Anonimitás: lehet-e láthatatlannak maradni a XXI. században?

8/24/2009

Hogyan blogolj névtelenül?



„...rengeteg nyom vezet hozzánk: GPS-es mobilok, bankkártyák, IP-címek, a repülőtéri azonosítások, közösségi oldalak – voltaképpen könnyebb egy új személyiséget lopni magunknak, mint elveszíteni a régit”
Az egyik levlistán jött szembe az IT café Wired-től kölcsönzött sztorija, thx a forrásnak, én lemaradtam volna róla. Tehát a történet úgy szól, hogy egy bizonyos Evan Ratliff, szabadúszó újságíró, aki olyan lapoknak írogat mint a New York Times vagy a New Yorker, kitalálta amúgy kísérletképpen hogy eltűnik, a 30 napon belüli megtalálójának meg a Wired felajánlott 5000 dollár fejpénzt. Azt mondta, az a célja, hogy tesztelje, lehet-e láthatatlannak lenni ebben a csúcsmodern digitális világban, és megígérte azt is, nem hagyja el az Államok területét, használja a telefonját és rendszeresen lesz online, sőt mi több, megoszztja az önkéntes magánnyomozókkal személyes adatait, fényképét, nickjeit, netes azonosítóját. A cikkből kiderül, már volt elődje, egy bizonyos Matthew Alan Sheppard, de az elkeseredésében tüntette el magát, mivel nem bírta rendezni az életét és a házasságát, így angolosan kilépett belőle egy ügyes folyóbaesős alakítással. Cukormáz az egészre, hogy a Wired tanulmányoldalt is közöl Ratliff akciójáról.




Mi a teendő azonban akkor, ha valaki nem úri passzióból rejtőzködik, hanem mondjuk mert Iránban él és van véleménye a rendszerről, vagy mondjuk Kínában, ahol alapból be se tud lépni bizonyos közösségi oldalakra, a szervezkedést megelőzendő?

Vagy mondjuk félúton a civilizáció és a barbarizmus között, mint például észak-balkáni kis hazánk. Nem mintha attól kéne tartani, hogy az NBH minden utolsó kis júzer gépét bepoloskázta, de mégis, létezik az a graffitisek körében magyarázatra nem szoruló idea, hogy világhíresnek lenni egy nick biztonsága mögül, úgy, hogy igazából senki nem ismer, ki vagy valójában.

A cypherpunkok és a kriptoanarchia gondolatisága felett már kissé eljárt az idő, de ha megkapirgáljuk a retro életérzés divatos patináját, vajon tényleg nincs már létjogosultsága manapság a névtelenségnek? Viszonylag elterjedt a webkettes szcéna köreiben a "szakmai blogírás", amit általában a teljes, kendőzetlen polgári névvel szokás aláhúzni.

Vagy a social scoring oldalak: biztosan él még a köztudatban a németországi iskolások által összehozott tanár-pontozó webhelyek sztorija, vagy talán még az is, hogy egyes magasan kulturált országokban, mint amilyen az Egyesült Államok, mekkora trend volt a felháborodott nők által szerkesztett, hűtlen férfiakat kitárgyaló fórumok.

Vagy csak elég egy pillantást vetni a k*rucinfóra, ha még valakinek kimaradt: én biztos nem szeretném viszont látni olyan kontextusban a nevemet, lakhelyemet, személyes adataimat...

Vajon ez mind felesleges paranoia? Vagy tényleg van valami abban, hogy a "személyes biztonságunk közös érdekében" kell hogy legyen mindenkiről biometrikus nyilvántartás és kíváncsi kamerák minden sarkon?

Paul Bradshaw, az Online Journalism Blogon nemrég egy listában foglalta össze, hogyan lehet anonimen blogot írni. Mivel elég lényegretörő, álljon itt egy hevenyészett fordítás:
  1. Használj anonim accountot a blog szerkesztéséhez: a Hushmail ingyenesen titkosít, a RiseUp-ot aktivistáknak írták, a MintEmail 3 órás átmeneti címet ad, a FilzMail pedig 24 órásat. Egyes blogszolgáltatóknál pedig, mint a Posterous lehetséges mailből posztolni.
  2. Vedd biztosra, hogy az IP címed nem loggolták-e belépésnél: az Anonymizer, a Tor vagy a Psiphon segít ebben.
  3. Vagy használj anonim blogszerkesztő platformot, mint a BlogACause.
  4. Legyen több álneved, amik egymástól függetlenül léteznek. Íme egy random név -generáló.
  5. Ha domainnevet akarsz regisztrálni, tedd azt is anonimen egy olyan szolgáltatással, mint pl a The Online Policy Group.
  6. Légy óvatos, milyen információkat osztasz meg magadról, ahogy ezt a NightJack nevű arc sztorija is példázza.
  7. Ne nyerj díjakat, ne szerepelj nyilvánosan, maradj underground kult-híró (köszi...)
Hm, hát mit mondjak, még ha kishazánk nem is az a hely ahol az embert a szíájések hajnali háromkor rángatnák ki az ágyából, azért jó tudni a lehetőségekről. Ha engem kérdez valaki, én azt mondanám, nem kell hackernek lenni ahhoz hogy tudjuk, milyen jól jöhet pár szépen kidolgozott pszeudoszemélyiség, amit bármikor előkaphatunk a zsebből.



Témába vághat még...



3 komment:

Anonymous said...

Miért kell állandóan szegény Kínát meg Iránt b*szogatni?! Szerintem az USA-ban simán aljasabb a rendszer, csak épp azért nem tilt meg semmit, mert akkor tudhat meg igazán minden apró részletet rólad... :D Gondolj csak bele: Kínából ha pornót akarsz nézni, akkor helyből blokkolják, be sem jön az oldal. Ezzel szemben az EU-ban vagy az Államokban hagyják hadd nézd, elmentik a letöltési adataidat egy évre, aztán hátha valamikor még jól jönnek ezek a kis szaftos információk...

Ádám said...

:D sztem annyi a különség, hogy Kína meg stb... felvállalja, hogy diktatúra, az USA meg csak a színfalak mögött. :)

O'Seamus said...

@Ádám: ott a pont!:P

@fX: /suttog/ psszt! a hozzáférhetőség és a szabad információk a webkettesek vesszőparipái! egyébként a pornót általában nem blokkolják, csak a közösségi oldalakat és minden nagyobb, publikációra alkalmas felületet, nyilván mert azokkal lehet szélesebb körökben szervezkedni.

@mindenki:
épp most találtam meg egy régi könyvjelzőm annak a brutálisan részletes leírásáról, hogyan lehet kikerülni mindenféle védelmet: http://www.zensur.freerk.com/