Netfüggőség és a webkettő realitása avagy mit lehet kezdeni a valósággal?

7/03/2009

"az offline valóság elviselhetetlenül lassú és unalmas.

Ha nem lenne internet, megőrülnék az unalomtól, és még az állam is felkopna. Pedig VHS-en, és Walkmanen nőttem fel, szar is volt a fiatalságom. Még a nőim többségét is neten szereztem. Na jó, a velük való együttlét ami a valóságban tart :)

Igen, tényleg rengeteg mód és csatorna áll rendelkezésre, hogy kommunikálj, elmeséld, megoszd. Csak értelmes és tényleg fontos mondanivalóból nem lett több, mint régen volt.

Ez a generáció szarik rád. Ez a generáció szarni fog rád. Ez a generáció nemhogy a nyugdíjadat, de az alapvető élelmiszereidet sem fogja tudni kitermelni. Én ennek azért annyira nem örülnék.

Mondok egy egyszerű lehetőséget az OFFLINE kommunikációra.
"A" személy mond valamit
"B" személy meghallgatja, azután (esetleg) válaszol
Érdekes, mi?
Persze, lehet, hogy nem olyan IZGI.


mondja, milyen kapcsolatban all az edesanyjaval?
384kbit

No igen, arról is lehetne beszélgetni, hogy ki a felsőbbrendűbb, amikor tőletek és az IT-szektortól lehet folyamatosan megtudni, hogy milyen lesz a nagybetűs JÖVŐ (mintha valami modern prófétáknak haluznátok magatokat).

Látod, pont az ilyen elvakult modernizátorokról volt szó fentebb, mint amilyen te is vagy. :)
Egy kicsit ki kéne már lépni a Mátrixból is, egy időre.

Mikor még én voltam ilyen 15 éves, 95 tájékán még mind lent lógtunk a téren, haza max kajálni, fürödni meg aludni jártunk. Most mit látsz ha benézel ezekre a lakótelepekre? Semmit. Üres padokat, üres tereket. Vajon miért? Mert mindegyik mai 15 éves úgy van vele hogy mi a faszért menjen le a térre bandázni 3-4 haverjával, mikor msn-en dumálhat egyszerre akár 30-al is, miközben vicces youtube videókat mutogatnak egymásnak, miegymás."


Azért jó a blogírás, mert az ember minden személyes problémáját ami foglalkoztatja, globális kérdésként tálalhatja a nagyvilágnak.

A minap a Karmamedia generált egészen izgalmas szócsatát a kommentelők között, amikor arról írt posztot, hogy a valóság mérhetetlenül lassabb és unalmasabb mint az online élet, főleg az új generáció tagjai számára, akik az információs cunami vad hullámain szörfölve nőnek fel. Az hogy ilyen indulatokat hozott felszínre az ügy, csak megerősített és épp kapóra jött, ugyanis régóta nem hagy nyugodni engem sem a téma.

Már maga a kérdés feltevése is problémás: ha a hatvanéves portásnéninek próbálnám elmagyarázni mi ez a felhajtás a valóság meg a net körül, valószínűleg csak nézne rám, de még az apáink-féle negyvenes-ötvenes korosztály nagyja is többnyire azt hinné, valami magasröptű metafizikai dolgot feszegetünk aminek nem sok értelme van.
Pedig az offline IRL valóságban (tudjátok, odakint az hús-vér életben) nagyon is látszik valami döbbenetes trend az elmúlt években. A kommentelők Karmánál a játszóterek elnéptelenedését hozták fel; nekem kapásból a KCSSK-s kollégiumi élet ugrott be. Sokáig nem tudtam megfejteni mitől lehet, de pár éve gólyaként még nagy pezsgés volt a folyosókon, az emberek kint ültek esténként és mindenki ismert mindenkit. Aztán egészen konkrétan tapasztalhatóan az elmúlt egy-két év alatt ez tökéletesen megszűnt, semmivé foszlott: mára teremtett lélek sincs odakint, kiköltözéskor lehetett látni hogy itt 1300-nál is többen laktak. Miért? Mert amíg három-négy éve még minden második szobában volt talán valakinek gépe, addig most minden egyes ember az MSN-jén lóg odabent, csukott ajtók mögött. És akkor ez egy egyetemi kollégium, de mi van a mostani tinikkel? Vagy azokkal az öt-hat évesekkel, akik hamarabb tanulnak meg billentyűzeten mint ceruzával írni...?!

Ugyanakkor nemcsak generációs különbségről van szó, hanem a netezők között is erős rétegződés figyelhető meg. Valószínűleg akik nem tök véletlenül keresőtalálatok útján olvasnak most, hanem a twitterről vagy neadjisten más megosztófelületekről (turulmém?) jutottak ide hozzám, mondhatók a korai adoptereknek; ugyanakkor nem mindenki vágja csak úgy mi az a hashtag, hogy hogy is működik egy RSS-olvasó, hogy mire jók a mikroblok (főleg az agyonhájpolt Twitter), vagy hogy mi egyáltalán a hype, hogy mi a hosszú farok, hogy mi ez a témázás a copyrighttal, és egyáltalán nem izgatja az új ájfón se, főleg nem hogy a gémél új címkézést vezetett be mert jó neki a frímél is.

Azt hiszem bátran kijelenthetjük, felnőtt egy elég szűk értő technokrata réteg a Webisztán és a többi webkettes életérzésblog talaján (a nördök, geekek, kockák, az ájtísek), akik tényleg prófétaként vízionálják a csupa nagybetűs JÖVŐt (méghozzá helyesen), akik számára a net és az ájpod tényleg életforma és nem csak eszköz. Ők csinálják a forgalmat, a zajt, a nyüzsgést, a tartalmat. A netizenek tömegkasztját mégis azok adják, akik főleg az iwiwet és a fészbúkot látogatják (azt is főleg bulvárhírekre vadászva offline kapcsolataik képeinek módszeres nézegetése által), akik számára az MSN főfoglalkozás és nemcsak egy csatorna a sok közül, akik blogokat valós haveri kapcsolatok alapján néznek, és ezeken túl az ismeretlen tartalmak nyílt vizeire csak véletlen linkek kattintgatása nyomán merészkednek, esetleg a jobb oldalak címeit cetlikre feljegyezve. Nincs ebben semmi elitizmus, inkább valami kommunikációs elégtelenség, valami bábeli zavar, mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnék amikor találkoznak.

És akkor mindezen megfigyelések után még mindig nyitott a kérdés, hogy mit is kéne kezdeni a valósággal? Kijelenteni hogy a bitek az ördög művei és betegséggé nyilvánítani a jelenséget internetfüggőség címén annyira egyszerű és olcsó megoldás, mellesleg ma már a számadatok alapján sem lehet, mert milyen betegség az, ami a társadalom nagyobb többségét sújtja és csak terjed, akkor a pápuai bennszülött aki a tüzet még mindig csiholja, marad a normalitás mércéje? Ahogy a tévé-generációnak egyértelmű volt hogy hazamegy és bekapcsolja, úgy nekünk is az, retrográd lépések nem oldanak meg semmit. Ugyanakkor a webkettesek sokszor bőszítően érthetetlen világa is csak addig tart, amíg egy jólsikerült vihar le nem vágja a biztosítékot a házban. Vagyis a villásdugó kihúzásával ott a VALÓSÁG, ahol igenis kezdeni kell néha valamit, és ez nem csak az agyonrágott "virtuális barát - valós elidegenedés" témára igaz, hanem arra, hogy a legtöbbünknek tényleg lövése se lenne mit kezdjen a szabadidejével hosszabb távon ha megszűnne a háló.

A megoldást persze szintén ott találjuk elhullajtva a kommentek között: nem is az offline az unalmas, hanem az online a sokkal izgibb, és a kettő egymásba érése főleg. Vagyis minden ami nem szűnik meg a power gomb kinyomásával, ami túlmutat a biteken és bájtokon, ami hidat képez a két világ között... nna az az igazi jövő. Nem tartom magam igazi webkettesnek, mert hiába száguldok én is ezerrel a felgyorsult infósztrádán a többiekkel, mégsem lelkesítenek pusztán a kütyük és a technikai újítások, így nem haluzom magam prófétának sem. Mégis, ami az igazán nagy durranás lesz nemsokára, az az online fantasztikumot és a sivár offline valóságot fogja összekötni. Az Urban Buddhán főleg ezzel fogunk foglalkozni...

Mert a valóság tényleg mérhetetlenül izgalmas, csak ezt a mai gyerekeknek majd tanítani kell, mit is kezdjenek vele.


Témába vághat még...



2 komment:

Ádám said...

Hát jah, amikor az udvaron focizás ment, lehasogattuk a mogyóróbokrot, hogy íjat csináljunk, meg stb... :) A nagy multiplayer gaming meg abból állt, hogy apu kormányzott, én meg nyomtam a gázt, mert béna voltam kormányozni... :)
Szerintem az a baj, hogy a mai szülők nagy része nem érti meg (vagy csak ki van égve és nem érdekli...) mi a probléma avval, hogy egész nap gépezik a csemete... majd talán mi..., de ki tudja... :)

O'Seamus said...

az a baj h a letiltás aztán semmit nem old meg, ha mindenki más ezt az életformát tolja mondjuk az osztálytársak közül. lehet h nekik teljes értékű életük lesz, csak valahogy máshogy (mondjuk négyévesen átveszik a babablogjuk szerkesztését a szüleiktől:), de hogy a mi generációnknál ez igazi konfliktus, az tuti, mert mi még máshogy nőttünk fel.