaszós stilisztikáról, igazi értékteremtésről a rendszer felszínessége ellen, HST ősatya felülmúlhatatlanságáról, a drogok szükségességéről az igazzi íráshoz, majd a Gonzopress-es srácok meséltek a vírusmarketing undergroundságáról, meg hogy már fotósok küldik a cv-jüket nekik és médiamegkeresésekben könyörögnek nekik hogy hirdethessenek az oldalukon. És ez egészen félelmetesnek tűnt, mert azon kívül hogy a Gonzopressnek van egy olyan koncepciója hogy megjelenteti a gonzo szellemében írt külsős cikkeket ha valaki megkeresi ezzel őket, nem derült ki hogy bármiben is különböznének egy átlag bloggertől, de úgy hogy a gonzo HST-os brandjét hozzácsapták az imidzshez, már egészen megalapozottnak gondolják a pr-os nyomulást. Pedig a gonzo úgy általában nem erről szól, nem ennyi, nem ilyen egyszerű. Nekem valahogy végig az járt az eszemben, hogy "más tollával ékeskedni", csak hogy elkerüljem a hiteltelen jelzőt, és hogy ezek a srácok jót akarnak, csak itt épp a média felelősségét felemlegetve csinálnak valamit ami totál félrevezető és igen, mivel ezt minden felületen terjesztik, felelőtlen is. És attól még senki nem lesz HST hogy egy egyetemi előadóteremben napszemüvegben, Las Vegas-os pólóban és szájból kifittyedő szipkás cigivel nyomja végig az előadását.

Geek mennyország: Budapest Micro III.

3/14/2010

Azt mondják az idelátogatók Budapestet az underground arca miatt szeretik annyira.

Tegnap a Tűzraktérben került megrendezésre immár harmadik alkalommal a Budapest Micro, a 8-bites nintendo-trance hazai és nemzetközi DJ-ket és VJ-ket felvonultató rendezvénye. A Hackerspace-esek adtak némi ízelítőt a múlt héten hogyan lehet C-ben zenét írni, így aztán szombat éjjel alámerültünk a négyszögzene világába. A chiptune workshopról lecsúsztunk, azonnal a commodore 64-es szimfóniák mélyvize fogadott, ahol a demoscene világ elektro-istenei játszottak szent önkívületben potmétereken és gameboyokon. És tényleg, ez egész happeningre az utolsó fellépő, a beszédes nevű nizzai JE DEVIENS DJ EN 3 JOURS (JDDJ3J) tette fel a koronát.

Sokszor volt már olyan benyomásom amikor a youtube nyílt vizein eltévedtem és találomra kattintgatva fedeztem fel vad zenei dimenziókat hogy hiába hallgatom sokadszor is az idegen formákat, nem tudom dekódolni, hogy kéne ismernem körülötte a kontextus hogy a kezemben legyen a kulcs. Éppen ez volt a legérdekesebb a tegnapi liveact nörd-partiban: aki még nem kóstolta élőben a műfajt, az el sem tudja képzelni hogy a supermario és az ősi kvarcjátékok hangzásából polifónikusan előburjánzó őrület mögött milyen szubkultúra áll. Amit egy videó vissza tud adni az erősen a jéghegy csúcsa, mert amikor a fehérzaj teljes spektrumát lekódoló zenészek játszanak a happy hardcore-től a legsötétebb dubstepig, kiegészítve a vizuális elemeket szolgáltató pixelmágusok vetítésével, mindez geekek tomboló gyűrűjében, nna az IRL-ben valami nagyon más.
Ajánlom mindenkinek!


Le parcours, parkour, PK, l'art du déplacement , free running, szabadfutás

11/22/2009


Filmekben találkoztam a jelenséggel először, francia filmekben, mint a B-13 Bűnös Negyed vagy a Yamakasi, elsőre megfogott, de egészen idáig azt hittem hogy ez az urban ninja-közhely csak valami hatásvadász látványelem, mint ahogy Madonna Jump-jában nézhető.

Aztán nemrégen fX mester felvilágosított, hogy  ez bizony egy létező sport, és még neve is van: parkour-ként és free running-kéntszabadfutásként emlegetik, de lehet vele találkozni is. Nem hiszem hogy jobban le tudnám írni bármelyik videónál, de ennek a francia eredetű városi sportnak az a lényege, hogy az ember a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban jusson előre ina szakadtából futva, mintha menekülne valaki elől, például a hatóság elől  - mint sok más urban életérzéshez, ennek sem véletlenül alapmotivációja a veszélyeztetettség, veszélyesség, az illegalitás határán mozgás. A kétsoros műveltség általános forrásából kiderül, hogy a parkour fogalmat először David Belle és barátja, Hubert Koundé alkotta meg és a parcours du combattant rövidítése, ami a klasszikus akadályfutást jelenti a katonai kiképzésben.



A parkournak egyébként egészen kiterjedt filozófiája is van: az ideológusai, például egy Châu Belle Dinh nevű arc szerint ez egyfajta szabadság vagy önkifejezési mód is, sőt, elmeállapot, bár gondolom ez nem kétség a szegény laikus szemlélődők számára sem, akik mondjuk a Moszkva téren találkoznak a parkour-osokkal, merthogy magyar képviselői is akadnak a szabadfutásnak szép számmal.



Azon túl hogy az átlagember számára a háztetőkön, lépcsőkön, korlátokon való ugrálás több mint őrültség, ehhez a sporthoz óriási adag összeszedettség kell, mind a fizikai, mind a szellemi kondíciót tekintve, nemhiába oktatták Georges Hébert  méthode naturelle-jét a második világháborúban a francia hadsereg széles köreiben. Az atletikus mozgáson kívül a parkour-osnak szüksége van némi józan ítélőképességre és gyors reakcióidőre, hogy baleset nélkül jusson előre.


Nem magyaráznám túl a dolgot, sokkal érdekesebbek maguk a trükkök és technikák, amire egyébként rengeteg forrást lehet találni a neten, főleg ha az ember néven tudja nevezni amit keresni akar. Ehhez nyújt segítséget egy magyar parkour-os oldal, ahol nagy vonalakban bemutatásra kerül egy rakás mozgásforma, a legalapabb lazy, monkey, thief-eken túl a Gera Zoli góljai által fémjelzett rundel szaltón át a bonyolultabb és veszélyesebb figurákig, mint az underbar, a doubleleg sideflip vagy a crane moon step. Ha megvannak a nevek, neki lehet esni a youtube-nak és gyakorolni a hátsó kertben. 

High tech - low life: Budapest, mint a jövő városa?

11/05/2009


A történet két napja kezdődött azzal a gyönyörű, a teljes Kossuth Lajos utcát egyetlen panorámává egyesítő fotóval, ami igen gyorsan körbekerülte a kis családias magyar blogoszférát, így hozzám is elért Tapsihapsin keresztül. A kép igazából ketté van osztva: az alsó részén a hétköznapi budapesti utcarészletet mutatja, a felső viszont azt, ahogy kinézhetne ki kéne néznie, közte az alkotók üzenete. ZaZie-nál olvastam, hogy a látványterv a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának  "Zavar? Tervezd át!" pályázatára készült, és Budapestet tőzsdei analógiára lejtmenettel hozza párhuzamba, ahol a "lepusztultság, romlás és igénytelenség" az úr.
Ha az Addict kissé túlzó posztcíme -"Budapest egy ordenáré bazársor"- talán a legvadabbul fogalmazta meg, azért abban eléggé egyetértett mindenki, hogy Budapest egy erősen kelet-európai nagyváros, és a "csiricsáré táblarengetegből volna mit lekaszabolni". 
Arról, hogy milyen kép él a fejünkben helyekről, már egyszer volt szó itt az Urban Buddhán, de igazán csak így gyakorlatban izgalmas látni az egészet. Főleg ha összevetjük azzal, hogy a főleg a nyugatról idetévedő turistáknak szóló propagandamarketingcélok -amilyen az egész Fashion Street vagy a Vörösmarty tér- Váczi utca vonzáskörzete- mennyire más arcát képesek bemutatnia városnak. Ne is említsük a múltkoriban mindenki döbbenetét kiváltó, a Balkan Fanatik zenéjével debütáló Madarász István videót (be is vágom ide nektek, nagyon tanulságos):


Ha azt mondanám, hogy nekem Budapest így ahogy van a maga szörnyeteg eklektikájával nagyon tetszik, akkor egyesek maradinak vagy perverznek tarthatnának, ezért inkább úgy fogalmazok, hogy a legeslegérdekesebb egy városban az egyes történelmi érák által megerőszakolt/ kicicomázott rétegek egymásra rakódása, és ez a magyar fővárosban extrém módon érvényesül.


Egyébként azért borzasztó jó a téma, mert az általam épp mostanában felfedezett Gawker-gyermek io9.com sci-fi blog-óriás több posztban is foglalkozik a kérdéssel, milyen is lesz a jövő városa, milyen megapoliszokban fogunk élni, de mivel ezeknek a fordításában még nem tudtam elmélyülni, így megmarad az ígérgetésként rövidesen megjelenő poszt ajánlójaként.

Mellékszál: a panorámaképről pont jól látszik egy régebbi fotós urban exploration alapjául szolgáló belső udvar bejárata, a Kossuth Lajos utca 12-14 szám, amit persze Rákóczi útnak írtam anno.

Mentális térkép, kognitív térképezés

6/24/2009

A Közgáz Új épületének a könyvtárában a 02 T 41-es jelzet alatt ráakadtam egy bizonyos könyvre, amiben végre megtaláltam a hivatalos verzióját annak, ami olyan régóta foglalkoztat, összefüggésben van a nagyvárosi élettel és a tájékozódással legalább annyira mint az egyes ember tudásszervezésével, ösztönös tanulási képességével és azzal az egész gyakorlati ismerethalmazzal, amit streetwise néven emlegetünk.

Egyszerűbb ha közvetlenül szemezgetek Letenyei László Településkutatás című könyvének Mentális térkép készítése című fejezetéből, ami voltaképpen Roger M. Downs és David Stea: Térképek az elmében tanulmányát dolgozza fel. Kicsit hosszú poszt lesz de fontosnak tartottam. Szétbontom hogy az ugráláshoz szokott szem is könnyebben fel tudja dolgozni.

A kognitív térképezés olyan absztrakció, amely magába foglalja azokat a kognitív, illetve mentális képességeket, amelyek segítségével összegyűjtjük, rendezzük, tároljuk, felidézzük, valamint manipuláljuk a körülöttünk levő térre vonatkozó információt. Ezek a képességek a kor (vagy a fejlődés) és a használat (vagy a tanulás) függvényében változnak.

Mindenekelőtt a kognitív térképezés a gyakorlat folyamatára helyezi a hangsúlyt; inkább egyfajta tevékenységről van itt szó [...] például, amikor gyermekként megtanuljuk az iskolába (illetve a hazafelé) vezető utat; amikor megtervezünk egy nyaralást; amikor eldöntjük, melyik útvonal a legcé
lravezetőbb egy többcélú bevásárlókörút szervezésekor; amikor új otthont keresünk; amikor új várost ismerünk meg; [...] vagy azoknak a veszélyes belvárosi helyeknek a listáját, amelyeket el kell kerülnünk.

[...] a kognitív térkép a világot egy adott időpillanatban megjelenítő keresztmetszet. A világ, ahogy az adott személy látni véli, nem feltétlenül kell helytállónak lennie. Olyasmiről beszélünk, ami a környezetet jelképezi, ábrázolja, illetve egyszerre képmása és leegyszerűsített modellje; valami, ami mindenekfelett a környezet mentális képe egy adott személy fejében.

A köznyelvben beszélhetünk olyasvalakiről, aki jól tájékozódik, azonban nagyon kevés konkrét elképzel
ésünk van arról, hogy ez pontosan mit is jelent.

[...] hogy tudjuk, mit hol szerezzünk be, illetve kit hol találjunk [...] hogy megtaláljuk a szupermarketet, ahol ételt, a boltokat, ahol ruhát és bútort vásárolhatunk, a háziorvost, aki orvosi ellátást nyújt, a barátokat, akiktől tanácsot kérhetünk, a parkokat és strandokat, ahol megpihenhetünk.

[...] Noha általában űrhajósokra, pilótákra és hajóskapitányokra gondolunk, amikor navigálásról van szó, ám nekünk is boldogulnunk kell a magunk kis világában.

"(...) gyakorlatilag lehetetlen kiigazodni New Yorkon, azon, hogy éppen mi történik, és hogyan lehet odajutni. Néhány éven át meg voltam győződve róla, hogy az információt szándékosan visszatartják, hogy New York egy olyan játék, amelyben a vidéki, a turista és a külföldi állandóan vesztésre állnak, és csak a legerősebb képes a túlélésre. Mára már okosabb lettem. New York nem más, mint az "Amerikai Módi", a szabad verseny szellemének diadala. "
(New York, 1972)


[...] A városokban a bűnözés, a rablás és a bandaharcok odáig fajultak, hogy mind a látogatóknak, mind a városlakóknak tudniuk kell, hogy hol tartózkodhatnak és sétálhatnak biztonságban éjjel és nappal egyaránt. Éppen ebből az okból
jelentette meg a L'Aurore azt a manhattani térképet, amely megmutatja a potenciális francia turistáknak, hogy a város mely részei veszélyesek éjjel és nappal egyaránt, illetve mely utcákat érdemes elkerülni éjszaka.

Nos, a túlélés érdekében mindenkinek rendelkeznie kell a világ mentális feltérképezésének képességével, ez az egyes emberek esetében eltérő jelleget ölthet, illetve használata is lényegesen különböző lehet. Egy kiemelkedő etológus, Jakob von Uexkull (1957) kísérletet tett arra, hogy leírja a különböző élőlények által érzékelt világok, azaz az Umweltet. A rovaroktól az emberig terjedően mindig ugyanazt a kérdést tette fel: mit érzékel az adott élőlény?

Születésünktől fogva a kognitív térképezés képessége, illetve a térképezési folyamat végeredménye minőségi fejlődésen megy keresztül. A gyermek világa nem a felnőttek világának lekicsinyített, lefokozott mása. A tanulás, új ismeretek szerzése nemcsak a tudásunkat gyarapítja, hanem hatással van arra, ahogy ezt a tudást rendezzük. Az, hogy valaki úgy ismeri egy helyet, mint a saját tenyerét, nemcsak azt jelenti, hogy sokat tud az adott helyről, hanem azt is, hogy képes a helyek, az emberek, a tevékenységek és az útvonalak közötti komplex összefüggések megragadására. A kognitív térképezés tanult képesség, annak ellenére, hogy túlnyomórészt nem tanítják. A fizikai világ megismerésének és megértésének folyamata már a gyermek hivatalos beiskolázása előtt megkezdődik.

[...] Környezetünk fizikai megjelenése és elrendezése rendkívüli mértékben kihat arra, hogy a világ megismerésére tett erőfeszítései
nk sikerrel járnak-e. Bizonyos helyeken könnyebb eligazodni, azonnal kiismerjük magunkat és emlékezünk rájuk, kevésbé jelentenek kihívást a tájékozódás szempontjából. Ennek fényében fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi okozza ezeket az eltéréseket. [...] Kevin Lynch úttörőnek számító könyve, The Image of the City.

A kognitív térképek és a "mit hol csináljunk?" típusú döntéshozatal alapvető összefüggéseiből adódik, hogy a kognitív térképek gyakran eladó termékeket, illetve helyeket hirdetők célpontjaivá válnak. Az ingatlanközvetítők, a telekspekulánsok, az utazási irodák ügynökei, az üdülőhelyek működtetői és a bevásárlóközpontok fejlesztői [...] mind kísérletet tesznek arra, hogy megváltoztassák azt, ahogy a körülöttünk lévő világról gondolkodunk.

Azonban nemcsak a nyílt támadásokat intéző reklámipar próbálkozik a világképünk befolyásolásával. Az írók, költők, művészek, drámaírók és filmrendezők is próbálnak olyan környezetet teremteni műveikben, amely a tér valamiféle érzetét kelti. [...] Amerika világszerte, mint a lófarok, a fehér zoknik, a gyorsbüfék, az autósztrádák, a felhőkarcolók és a kétszintes házak országa él az emberek fejében -ezt a sztereotípiát a hollywoodi filmek és a TV-sorozatok fogyasztása alapozta meg.

A turizmus reklámapparátusának célja nem más, mint a különböző helyekről alkotott kognitív reprezentációk formálása és befolyásolása annak reményében, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzünk majd hogy ezekre a helyekre utazzunk [...]


Az a világ, amelyben felnőttél, amely a részeddé vált, és amelyre olyan élénken emlékszel, nincs többé. Az általad konstruált kép nem egyezik meg
azzal a világgal, amelyet magad körül látsz.

Rejtett terek Budapesten: kapualjak és belső udvarok világa

5/03/2009


Amióta alászálltam a Rákóczi út 12-14. szám alatt található belső világot végigfotózni, azóta gondolkodtam rajta, hogyan is lehetne az élményt közzé tenni, milyen leírás dukál az újabb urban exploration-höz ha nem akarom csak magukat a képeket kirakni.
Hundertbasser, a forrás: budapest szerzője a minap megadta a megoldást a kérdésre egy bejegyzéssel, amiben Giambattista Nolli, Róma rejtett tereinek feltérképezője (interaktív térkép itt!) nyomán Budapest nyílt, de kevésbé ismert köztereit igyekszik összegyűjteni. A poszt nem maradt visszhang nélküli, erre reagálva az Urbanista is feldolgozta a témát. Ezek után nem kérdés hogy itt az Urban Buddhán is közreadjuk Budapest turisták által kevésbé ismert zugait, azok közül is először a régi építésű bérlakások belső udvarait, gangjait. Ezzel párhuzamosan készül egy google maps-es házi gyártású streetwise térkép is, amin folyamatosan rögzítjük a klasszikus, titkos meg a kevésbé rejtett helyeket, de most lépjünk be a Rákóczi út 12-14-be!



Képaláírás:
A Rákóczi úton az Astoria felé sétálgatva nem sok minden árulkodik arról, milyen csodálatos belső terek vannak egy-egy kapubejárón túl. Három éve fedeztem fel a helyet és annak idején is egy cipőbolt volt a szájánál. Visszanézve még megvillan egy piros hetes, de távolodunk a kinti nyüzsgő forgalomtól. Odabent már teljes az időtlen csönd, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Különös, de megél itt egy pár bolt: fodrászat-kozmetika, könyves, júpíszí, használtmobilos. Sőt, odafent a második-harmadik emelet környékén a "Magyar Cukrász Iparosok Országos Testülete" kiírás olvasható egy zöld ajtón. A nyikorgó csupa rozsda lépcsőn feljutva a négy (öt?) emeletes épület folyosóin egyébként majdnem tökéletes a mozdulatlanság, egy morcos negyvenest láttam kijönni valamelyik lakásból, de nem tűnt valami közlékenynek. Egyedül egy cigány őslakos néni nézte a felső szintről bagózás közben hogy ki ez betolakodó és mit kattintgat körbe. Néhol látni az élet nyomait, szépen gondozott muskátlik babakocsi-vázban, egy feltámasztott lábtörlő, parabolaantenna tányérja.

Kíváncsi leszek, mikor törlik el a föld színéről ezt a műemléknek is elmenő házat valamilyen felújítási program keretében.

Hogyan ismerj meg egy idegen várost mielőtt odaérnél?

4/27/2009

Nem is olyan régen még kérdés volt számomra, lehetséges-e és egyáltalán van-e értelme utazás előtt tájékozódni az úti céllal kapcsolatban. Most már tudom, hogy nem fölösleges a téma, méghozzá épp azért, mert rengeteg forrásból származó információ, sokféle eszköz, vagyis a világháló teljes technikai apparátusa segíthet a háttérből, ha valaki utazást tervez egy idegen városba. Ha az ember tudja, hogyan kell okosan használni ezeket a forrásokat, akkor nem csak egy bizonyos helyet tehet magáévá hanem bármely városban otthon érezheti magát, mivel a legtöbb rendelkezik bizonyos közös szerkezeti elemekkel.

Mint tudjuk, főleg kétféle városszerkezet létezik: a háló és a rács alakú, a többi ezeknek valamilyen keveréke.
A háló alakú szerkezet jellemzően az európai városok térképeiről köszön vissza, a történelmi hátterük szerint ezek mind valamilyen kulturális centrum (templom, székesegyház, Róma: Colosseum!) köré épülő sugárutakkal és koncentrikus körutakkal bírnak.
A rács alapszerkezetű városokra viszont az Újvilág gyarmati települései, illetve a római Castrumok, azaz katonai telephelyek a megfelelő példák. Ezek párhuzamos és merőleges utakból állnak, általában üzleti centrumokat körülölelve.

Maradjunk az ódon Európa hálószerű városainál, elvégre az egyetlen világvároskánk, Budapest is ilyen.
Hogyan indulj neki egy ilyen pókháló-városnak?
  1. Tájold be magad. Mint az útszéli táblákon a turistáknak: "Ön itt áll" (piros pötty). Az, hogy éppen a háló melyik részén tartózkodsz, máris megadja a lehetőségeidet.
  2. Fő vonalak. Vess egy pillantást a térképre megfelelő távolságból: ha elég messziről szemléled, kirajzolódnak a város vérkeringésének legfőbb ütőerei, a centrum, a széttartó sugárutak és a körutak több gyűrűben. A forgalom itt a legnagyobb, ha ezeket az útvonalakat rögzíted mint egy egyszerűsített térképet és memorizálod máris megvan a város csontváza és garantáltan nem tévedsz el.
  3. Keresd meg a helyet ahova a pókháló szálai, a sugárutak összefutnak: ez a centrum. Nem kell ismerned a városzerkezet koncentrikus modelljét ahhoz hogy kitaláld, a belváros, downtown, CDB (central business district) a város életének központja, a legfőbb bankokkal, üzletekkel, irodákkal, parkokkal és terekkel. A közbiztonság itt a legjobbnak mondható, Budapesten ilyen az V. kerület, ugyanakkor a sétáló- és evőutcák nagyja is itt lesz, így ügyesnek kell lenned ha olcsón meg akarod úszni.
  4. Keres más csomópontokat a térképen: tereket, kereszteződéseket. Ezek a város gócpontjai, a forgalom elosztópontjai, kulcsok az egyik vonaltól a másikig, ezeken könnyen és gyorsan lehet közlekedni. A helyi alközpontok, mint a Moszkva tér vagy az Örs vezér tere kisebb városok a városban, gyakran a fontosabb tömegközlekedési eszközök végállomásai.
  5. Tipp ha gyalogosan akarsz elérni valamit: gyakori helyzet hogy a pókháló külső ívéről mész befelé. Hacsak nem tudsz közvetlen vonalat kis utcákon mindig kérdés ilyenkor, hogy előbb a sugárúton sétálj végig és utána a körúton vagy fordítva. A helyes megoldás az egyes azon egyszerú oknál fogva, hogy a külső ívek (körutak) kerülete mindig sokkal nagyobb. Pesti példa: eljutni a Boráros térről az Astoriára vagy a Blaháról a Fővám térre.
  6. Amit párhuzamosnak vagy merőlegesnek vélsz, az nem biztos hogy a valóságban is úgy van. Egyszer a Népszínház utca vitt olyan messzire a kitűzött célomtól hogy a végén már azt sem tudtam merre járok, csak mert azt hittem az elején hogy párhuzamos a Rákóczi úttal.
  7. Ami a leginkább be tud kavarni, az az Y-elágazások. Példa: az Egyetem tér a Királyi Pál és a Kecskeméti utca találkozásánál, vagy a Gerlóczy kávézó sarka. Ha ez nagy és tágas térrel is párosul, még nehezebb: a Móricz Zsigmond körtér legelső alkalommal maga volt a pokol, a teljes tájékozódásképtelenség.
  8. A térkép alapján elképzelt és a valóságban tapasztalt helyszínek igen különbözőek lehetnek. Ez a kanyargós budai kis utcákon érzékelhető leginkább. Itt elég sokat segíthetnek fix tájékozódási pontok, például templomok.
Folytatása következik...

Budapest zsidónegyede a.k.a. Erzsébetváros, VII. kerület

4/18/2009



Keresztbe-kasul bejártam az Erzsébetvárost, vagyis Budapest zsidónegyedét.
Egyesek szerint ez nem is megfelelő megnevezés, mivel csak a XX. század ragasztotta rá és a város zsidói annak idején főleg a Lipótvárost, Ferencvárost és Budát lakták. Igen, részben igaz, de elég csak végigsétálni a műemléki státuszú épületek bekamerázott, zegzugos eklektikája között, mondjuk a Wesselényi vagy a Kazinczy utcán.
Vagy még inkább a Dob utcán.
Mondjuk egészen a harmincötös számig.

Orthodox Kosher Étterem Restaurant, árnyas és szűk kapualj után hosszú, napos belső udvarok, elismerésre méltó tisztaság és valami furcsa csöndes atmoszféra, hogy akármilyen bátran is sétáltam be ide, vendég vagyok. Vagy inkább betolakodó. Héber feliratok, kamerák kereszttüzében óvakodok bentebb, lépésenként távolodok a keskeny bejárat visszavonulási ösvényétől és a külvilágtól, a torokszorító érzés fokozódik. Ahogy sejtettem, a belső udvar napsütötte kövezetén nemsokára határozott léptekkel egy félreérthetetlen származású férfi közeledik olajos hajjal és fenyegetően feszes testtartással. "Please don't photo! Just look, okay?!"- visszafojtott agresszió lappang a hangjában, de miután veszem a lapot és vállalom a balfasz elkóborolt turista szerepét aminek nézett, kissé megenyhül ahogy lassan kihátrálok és észre sem veszi ahogy hasból ellövök pár képet mialatt befészkeli magát a security feliratú portásfülkébe, a lélekjelenlétemből még egy "good bye"-ra is futja, amire gyanakvóan bólint.
És igen, kifelé menet konstatálom, hogy a vasrácsok felett ki van írva: "Biztonságuk érdekében kérjük az ajtókat becsukni." Van ahol az integráció egyszerűen nem kérdés, a defenzív befelé zárkózás sok kellemetlenségtől megóvhatja az embert.

Kövessétek tovább az Urban Buddhát, a VII. kerületi kalandozás folytatódik!


























Urban exploration: kalandozásaim a Párisi Udvarban

4/09/2009

A Ferenciek terének vad forgatagától alig pár méternyire nyílik az a bizonyos leereszthető díszrácsos vaskapu, aminek a túloldalán a Párisi Udvar kísértetbirodalma rejtőzik. Kíváncsi lennék, hogy a Jégbüfében naponta megforduló százak közül hányan tudnak róla, hogy ugyanabban az épületben egyetlen fallal arrébb valami egészen más létezik, egy szebb korokat is megélt elsüllyedt világ, egy igazi zárvány a Belváros kellős közepén, a kíváncsi szemek elől megbújva. Simán lehetne turisztikai cél, ha nem elhanyagolt szégyenfoltja lenne a városnak.




Szomorú történetre számítottam amikor az ismeretlenséget kutatva a Párisi- és a Kígyó Udvart is magában foglaló Brudem-ház történetéről keresgéltem, de a hálón csak töredékeket találtam. A Párisi Udvar, ha igaz, 1909-ben épült Schmahl Henrik tervei alapján, késő eklektikus stílusban. Az ötemeletes, üzletpasszázsos, két belső udvaros irodaház egykor a Belvárosi Takarékpénztár szerepében tündökölt és műemlékvédelem alatt áll. És tényleg olvasható a padló fémrácsaiban a Haas és Somogyi mérnökök, Budapest VI., Frangepán u. 7., és a gyártó, az Osztrák-Magyar Luxfer Prizma Gyár Kft. neve. És igen, a sors iróniája hogy az elhagyatott gyönyörű Párisi Udvar ma leginkább Ibusz-palotaként ismert, ugyanis nemrégóta Magyarország vezető utazási irodája itt ütötte fel hadiszállását.








A csodálatos kupolának és pár halódó kis boltnak helyet árnyékos belső udvar három irányból is megközelíthető: a Ferenciek teréről a Duna felőli aluljáró után közvetlen, a Petőfi Sándor utca felől a Coffee Heaven után balra vagy a Kígyó utcáról a kissé félelmetes Kígyó Udvaron át.




Annak idején, úgy két éve amikor felfedeztem a helyet, a Coffee Heaven utáni első belső kis üzlet, a Passy Bijoux (egy a kábé három még működő boltnak odabent) melletti főlépcsőház még nem volt lezárva azzal a vasráccsal, mint most, így be tudtam jutni az épület belsejébe: akkor bejártam a legtetejéig mind az öt emeletet. A kupola felülről körbejárható, a dohos félhomályt megtörik az ismeretlen lyukon beszökő napsugarak, a galambokon kívül nincs mozgás, mindent vastagon borít a guano és a teljes pusztulás érzetét kelti. Azon túl még vagy két emelet van felfelé üres gangokkal, átjárókkal és ezeréve ki nem nyitott ablakokkal amik belső udvarokra és tetőkre néznek.



Most csak a másik, a kisebb lépcsőházba sikerült bejutnom, miután beszélgettem egy sort az épp liftet javító munkásokkal ("életveszélyes, senkinek nem ajánlanám... micsoda koszfészek... azisetnverjemeg ezt az egészet le kéne mán dózeróni"). Az állapotok két év alatt semmit nem változtak, a kupolához nem sikerült átkerülnöm, mert nem akartam kockáztatni hogy véletlenül túl gyorsan kész legyenek a mesterek és ott ragadjak bezárva, de tudom hogy a tökéletesen kihalt lépcsőházakon át van kapcsolat a túloldalra és talán legközelebb sikerül egy erkélyre vagy padlásra vezető járatot is találnom.


Íme a kisebb lépcső és az út felfelé...



Három emelet magasan a kupolával egy szintben a folyosókon...




...és újra kint az utcaszinten a Petőfi Sándor utca felőli kijáratnál.


Térképes blogok: social geotagging?

3/25/2009


Egy ideje izgatja a fantáziámat a lokális blogolás témája és úgy látom másnak is feltűnt már hogy van ebben lehetőség, meg a nagymező utcai fákon túl is lenne rá talán igény. Koordinátákkal ellátott helyszínekről összeszedett adatok mint RSS-feedek, mindez használható okostérképeken, ez az amit jó lenne megvalósítani, így nekifogtam én is a gyüjtögetésnek és minden tudatosság nélkül feldobáltam pár dolgot a térképre, ami előre láthatólag bővülni és finomodni fog. Összefűzni az eseményeket feedekbe, földrajzi pontokhoz kötni és az információkat valami kezelhető adatbázissá alakítani, ez elég futurisztikusan hangzik, pedig már adottak hozzá az eszközök és a GeoRSS-hez hasonló nem túl ismert kezdeményezések már erről szólnak. A szűkebb környezetből összeálló infókat persze össze is kell szedegetni valahogy, de erre majd feltalálok egy közösségi őrületet, a neve social geotagging lesz.

Addig is itt egy kis ízelítő mi mindenre lehet használni a térképeket: az alábbi oldalakon olyan történeteket olvashatók, amik madártávlatban vezetik végig az olvasót az eseményeken.

Városhasználat és életközeli blogírás

2/19/2009

Az egész ott kezdődik hogy vagy te meg van a Város, na meg a kinek több, kinek kevesebb ideje, és a gondolat, hogy lehetne kezdeni valamit ezzel az egésszel. És ha megvan a megfelelő kíváncsiság és vállalkozó kedv is, akkor behúzod magad mögött az ajtót és nekiindulsz hogy meglásd az összes arcát a romkocsmák, műemlékek, kapualjak, kávéházak, a villamosok és utcák és hidak mögött, vásárcsarnokok zöldségesstandjainál, művészmozik ülései között, elsőfellépős koncertek és aluljárókban örömzenélők közönségében, éjjel és nappal megállás nélkül.

Ez a városhasználat művészete, a fogalomért köszönet ZaZie-nak (a Critical Missen további példák). Mindez a lehetőségekről szól, hogy lehetséges megismerni a helyet, ahol laksz. Hogy nem csak egy útvonal vezet a munkahely/suli-otthon között, hogy a naponta látott járatok tartanak valamerre ami esetleg érdekes is lehet, hogy egy megállót lehet gyalogolni is és ha már gyalogolsz akkor nyitott szemmel is lehet menni, sőt mi több, letérni az ismert útról. És legfőképpen arról, hogy egy város nem csak egy helyszín a szürke hétköznapoknak, hanem egy élő-lélegző valami ahol más emberek tízezrei élik a néha nagyon hasonló, néha nagyon más életüket, és megszólíthatóak, megismerhetőek, lehet találkozni velük és tanulni tőlük néhanapján ezt-azt.

Ugyanígy minden blog egy ablak a világra, megmutatja, milyen szemmel látja a világot az írója, mit tart megemlítendőnek belőle. Mostanában válságba került a fejemben az eddig tartott koncepció a tematikus szakértői blogírásról: a hosszan kifejtős tényfeltárós oknyomozós posztokhoz rengeteg idő kell és energia, ami sokszor teljes kiszakadás a valóságból. Ezen túl az ötleteknek van egy olyan tulajdonsága is, hogy ha az ember sokáig formálgatja pofozgatja őket, akkor gyakran a végeredmény nem azt tükrözi, ahogy elindultunk. Két dolog következik ebből, először is az Urban Buddha ezentúl inkább játszótér vagy kísérleti műhely lesz mint kirakat, a címlapsztorik helyett a gondolatmenetek töredékei kerülnek rögzítésre a szent grafománia nevében, ahogy jönnek finomítás nélkül, aki velünk marad úgyis megérti hosszútávon. Másrészt a web kettő digitális fikciójától elidegenedve a kissé száraz keresőoptimalizálás, onlájn média, webdizájn és hasonló klasszikus kocka témákat hanyagolva megpróbálunk életközeli élményekről hírt adni, illetve a monitor előtt ülve is keressük a lehetőségeket hogyan lehet az online világ és az offline valóság között minél több és gazdagabb kapcsolatot találni. Meg erre bíztatni a bloggertársakat is - kíváncsiak olvasnék valami személyeset is mondjuk a Webisztánon vagy a Médiablogon:)

A kép a Szimpla kertben készült, Budapest egyik legelképesztőbb árt kaféjában, egy különleges szerdai estén. Legközelebb kicsit több fénnyel és részletesebben fogjuk bemutatni a helyet!

Szóda és névtelenség

11/25/2008

Wesselényi utca tizennyolc, a Kazinczy utcai kereszteződés után nem sokkal. Kivételesen nem a hátsó ajtón megyünk be, a helység már az esti csúcsra készül már ami a létszámot illeti, fogynak az asztalok szép sorjában. Divatos underground neonomádok, minden másodiknál apple macbook, ahogy egy ilyen art bárban illik, azt találgatom melyik kedvenc bloggerem pötyög itt a szomszédban. Oldalt ülünk a piros fotelekben, jár a hideg levegő de a cigifüsttől már alig látszik a plafon mangatapétája, ülünk és beszélgetünk a sok hétköznapi őrültről, valami downtempo megy a háttérben, lassan megtelik a tér. Figyelem az embereket, olyanok mint a régi ismerős kalandorok a világvégén, és közben az anonimitáson gondolkozok. Mint az Utolsó tangóban, odaülnék mindegyikhez külön-külön mert kíváncsi vagyok rájuk, de a nevüket nem akarom tudni. Én is eldobnám a polgári nevem, csak akkor úgy szólítana mindenki, hogy héé te...!
Jók ezek a kedd esték így együtt.



Buszturizmus és a szafarijáratok

6/24/2008

Adott az örök bűnös, a koszos és hangos, de sokarcú nagyváros, meg adott a felfedező kedv, ami letérít a járt ösvényről, a jól kitaposott koli-suli-melóhely vonalakról.

Közzétesszük a titkos receptet amivel bárki közelebb kerülhet az átkos metropoliszhoz: a buszturizmust.

Mert vannak ezek a szabad félórák amivel a legnehezebb mit kezdeni. Na akkor kell felugrani egy épp arra járó buszra vagy villamosra és továbbmenni az ismert határoknál, fönnmaradni és tenni egy kört. Figyelem, az akció csak abban az esetben vezet a város megismeréséhez és nem neurotikus utastérfigyeléshez, ha az ember történetesen rendelkezik egy bérlettel; persze ha ez fennáll akkor akár arra is gondolhatunk hogy épp maximálisan kihasználjuk a lehetőségeket. Ajánlatosak azok a járatok amiket már ezerszer láttunk, de fogalmunk sincs hova vihetnek, továbbá a város fő ütőereit nem követő, azokat átszelő vonalak, amik kis utcákon kanyarognak vagy kivisznek a külső kerületekbe. Mint a tizenötös busz, vagy a negyvenegyes, ötvenhatos villamos. Meg a többi, szép sorban, hogy az itt töltött idő alatt az ember elsajátítson valami kis városi műveltséget a tágabb környezetéről is.
Meg hát azért is, mert kalandozni jó.
És akkor még nem is szóltam semmit a szafarijáratokról, mint az ötvenhármas busz vagy a hetvennégyes troli, ahol annyiféle ember száll fel meg le, hogy biztos hogy mindig történik valami.