Underground piackutatás Nescafé-módra

11/03/2008

Astoria, óraállítás utáni korai sötétség, hetes buszmegálló felé.
Jó estét, van egy kis idejük, szeretik a kávét, ha lenne negyed órájuk pár kérdésre jár érte kávé, hány évesek is, és a kisasszony, legyen már akkor huszonöt, húzódjunk kicsit be ide. És már visznek is be a sikátorba, és mondja a mami csak mondja, általában mikor iszik, tejjel, cukorral, milyen márkát, behúzzuk ide a jakobszot, úgyis azt kell mondani, ugye pestiek, hát persze, akkor jöjjenek csak bentebb, azzal már tuszkol is be abba a Dohány utca felé átvezető árnyas udvarba, bérház alagsori ajtaja szélesre tárva, ömlik ki rajta a piszkos fény, akkor kezdjük a fiatalemberrel a kislány még várjon csak itt, és már lök is befelé. Bent Kafka Pere elevenedik meg, Josef K. vagyok, leültetnek egy másik mami elé, darálják a kérdéseket, zavaros sürgés-forgás körülöttem, paravánokkal lehatárolt sarkokban embereket vallatnak és én is sorra kerülök, egy harmadik nyanya elé vetnek, a hátam mögé tekintek, mehet a kisasszony is, de már kezdődik is a végső próba abban a koszos zugban. Valami szolgálószerű teremtmény üvegtálcán hozza a bögrét és a forró tejet, remeg a tetején a föle, a szembenülő felcsattan, vegye magához az első termékmintát, aztán végetnemérő kérdésözön. Mennyire ért egyet ön az állítással, a termék megfelelően édes, a tej-cukor-kávé arány megfelelő, az erőssége kevésbé jó, épp megfelelő, jó, nagyon jó, kitűnő. Kapkodnak, kavarognak, konspirálnak, fojtott indulattal kiabálnak, borzasztó bürokratikus érzése van a fogolynak, azaz nekem, nomeg az a furcsa sejtés, hogy rajtam kísérletezik ki a következő generáció édes mérgét. Végül dupla nejlonzacskóba csomagolt huszas csomag neszkafé kettő az egybennel kilöknek az utcára, bezáródik mögöttem az iménti pokolbéli jelenet ajtaja, az utcán találom magam mintha mi sem történt volna, csak egy órára eltűntem kicsit.

Az unokáink gyermekeit születésekor a nagy márkák képviselői fogják keresztelni hogy a gyermek nevében a szülők egy élethosszig tartó hűségnyilatkozatban garantálják, ha kávé, akkor csak Jacobs és nem Douwe Egberts, ha cipő akkor..., ha telefon akkor meg... És az oviban a kicsinyek majd aszerint állják körbe a mászókát, hogy te Jacobs-os vagy, te jöhetsz, te Nescafé-s, te takarodjál.


Témába vághat még...



1 komment:

norape said...

és akkor arról még szó sincs, hogy mik folytak a belső szobában... egérméregnek látszó X feliratú tasak, amiből gyanús por állagú cucc potyogott ki, majd az Y-tasak... kész Tarantino :)