Közösségi média...? Keresőoptimalizálás...?!

8/01/2008


Vége volt a vizsgaidőszaknak, a hetekig tartó szellemi egy helyben toporgásnak, ki voltam éhezve valami újra, vagyis bármire ami új, valami könnyed limonádéra. A nyüzsgő magazinolvasóban találtam magam és ahogy a szines polcok előtt sétáltam, a kezembe akadt egy lap, aminek a címlapján először találkoztam a kifejezéssel, de hogy keresőmarketing, keresőoptimalizálás vagy SEO néven említették, arra már nem emlékszem. Hónapokkal ezelőtt történt. Akkor csak nyugtáztam, hogy van ilyen is és hogy mind ugyanazt jelenti: valami homályos technikát, programozói ügyeskedést, hogy a keresésnél a google előbbre helyezze az én blogomat, mint a többiekét. De hogy ez mit is jelent, az akkor hidegen hagyott.

Teltek a hetek, jött másik vizsgaidőszak, bújtam a híreket mint egy megszállott és egyre inkább körvonalazódott bennem a gondolat, hogy ez a bizonyos varázsszó valami fontos dolgot takarhat, ha mindenki erről beszél -mint az elásott kincs a kalózregényekben. Aztán a Goldenblog verseny folytán valahol említették a világ legnagyobb bloggerét, gondolom a szokásos mitizáló felhangokkal, hogy az ilyen már hátradőlhet a székében, dúsgazdag lett a blogja írásától. Nyár lévén a vizsgák épp a láthatáron se voltak, így nekiálltam kideríteni, mitől is olyan világhíres ez a Copyblogger.

Az oldalra lépve nagy meglepetésemre semmi nyomát nem láttam a szokásos bloggerek között dúló őrületnek, a csilivili webdesign-nak; az egész elsőre inkább valami hevenyészett igénytelenséget tükrözött számomra, amit az írások hatásvadász és szájbarágós stílusa egészített ki. Aztán rájöttem, ez az ember arról beszél, amiben már befutott, vagyis körülbelül minden írása attól hangos, hogyan legyünk világhíres bloggerek. A vezérgorilla melldöngetésére emlékeztető első benyomások után mégis továbbolvastam, mert ezt a fellengzősséget látva egészen kíváncsi lettem, mégis hogy a fenébe van 39 ezer valamennyi előfizetője [azóta, azaz két héttel később 41 ezer]. És a posztjai alapján egy egészen új kép bontakozott ki előttem arról, mi az a keresőmarketing, a közösségi média, meg hogy milyen helynek is kéne elképzelnem a netet.

Eddig a szörfölések alatt folyamatosan egy nagy összeömlesztett könyvtár élt a fejemben, óriási információhalmaz rendezetlen őskáosza, amiben az ember guberálhat, hátha a sok szemét között talál valami izgalmasat. Aztán feltűnt, hogy a milliónyi lap meg blog meg híroldal ugyanazokat a témákat járja körbe, méghozzá úgy, hogy egymástól adják-veszik az információkat. A Copybloggert olvasgatva egy új kép ugrott be: a net egy végtelen piactér, ahol mindenki beszél és óriási a zaj. A világméretű térben a hírek alapján pletykák, szóbeszédek kapnak lábra, bárki, szó szerint bárki (még a kazah megasztár is) olyan hírnévre, ismertségre tehet szert, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. A net valami élő-lélegző organizmus lenne?

És itt jön a képbe a keresőoptimalizlásnak (SEO, Search Engine Optimising) nevezett titokzatos tudás, ami olyan fontos minden blogírónak, mint az alkimistáknak a bölcsek köve receptje. A keresőmarketinges, vagyis bárki aki konyít valamit ehhez a tudományhoz, semmi mást nem csinál, mint megfigyeli ezeket a szóbeszédeket a közösségi hálózatokban, és miután előzetesen kikémlelte, mi áll az érdeklődés középpontjában, megírja a maga kis posztját. Régen óriási bátorság kellett, ha az ember valamilyen vállalkozásba akart kezdeni, például fuvarozó akart lenni vagy könyvkereskedő, semmi mást nem tehetett, mint fejest ugrott és várta hogy vagy bejön, vagy nem. Manapság számtalan lehetőség van hogy előzetes piackutatást tartson akárki, hogy kiderüljön, lenne-e kereslet arra, amiről írni akar: ilyen a Google Trends, a Zeitgeist, vagy a Suggest. Ezekkel már egészen érdekes megállapításokat lehet tenni:
  • példul nem nehéz leolvasni, melyik hónapokban volt népszerű a 'szakdolgozat' a keresett kifejezések között, de hasonló periodikus érdeklődést tükröz a nyarak magyar keresését vezető 'balaton' szó is.
  • egyszerű összehasonlító elemzésnek is alá lehet venni kifejezéspárokat, például hogy a Christian Bale nevével fémjelzett filmek közül a 'Batman' jóval inkább a keresések középpontjában áll, mint a 'Terminátor' aktuális része, bár az országok szerinti bontásban érezhető a különbség, valahogy a mintha a vad kelet-európai országok jobban buknának a cyberpunk témára mint a szuperhősökre. Vagy például ha a hazai mobilszolgáltatók eredményeit hasonlítjuk össze hazai és nemzetközi viszonylatban, akkor kiderül, hogy az idehaza nagy népszerűségnek örvendő 'Pannon' jelentéktelen lokálpatrióta a határainkon túl a brit illetőségű 'Vodafone'-hoz képest.
  • és egy kis agyalás nem áll távol tőlünk, egyszerű háttérkutatás tarható egy bizonyos témán belül is. Például kiderül, hogy ha extrém sportokról akarunk írni, akkor nagyobbat kaszálhatunk ha az ezekkel foglalkozó videókat, klipeket, tv-csatornákat közvetítjük, vagyis a nagy többség inkább nézné mint csinálná. Vagy ha a banki kölcsönökre vagyunk kiváncsiak, kiderül, hogy rengetegen akarják megtanulni és átlátni a dolgot, nemcsak beütni a kalkulátorba. Vagy hogy a 'food' címszóhoz a 'receptek' mellett elsősorban az 'egészség' meg a 'diéta' dominál.
A világ leghíresebb bloggere tehát fogta magát és összeállított egy majd nyolcezer szóból álló szótárat az alapján, melyikek a legkeresettebb kifejezések. Ez elsőre elég meredeknek tűnhet, de tökéletes képet ad arról hogy is működik a tömegkommunikáció új korszakának tartott közösségi média. A külvilág történései által hírek születnek, amiket a blogok szétkürtölnek és a pletyka elterjed, amit a netes szleng 'hype'-nak nevez, amit magyarítani talán a 'felhajtás' szóval lehetne. Mint a tőzsdén a részvények árfolyamai, itt az érdeklődés adja egy-egy téma értékét; tehát ha valaki figyelmet akar kapni az írásaihoz, akkor igencsak naprakésznek kell lennie, mi is foglalkoztatja a világot.


Témába vághat még...



0 komment: