A világot egy óriási nyúl irányítja a színfalak mögül

11/14/2008


Üdvözlet olvasó, én vagyok ennek a blognak a szerkesztője.

Nehéz dolgunk van mind- kettőnknek egymással.

Az én feladatom, hogy megragadjam és lekössem a figyelmed a lehető leghosszabb időre, láncra verjem a kíváncsiságodat, és a fejedbe véssem magam, hogy még sokáig az eszedbe jusson ez a pár sor amit itt futva olvastál. Futva, mert olyan négy-öt másodpercnél nem adsz több esélyt nekem erre az egészre.

Amikor olvasóként felkeresel egy blogot, akkor belecsöppensz egy történet kellős közepébe. Azért érdekes a helyzetünk, mert a blog nem egy könyv, nem egy lineáris valami, nincs eleje és vége. Bejegyzéseknek, posztoknak nevezett epizódokból áll, vagyis pár sornyi lehetőségből, hogy bekapcsoljalak a történetembe, és hogy tovább is vezesselek benne.

Mint régen a lapozgatós kalandregényekben. Ha a bal oldali ajtót választod, hajts ide, ha a jobb oldalit, akkor meg amoda.

Persze ez a stream jelleg, vagyis hogy nem dönthetem el, mi kerüljön legfelülre, hanem időrendi sorrendben csak úgy folynak egymás után az epizódok, igen nagy korlátokat szab az olvasó, vagyis a TE figyelmed megragadásában.

Ez már csak egy ilyen műfaj. De a problematika gondolom érthető.
Meg fogom tanulni, hogyan lehet ilyen szép magazinszerű címlapot szerkeszteni.
Ja, majdnem elfelejkeztem a nyúlról. Ne mondd el senkinek, mert kevesen tudnak csak róla, de a világot tényleg egy óriási pipázó nyúl irányítja.


Témába vághat még...



0 komment: