Közösségi koordináták: 2010 lesz a geonet éve?

Nna, miután felkent prófétáink elmondták a tutit hogy mit vár a net népe 2010-től, én is hozzáteszek egyet a klasszikus realtime web - API használat - mobil szentháromsághoz, ami igazából logikusan következik épp az utóbbi kettőből: geonet.

A Mashable is írja, hogy a következő esélyes killer app a való világra épülő, helymeghatározással összekötött közösségi oldalaké lesz. Mi kell hozzá? GPS-re nyitott okostelefonok, olyanok amiket már párezerért hozzádvágnak előfizetéssel, aztán mondjuk a Google Maps API-ja, és akkor már csak egyvalami hiányzik az irtózatos hype-hoz: a user-generated content, UGC ahogy illik mondani, vagyis a felhasználók által hozzáadott tartalom.

A fenti cikk öt mozzanatot emel ki, amit 2010-re várhatunk a geolokáció-képes (hm...) alkalmazásoktól.

1. A Facebook-státusz tartalmazni fogja az épp aktuális koordinátáinkat. 
Már aki akarja, mert ugye ott a nagytestvér-para, amire mi, káeurópaiak még inkább hajlamosak vagyunk. Kevesen hallottak még itthon szerintem olyan közösségi oldalakról, mint a Foursquare vagy a Gowalla, pedig milyen érdekes egy pillanat alatt felmérni hol vannak épp a barátaid, vagy csekkolni, mit írtak egy-egy helyről mások akik már próbálták.
2. Helyfüggő szolgáltatások.
Talán az LBS, azaz location-based services lesz az a buzzword, amit a nép eltanul a térinformatikától. Pedig már létező dolog: mobilképes okostelefonod és bizonyos helyek kommunikációját jelenti a javadra. Éhes vagy? Egy kattintás, és ki is derül, hol milyen étterem mit ajánl a környéken. Loopt, Yelp, GraffitiGeo, itthon mikor  lesz valami hasonlónk? Mobile tagging, friend alert, QR-kód, csak így futólag a varázsszavak. 
3. A Twitter kiépíti saját helyfüggő szolgáltatását.
A Twitter igazából már tavaly novemberben lefektette ennek az alapjait az opt-in (engedélyezhetően) hozzáadható szélességi- és hosszúsági koordinátáival, amire magyar mashup is épült ha jól emlékszem, büszkék is voltunk rá meg tartottunk is tőle, nem tudom hogy áll most a Csiripmap szénája, de a trending tipikokkal együtt elég ütőset lehetne csak adatvizualizációs szinten kihozni egy ilyen ötlletből.
4. A lokáció-megosztás mindenhol jelenlevővé válik
Egy google keresés a 'kaja' kulcsszóval egy rakás helyet fog kidobni amit IP-címek alapján dob ki? Valós idejű találatok mért csak időben jelöljenek releváns információkat, mért ne térben is? 
5. A helyzetmeghatározás az új média vesszőparipája és egyben elrettentő tanulság is lesz
A Twitter már eddig is a webkettes forradalmárlelkűek fő hivatkozása, citizen journalism, ugye ismerős. Iráni választások, földrengésről leghamarabb twittelés, a média hírfeldolgozása már alapból eléggé változóban van, hát még mi várható ha beüt a nagy geonetes koordinátaalapú közösségi web?

Miért lenne ez az egész térbeliség- földrajziság akkora paradigmaváltás?

Nézzünk körül: mindenki a facebookon, iwiwen, twitteren, tumblr-en lóg, de főleg a facebookon.

El tudunk képzelni egy olyan netet, ahol nem fiktív kerteket kapálhatnánk, hanem mondjuk megpörgethetjülk Budapest térképét és látnánk hol vannak az ismerőseink, vagy éppen mi megy a belvárosban, vagy hogy mit írtak mostanában az emberek egy frissen nyílt kávézóról? Esetleg virtuálisan járni az utcákat, lehetőségekre vadászva? Neten utazni...?

Már csak az aggaszt, hogy hozzánk mikor érkezik el a dolog. Próbáljátok ki mit dob ha beírjátok pl a Gowallába hogy Budapest... A felhasználói tartalom, az kell ide, csak a motiváció a kérdés...

Geo+net: egy nyomozás eddigi részletei

Akkor tehát megpróbálok a végére érni a gondolatmenetnek amit egy ideje feszegetek. Ha valaki most kapcsolódik be: először is, kipróbáltam a Tumblr-t (az eredmény szép lett, csak még nem tudom miire jó), aztán levontam a tanulságot, hogy jó dolog ez a hírek rögtön-gyorsan mikromédia, csak az ember nem feltétlenül lesz tőle tájékozottabb, mint a hagyományos régi típusú újságolvasgatással. Persze ostobaság volna megkérdőjelezni az egész webkettes életérzés létjogosultságát, már csak azért is, mert egyre inkább információ- és médiafüggő a világ és a valóságot meg csak kerülgetjük hogy jé ilyen is van, de azért ha valaki egy bizonyos időt eltölt ebben a közegben akkor könnyen eljuthat addig a gyomorszorító határig, amit az ájfónhegyek, a mikroblog-statisztikák feletti örvendezés, a hagyományos sajtó halódása feletti tépelődés, a kétperces címlapos jópofiság-blogok és a kilóra vett SEO-ügynökök jelentenek.

Vagyis: ha a webkettő egy lufi, akkor mi marad a hype-on túl? Létezik-e a webkettő végtelenül összetett absztrakcióján innen, de az iwiw-frímél-index/origó hármason túl valami? Eddig jutottunk a legutóbb, zárszóul meglebbentve a lehetőséget, hogy talán elképzelhető egy olyan világháló is, ami a világ és a háló között feszül és a mostani webketteseken túl az egyszerű földi halandóknak is használhatóságot jelent.

Azt már régóta sejtettem hogy mennyire lyukas is a hálózat, és tudtam hogy léteznek megoldások mint mondjuk a QR-kód, amik a valóságot és a netet kötik össze, de ezek inkább csak afféle óperencián túli homályos kísérletek. Aztán elkezdtem térképeket böngészni és egyre többet gondolkodtam azon, hogy mennyire nagy szerepe lehetne a földrajzi koordinátáknak, ha azokat valahogy hozzá tudnánk rendelni az eddig meglevő webhez. Különös, hogy a neten minden hír, cikk, videó, kép időkoordinátákkal el van látva, de a valós földrajzi térhez való kötöttsége annyiban kimerül, hogy alcímként vagy valahol megemlítik, hogy épp hol történt az esemény.

Hosszas nyomozás után, amikor már kezdett körvonalazódni mit is keresek, találtam a GeoRSS mozgalomra, ami elég zavarosnak tűnt elsőre majd másodikra is, mivel kiderült hogy ez egy még mindig nem tisztázott szabvány, ami legalább három formában működik. Nem tudom kik használják, de nekem úgy tűnik, egyelőre inkább egyfajta lehetőség, gyerekcipőben jár és a kutya se hallott róla nincs túl széles ismertsége és mivel szokatlan html tagek használatára buzdít, aligha fog egyes elvetemült programozókon kívül bárkit is vonzani. Ugyanez igaz a Google Maps API-jával zsonglőrködő felhasználói térképekre is, amik nagyon látványosak és több lenyűgöző blog is alapult a propagálásukra, mégis inkább a renegát webkettes szobakalandoroknak egyértelműek és a kúlsági faktoron túl még mindig nem arra jók amire vadászom, hacsak mondjuk nem az Államok területén tengeti az ember az életét.

Közben az offline források között kicsit más irányban eljutottam az urbanisztikán belül a mentális/kognitív térképezés módszeréhez, ami már sokkal közelebbről kerülgeti azt amire gondoltam, de még így is vagy a pszichológia egy alternatív ágának tekinti a szakirodalom, vagy pedig a földrajztudományoknak egy sötét zugába söprik atipikus mivolta miatt, modernebb, esetleg nethez kötődő használatával még nem találkoztam, de lehet hogy csak elkerültük egymást. A mentális vagy kognitív térképek annyit jelentenek, ahogy a fejünkben élnek az egyes helyek és a világ. Vagyis minden információ, amit az egyén a realitás egyes szögleteihez köt.

Akkor ezek után talán rajzoljuk meg mi is lenne ez az előrelépés! A Google nemrégiben elindította a Longitude nevű alkalmazását, ami arra épül, hogy megmondod hol vagy, a Nagy Testvér pedig a koordinátáid alapján felpakol a térképre. Ha jól tudom, a Google számtalan projektje közül ez éppen nem lett egy kasszasiker, talán mert mobilnetre épül ami kissé használhatatlan döcögős még. Van viszont egy másik sejtésem is: a bizalmatlanság, vagyis hogy az emberek nem látják annyira még a hasznát mért is kéne magukat bejelölni a térképen.

Mi lenne ha máshogy tennénk fel a felhasználóknak a kérdést: ahelyett hogy "hol vagy?" mondjuk úgy, hogy "mutasd meg, milyen helyeket ismersz!" Teljesen más lenne a motivációja az egésznek ha az ember adott helyekről mesél, oszt meg információkat. El tudunk képzelni egy hatalmas térképet, ahova bárki leszúrhat egy markert (az az ismerős zászlócska a google mapsból) és melléírhat bármit ami hozzá kötődik? Egy belső jutalmazórendszerrel, mondjuk a felhasználók egymás pontozásával még az is elérhető lenne, hogy a térképre releváns információ kerüljön fel: nyitvatartás, alaprajzok (egyáltalán honnan lehetne elérni ezeket?!), leírások lehetőségekről, termékekről, árakról, szolgáltatásokról, vagy bármiről ami fontos lehet. Mindezt könnyen és gyorsan, az átlagfelhasználó számára pillanatok alatt elérhető módon, például információtípusok formális felajánlásával, mint amilyen a Tumblr-nél a posztírás. Milyen lenne ezek után egy olyan net, ahol az ember nem valami totális absztrakció delíriumában a valóságból kiszakadva kattog ide-oda, hanem a világot látná kicsiben?

Mentális térkép, kognitív térképezés

A Közgáz Új épületének a könyvtárában a 02 T 41-es jelzet alatt ráakadtam egy bizonyos könyvre, amiben végre megtaláltam a hivatalos verzióját annak, ami olyan régóta foglalkoztat, összefüggésben van a nagyvárosi élettel és a tájékozódással legalább annyira mint az egyes ember tudásszervezésével, ösztönös tanulási képességével és azzal az egész gyakorlati ismerethalmazzal, amit streetwise néven emlegetünk.

Egyszerűbb ha közvetlenül szemezgetek Letenyei László Településkutatás című könyvének Mentális térkép készítése című fejezetéből, ami voltaképpen Roger M. Downs és David Stea: Térképek az elmében tanulmányát dolgozza fel. Kicsit hosszú poszt lesz de fontosnak tartottam. Szétbontom hogy az ugráláshoz szokott szem is könnyebben fel tudja dolgozni.

A kognitív térképezés olyan absztrakció, amely magába foglalja azokat a kognitív, illetve mentális képességeket, amelyek segítségével összegyűjtjük, rendezzük, tároljuk, felidézzük, valamint manipuláljuk a körülöttünk levő térre vonatkozó információt. Ezek a képességek a kor (vagy a fejlődés) és a használat (vagy a tanulás) függvényében változnak.

Mindenekelőtt a kognitív térképezés a gyakorlat folyamatára helyezi a hangsúlyt; inkább egyfajta tevékenységről van itt szó [...] például, amikor gyermekként megtanuljuk az iskolába (illetve a hazafelé) vezető utat; amikor megtervezünk egy nyaralást; amikor eldöntjük, melyik útvonal a legcélravezetőbb egy többcélú bevásárlókörút szervezésekor; amikor új otthont keresünk; amikor új várost ismerünk meg; [...] vagy azoknak a veszélyes belvárosi helyeknek a listáját, amelyeket el kell kerülnünk.

[...] a kognitív térkép a világot egy adott időpillanatban megjelenítő keresztmetszet. A világ, ahogy az adott személy látni véli, nem feltétlenül kell helytállónak lennie. Olyasmiről beszélünk, ami a környezetet jelképezi, ábrázolja, illetve egyszerre képmása és leegyszerűsített modellje; valami, ami mindenekfelett a környezet mentális képe egy adott személy fejében.

A köznyelvben beszélhetünk olyasvalakiről, aki jól tájékozódik, azonban nagyon kevés konkrét elképzelésünk van arról, hogy ez pontosan mit is jelent.

[...] hogy tudjuk, mit hol szerezzünk be, illetve kit hol találjunk [...] hogy megtaláljuk a szupermarketet, ahol ételt, a boltokat, ahol ruhát és bútort vásárolhatunk, a háziorvost, aki orvosi ellátást nyújt, a barátokat, akiktől tanácsot kérhetünk, a parkokat és strandokat, ahol megpihenhetünk.

[...] Noha általában űrhajósokra, pilótákra és hajóskapitányokra gondolunk, amikor navigálásról van szó, ám nekünk is boldogulnunk kell a magunk kis világában.

"(...) gyakorlatilag lehetetlen kiigazodni New Yorkon, azon, hogy éppen mi történik, és hogyan lehet odajutni. Néhány éven át meg voltam győződve róla, hogy az információt szándékosan visszatartják, hogy New York egy olyan játék, amelyben a vidéki, a turista és a külföldi állandóan vesztésre állnak, és csak a legerősebb képes a túlélésre. Mára már okosabb lettem. New York nem más, mint az "Amerikai Módi", a szabad verseny szellemének diadala. "
(New York, 1972)

[...] A városokban a bűnözés, a rablás és a bandaharcok odáig fajultak, hogy mind a látogatóknak, mind a városlakóknak tudniuk kell, hogy hol tartózkodhatnak és sétálhatnak biztonságban éjjel és nappal egyaránt. Éppen ebből az okból jelentette meg a L'Aurore azt a manhattani térképet, amely megmutatja a potenciális francia turistáknak, hogy a város mely részei veszélyesek éjjel és nappal egyaránt, illetve mely utcákat érdemes elkerülni éjszaka.

Nos, a túlélés érdekében mindenkinek rendelkeznie kell a világ mentális feltérképezésének képességével, ez az egyes emberek esetében eltérő jelleget ölthet, illetve használata is lényegesen különböző lehet. Egy kiemelkedő etológus, Jakob von Uexkull (1957) kísérletet tett arra, hogy leírja a különböző élőlények által érzékelt világok, azaz az Umweltet. A rovaroktól az emberig terjedően mindig ugyanazt a kérdést tette fel: mit érzékel az adott élőlény?

Születésünktől fogva a kognitív térképezés képessége, illetve a térképezési folyamat végeredménye minőségi fejlődésen megy keresztül. A gyermek világa nem a felnőttek világának lekicsinyített, lefokozott mása. A tanulás, új ismeretek szerzése nemcsak a tudásunkat gyarapítja, hanem hatással van arra, ahogy ezt a tudást rendezzük. Az, hogy valaki úgy ismeri egy helyet, mint a saját tenyerét, nemcsak azt jelenti, hogy sokat tud az adott helyről, hanem azt is, hogy képes a helyek, az emberek, a tevékenységek és az útvonalak közötti komplex összefüggések megragadására. A kognitív térképezés tanult képesség, annak ellenére, hogy túlnyomórészt nem tanítják. A fizikai világ megismerésének és megértésének folyamata már a gyermek hivatalos beiskolázása előtt megkezdődik.

[...] Környezetünk fizikai megjelenése és elrendezése rendkívüli mértékben kihat arra, hogy a világ megismerésére tett erőfeszítéseink sikerrel járnak-e. Bizonyos helyeken könnyebb eligazodni, azonnal kiismerjük magunkat és emlékezünk rájuk, kevésbé jelentenek kihívást a tájékozódás szempontjából. Ennek fényében fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi okozza ezeket az eltéréseket. [...] Kevin Lynch úttörőnek számító könyve, The Image of the City.

A kognitív térképek és a "mit hol csináljunk?" típusú döntéshozatal alapvető összefüggéseiből adódik, hogy a kognitív térképek gyakran eladó termékeket, illetve helyeket hirdetők célpontjaivá válnak. Az ingatlanközvetítők, a telekspekulánsok, az utazási irodák ügynökei, az üdülőhelyek működtetői és a bevásárlóközpontok fejlesztői [...] mind kísérletet tesznek arra, hogy megváltoztassák azt, ahogy a körülöttünk lévő világról gondolkodunk.

Azonban nemcsak a nyílt támadásokat intéző reklámipar próbálkozik a világképünk befolyásolásával. Az írók, költők, művészek, drámaírók és filmrendezők is próbálnak olyan környezetet teremteni műveikben, amely a tér valamiféle érzetét kelti. [...] Amerika világszerte, mint a lófarok, a fehér zoknik, a gyorsbüfék, az autósztrádák, a felhőkarcolók és a kétszintes házak országa él az emberek fejében -ezt a sztereotípiát a hollywoodi filmek és a TV-sorozatok fogyasztása alapozta meg.

A turizmus reklámapparátusának célja nem más, mint a különböző helyekről alkotott kognitív reprezentációk formálása és befolyásolása annak reményében, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzünk majd hogy ezekre a helyekre utazzunk [...]

Az a világ, amelyben felnőttél, amely a részeddé vált, és amelyre olyan élénken emlékszel, nincs többé. Az általad konstruált kép nem egyezik meg azzal a világgal, amelyet magad körül látsz.

Térképes blogok: social geotagging?

Egy ideje izgatja a fantáziámat a lokális blogolás témája és úgy látom másnak is feltűnt már hogy van ebben lehetőség, meg a nagymező utcai fákon túl is lenne rá talán igény. Koordinátákkal ellátott helyszínekről összeszedett adatok mint RSS-feedek, mindez használható okostérképeken, ez az amit jó lenne megvalósítani, így nekifogtam én is a gyüjtögetésnek és minden tudatosság nélkül feldobáltam pár dolgot a térképre, ami előre láthatólag bővülni és finomodni fog. Összefűzni az eseményeket feedekbe, földrajzi pontokhoz kötni és az információkat valami kezelhető adatbázissá alakítani, ez elég futurisztikusan hangzik, pedig már adottak hozzá az eszközök és a GeoRSS-hez hasonló nem túl ismert kezdeményezések már erről szólnak. A szűkebb környezetből összeálló infókat persze össze is kell szedegetni valahogy, de erre majd feltalálok egy közösségi őrületet, a neve social geotagging lesz.

Addig is itt egy kis ízelítő mi mindenre lehet használni a térképeket: az alábbi oldalakon olyan történeteket olvashatók, amik madártávlatban vezetik végig az olvasót az eseményeken.

Digitális asszisztens: geotag, geoblog, városhasználat 2.0

A múlt heti Newsweek-ben olvastam Akiko Kashiwagi úr cikkét az NTT Docomo elnevezésű japán mobilcsodáról. Messze sem vagyok olyan gadget-happy techbuzi mint a szigetlakók, a "digital assistent"-nek becézett kütyü az ötlet miatt keltette fel a figyelmemet, meg persze a benne rejlő lehetőségek miatt.

A "mobil, ami olvassa a gondolataid" koncepciója a következő: fogd a GPS-hez használt koordinátákat, tegyél hozzá internetet, és adagold bele az információkat mindarról, amit szeretsz, amit keresel, ami érdekel. (Ez a lépés opcionális, hiszen a cucc úgyis összeszedegeti magától is a mailjeidből, blogodból, twitteredből a preferenciáidat.) Ezek után már semmit nem kell tenned, mert a digitális asszisztensed pontos helymeghatározásoddal és a neten talált adatok segítségével megmondja neked hol találsz legközelebb jó kínai kajáldát és hogy van-e üres hely, vagy hogy mikor indul a következő pályás busz a pályaudvarról, netán merre érdemes elindulnod ha a párodnak keresel karácsonyi ajándékot, vagy hogy épp aznap este milyen élőzenés jazzkoncertek lesznek a környéken. Az i-concier néven futó előd után az új készülék piaci ára ötszáz dollár, a szolgáltatás további kettő és fél körül havonta, nem csoda hogy két hónap alatt kábé fél milló felhasználójuk lett.

A cikk természetesen kitér a privacy kérdésére is, elvégre milyen jövő az, ahol a Nagy Testvér esetleg még azt is látja, melyik épület hányadik emeletén tartózkodunk esetleg, habár hangsúlyozva, hogy a Docomo csak a felhasználó által betáplált adatokból tud garázdálkodni gazdálkodni. Ha már a paranoidabb oldalról próbáljuk megtorpedózni talán mégsem az anonimitás vagy a pontos hely kérdése a félelmetes, hanem az a rengeteg piaci információ, amit megtudhatnak az átlagos fogyasztóról ezáltal.

Ha viszont nem a határokat, hanem a lehetőségeket nézzük a dologban, érdekes távlatokat nyithat meg maga az ötlet. Egy olyan internetet képzelek el, ahol a webkettőről, dizájnról és SEO-ról agyonmagyarázott írások helyett a kinti világ van; a cybertérben mindennek, ami odakint létezik, meglenne a megfelelője, a sarki zöldségestől az éppen közlekedő buszokon át a legeldugottabb kávézóig, mert a kalandorok megjelölték egy nagy közös okos térképen, egy streetwise map-en. Az egyes helyszínek programjai, új árai és termékei RSS csatornákként üzemelnének, és lehetne közösségileg címkézni mint bármelyik social bookmarkolós oldalon (delicious). A városhasználatban az a nehéz, hogy a tucatnyi programajánló ellenére is még mindig elég nehéz kibogarászni az ízlésünknek, igényeinknek, pillanatnyi hangulatunknak mgefelelő programot, legyen az egy jó koncert, kiállítás vagy mozi, mert a hozzáférhető infók nem szervezettek, nem tematikusak és nélkülözik a felhasználói személyre szabhatóságot.

Új projekt a városhasználattal kapcsolatban: kiismerni és széles körben népszerűsíteni a geotagging-et, vagyis a geológiai helymeghatározáshoz használatos koordináták alkalmazását. ToDo: a már létező geotagging, geoblogging, geolocation és mindenféle térrel foglalkozó dolog felfedezése...

Linkelj a valódi világba!

Ha történetesen a földteke túlsó felén tett volna le a gólya, mondjuk Japánban, akkor a képeken látható furcsa kis jelbe valószínűleg nap mint nap belebotlanék. És ha véletlenül nem tudnám mit keres az óriásplakátokon, a vonatjegyeken, a pénztári blokkon, akkor rövid megfigyelés után azt látnám, hogy az emberek a mobiltelefonjaikat kitartják és lekamerázzák ezeket a rejtélyes

üzeneteket.

Mivel nem tartozom a mobilinternet-használók táborába, így a napi hírek elfogyasztása közben tudtam meg, hogy újra feltaláltuk a palackpostát, csak ma úgy nevezik, két dimenziós vonalkód. Nyilván azokon a helyeken elterjedt, ahol ez a szolgáltatás egyszerű és olcsó.

És hogy mire jó valójában?

A 2D-s vonalkódok igazából hiperlinkek, vagyis jelek, amikből az okos telefonok leolvasva és értelmezve egy linket kapnak. Vagyis összekötik a netet és a valóságot, kulcsok egy csomó plusz információhoz, lehetővé téve hogy a világot felcímkézhessük mindenféle gondolatokkal és azt olvashatóvá tegyük az arra járóknak. Egy meggyőző példa erre a Semapedia akik a "Hyperlink your world" felkiáltással azt a szent célt tűzték ki, hogy összekötik a Wikipédia szócikkeit a külvilággal és elég jól haladnak, legalábbis a 13 nyelven elérhető 46 ezer vonalkód ezt mutatja. Kevésbé rózsaszínben feltüntetve a dolgot az egységesített japán QR-kódokat megtaláljuk egy csomó reklámplakáton és hirdetési felületen is, vagyis a marketing terén mint újszerű kommunikációs eszköz nagy jövő előtt áll a mobil tagging.

De miért is izgalmas ez a dolog azon túl hogy okot ad a tech-fanatikus geek-eknek mindenféle blogon való lelkendezésre?

Annak idején a cyberpunkban és a jövőt leíró műfajokban az internet úgy jelent meg, mint virtuális tér, ahogy az a Johnny Mnemonic-ban látható is: Keanu Reeves egy nevetséges sisakkal a fején hadonászik, miközben a cybertér kellős közepén áll és a vírusokkal, belépés ellen védő programokkal mint pixelszörnyekkel csatázik. A Mátrixban ugyanez látható pepitában.

Persze ez most is létezik, van Second Life az igazi élet mellé, van augmented reality spéci szemüvegeken keresztül, meg egyéb alternatív valóságok is -érdemes csak azt végiggondolni néha, hogy a napi feedek végigolvasása mennyiben a valódi világról közvetít, és mennyiben jól fogyasztható, könnyed, habos infotainment olyan fiktív dolgokról, mint a webdesign vagy a keresőoptimalizálás, amik a gép kikapcsolása után megszűnnek létezni. Ahogy Fix mondaná, ez a dolog kicsit olyan lufiszerű.

És vannak olyan dolgok is, amik a netet pusztán közös kommunikációs felületként használva hidat teremtenek az IRL-valóság és a digitális világ közé. Ilyen például a geocaching, a kincskeresés modern formája, ahol nyilvános földrajzi koordináták alapján találják meg a játékosok a ládát, hogy kicseréljék a benne rejtegetett "kincset", amit az előzők hagytak ott, a sajátjukra a következőknek.

Vagy ezek a 2D-s vonalkódok.

Az Urban Buddhán kísérletet teszünk azoknak az eszközöknek a csokorba szedésére, amik gyakorlati jelentőségükkel használhatóbbá teszik a realitást, például mindarra, ami a figyelmet -a neten keresztül- a valódi világra irányítja és viszont, vagyis ami szerves kapcsolatokat sző a kettő közé és nem pedig elidegenít.

Utolsó kép: egy Banksy stencil, ami az oldalra mutat.

Mennyire lukas a világháló?

304
00:19:00,200 --> 00:19:03,393
Tudod, ti ott éltek a
hab-buborék világotokban,
305
00:19:03,394 --> 00:19:06,553
falakkal védve, sofőrökkel,
szolgákkal körülvéve...
306
00:19:06,554 --> 00:19:07,864
Fogalmatok sincs milyen az igazi világ.

[Taken]

Amikor kissrác voltam még volt időm olvasni. Azokat a kalandregényeket szerettem a leginkább, amelyikben világ körüli utazásra indulnak a szereplők. A módszer mindig adott forgatókönyvet követett: találomra felcsaptak egy világatlaszt és ráböktek az első helyre. Amilyen gyorsan elintézték az úticél kérdését, a felkészülés utána mindig gondos tervezéssel járt, ezeket az oldalakat előszeretettel lapoztam át.

Most meg itt ülök a gép előtt és azzal áltatom magam hogy a böngészőn át megismerhetem a világot. Pedig egy-két kivételtől eltekintve a háló olyan lyukas, hogy akár éhen is halhat aki így akar halászni. Nem akarok lemaradni semmiről, de nem is lehet, mert nincs miről.

Nem tudom, hogy vajon fel lehet-e készülni bármilyen utazásra egy fotelből, ahogy azokban a regényekben is tették: térképeket vadászni, megtudni mindent helyi szokásokról, nyelvről, lehetőségekről. Nem az utazás földrajzi célja a kérdés, még csak nem is a lehetőség: manapság az ember befizeti a társasutat, beül a légkondis buszba vagy felszáll a repülőre hogy a világ egy másik kipárnázott pontján landoljon, ahol a szolgálatkész helyiek lehetőleg a leginkább otthonira emlékeztető díszleteket teremtettek számára. Hogy otthonosan érezze magát, persze csak addig amíg működik a klíma, a pédéá meg a fotocellás ajtó.

Pedig nem ez az otthonosság, hanem az, ha bárhol képes vagyok boldogulni. Ez egy érdekes játékot eredményez: elkezdek sportot űzni a hatékonyságból pusztán azzal hogy megpróbálom sorba rendezni, milyen képességekre van szükség a túléléshez, milyen skill-ek tehetnek még ügyesebbé. Ez a streetwise, az utca bölcsessége, gyakorlati tippek és trükkök amiket nem az iskolapadban tanítanak hanem odakint az életben. És ehhez képest a net is csak egy eszköz amit használni lehet.