AC/DC- egyenáram- váltóáram (alternating current/ direct current) jelzése, társalgási modorban főleg biszexualitást jelent, pl. "I think he is a little AC/DC..."; heavy metal rockegyüttes neve volt a 70-es években.
Blitz, the- (főleg) London bombázása 1940-41-ben a II. vh. alatt, amit a lakosság a földalatti vasút alagútjaiban vészelt át; a német Blitzkriegből (villámháború)
wallah- birodalmi zöngésű hindi szó, amely eredetileg 'teherhordót', aztán bennszülött 'házi szolgát' jelentett, majd az anglo-indiai körből kilépve tréfás foglalkozásnév- képző lett (pl. lelkész: amen wallah), ill. a 'tisztviselő' neve, gúnyosan és elítélően, bürökrata értelemben.
-Bart István:
Angol- magyar kulturális szótár
A kollégiumi könyvtárban kalandozva bukkantam erre a különlegességre, ami ugyan nem a legfrissebb kiadás és még csak nem is az aktuális fogalmi trendekről és neologizmusról szól, de igenis van jelentősége.
A kérdés amit egy ilyen kulturális szótár felvet: miben változtak a hivatkozási hagyományok az új, elektronikus médiában a nyomtatott sajtóhoz képest?
Mert igenis változtak: a hipertext világában minden egyetlen karnyújtásnyira, azaz egy kattintásra van az olvasótól. A Gutenberg- McLuhan galaxisok összecsapásának könyvtárnyi szakirodalma van, próbálom tehát kerülni a száraz elméletieskedést. Mi, a plug-in generáció megszoktuk hogy a hivatkozásainkat linkekkel támasszuk alá, merthát mi sem egyszerűbb. Hogy ez mennyire redukálja a kontextus gazdagságát, mélységét, az elsőre nem annyira szembeötlő.
És hogy mi volt azelőtt?
Milyen hivatkozási kultúrája van a nyomtatott világnak?
Editorial cartoon, így hívják a politikai karikatúrákat a világ -vagyis a keresők- nyelvén (példa, példa, példa). A papíralapú világban, az újságban, könyvekben, rádióban az író a köztudatra hivatkozik: a linkjei aktuális események, szóbeszédek, pletykák, össztársadalmi poénok, divatok, sztereotípiák, vagyis a kultúrának azok az élő darabjai, amik benne vannak mindenki fejében, legalábbis egy darabig.
Útelágazkodás, útelágazás, útelágazódás.
Vagy: elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.
És a mostani őrület: SÜN! (aki nem tudná...)
Ismerős? Hát persze, hiszen mindenki tudja, függetlenül attól hogy politikailag korrekt-e vagy sem. Ahol nincs hipertext, ott az általános hivatkozási alap mindaz, ami a fejünkben van, vagyis az egész korszellem. Mi kell egy igazán jó parafrázis megértéséhez? Ismerni az összefüggéseket.
És hogy ennek mi a jelentősége?
Az, hogy a blogszerkesztők és -olvasók és úgy általában a XXI. századi médiafogyasztók hajlamosak elfeledkezni a kulturális kontextus erejéről, pedig ez az ami egy jó írónak, publicistának megadja a nagyságot. Mondhatni úgy is, hogy ez a széles látókörnek, kulturális tapasztalatnak a biztos fokmérője, ezért olyan nehéz eligazodni külföldön. Hiánycikk és fűszer, amivel ritkán lehet online is találkozni. Ez a valódi világ SEO-ja, erről később bővebben olvashattok itt.
Gyakorlatilag az egész Hollywood-i kulturális álomgyárnak ez az alapanyaga, a fejekben már létező sztereotípiák köszönnek vissza tucatjával minden mozifilm végignézése közben.
Össze kéne állítani egy 2009-es kulturális szótárat, csupa buzzword-ökből...
A kérdés amit egy ilyen kulturális szótár felvet: miben változtak a hivatkozási hagyományok az új, elektronikus médiában a nyomtatott sajtóhoz képest?
Mert igenis változtak: a hipertext világában minden egyetlen karnyújtásnyira, azaz egy kattintásra van az olvasótól. A Gutenberg- McLuhan galaxisok összecsapásának könyvtárnyi szakirodalma van, próbálom tehát kerülni a száraz elméletieskedést. Mi, a plug-in generáció megszoktuk hogy a hivatkozásainkat linkekkel támasszuk alá, merthát mi sem egyszerűbb. Hogy ez mennyire redukálja a kontextus gazdagságát, mélységét, az elsőre nem annyira szembeötlő.
És hogy mi volt azelőtt?
Milyen hivatkozási kultúrája van a nyomtatott világnak?
Editorial cartoon, így hívják a politikai karikatúrákat a világ -vagyis a keresők- nyelvén (példa, példa, példa). A papíralapú világban, az újságban, könyvekben, rádióban az író a köztudatra hivatkozik: a linkjei aktuális események, szóbeszédek, pletykák, össztársadalmi poénok, divatok, sztereotípiák, vagyis a kultúrának azok az élő darabjai, amik benne vannak mindenki fejében, legalábbis egy darabig.
Útelágazkodás, útelágazás, útelágazódás.
Vagy: elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.
És a mostani őrület: SÜN! (aki nem tudná...)
Ismerős? Hát persze, hiszen mindenki tudja, függetlenül attól hogy politikailag korrekt-e vagy sem. Ahol nincs hipertext, ott az általános hivatkozási alap mindaz, ami a fejünkben van, vagyis az egész korszellem. Mi kell egy igazán jó parafrázis megértéséhez? Ismerni az összefüggéseket.
És hogy ennek mi a jelentősége?
Az, hogy a blogszerkesztők és -olvasók és úgy általában a XXI. századi médiafogyasztók hajlamosak elfeledkezni a kulturális kontextus erejéről, pedig ez az ami egy jó írónak, publicistának megadja a nagyságot. Mondhatni úgy is, hogy ez a széles látókörnek, kulturális tapasztalatnak a biztos fokmérője, ezért olyan nehéz eligazodni külföldön. Hiánycikk és fűszer, amivel ritkán lehet online is találkozni. Ez a valódi világ SEO-ja, erről később bővebben olvashattok itt.
Gyakorlatilag az egész Hollywood-i kulturális álomgyárnak ez az alapanyaga, a fejekben már létező sztereotípiák köszönnek vissza tucatjával minden mozifilm végignézése közben.
Össze kéne állítani egy 2009-es kulturális szótárat, csupa buzzword-ökből...
0 komment:
Post a Comment