Tönkreteszi-e az internet az egyetemi oktatást?

10/18/2009


Ugye a Metazin profiljához tartozik, hogy időről időre az oktatásügy változásait boncolgatja. A legutóbbi cikkről le is maradtam volna, ha Dragon Zoli nagyon jó szemmel nem szúrja ki, merthogy a téma igen érdekes kérdést feszeget: tönkreteszi-e az internet az egyetemi oktatást vallahogy úgy, mint a digitális a nyomtatott sajtót. Vajon nem a saját létjogosultságukat kérdőjelezik-e meg azok a professzorok, akik elérhetővé teszik előadásaikat a youtube-on? Vajon a XXI.századi nebulók tudni fogják-e még mi az iskolapad, vagy az "idén iskolát kezdő gyerekek lesznek az utolsó generáció, amely még tudja, mit jelent egyetemre járni, kollégiumban lakni, beülni egy professzor előadására"? 


A DragonWeb alaposan és találóan megfogalmazza, miért is rossz a párhuzam a nyomtatott sajtó digitális átállása és az egyetemi oktatás virtualizációja között: a tananyag nyilván nem egy fix dolog, amit egyszer lehet rögzíteni és aztán már csak a replay meg a share gombot kell nyomni, hanem egy folyamatosan élő- változó- alakuló dolog - jobb esetben. Egy ambíciózus, a szakterülete kihívásaira aktívan reagáló, a tananyagot hozzáadott értékkel tálalni képes oktató esetében.

És én azt hiszem hogy a kérdés felvetése, hogy az egyetemek szabaddá tegyék-e az információt, itt válik igazán lényegessé, ami bizony már elvihet a fikció azon határához, hogy egyáltalán szükség van-e egyetemekre. Ha végigvisszük a gondolatmenetet, megintcsak elérünk ahhoz az elméleti ponthoz, amit itt gyakran boncolgatunk: mit okoz az, ha az információt széles körben elérhetővé teszünk?

Képzeljünk csak el egy forgatókönyvet!
Mi történik onnantól, hogy egy-két lelkes tanár elkezdi feltölteni az előadásait a netre, hogy elérhetővé váljanak mindenki számára? 

Először is, valószínűleg azonnal reflektorfénybe kerül, ahogy a pár éve indított Mindentudás Egyeteme tévéműsor is példázza. Emeli az egyetem presztízsét az otthon főzőcskéző kisgyerekes anyukák, a büszke szülők, az érdeklődő koravének, a kíváncsi egyetemről lemaradtak, a szájtáti nézősereg előtt, akik nem ülhetnek ott a padokban. Ugyanakkor versenyre készteti a többi professzort is, mivel egy-egy előadás népszerűsége gondolom maguknak az előadóknak is érzékeny ügye lehet. A korai adopterek sorban csatlakoznak, és mind többen teszik nyilvánossá a nagybetűs tudást.

És a lényeg itt következik. Itt a paradigmaváltás, az onlájn sajtós párhuzam mellékvágányra visz. Ha eddig az össztársadalom által elfogadott nézet volt, hogy a legmagasabb szintű kultúra, az akadémiai tudás kiszolgáltatója -és ezáltal a birtokosa is- a higher education, a  felsőoktatás, akkor hogy változik ez, ha az eddig a beavatott kisebbségnek, az értelmiségi rétegnek fenntartott titkos arkánumok egyszerre nyilvánossá válnak? 
Nemhiába túlzóan írom le, a közfelfogás ma, 2009-ben az, hogy aki egyetemet végzett, az különlegesebb, okosabb, tehetségesebb ember mint mondjuk egy egyszerű szakmunkás. De felmerülhet az abbéli aggodalom, hogy mi van ha az egyszerű munkás már puszta érdeklődésből összeguglizott egy csomó ismeretet autodidakta módon, és amikor meghallgat egy ilyen nyitott youtube-os egyetemi előadást az éteren át, akkor mondjuk csalódik az eddig számára tekintélynek elfogadott kulturális elit tudásában.
Vagy kedves főiskolások- egyetemisták, akik mostanság koptatták az iskolapadot, nem tudtok kapásból több olyan előadót mondani, aki után bizony szégyenkeznétek, ha műveletlen szüleitek meghallgatnák a neten?


Lehetséges, hogy az egyetemi előadások nyilvánossá tétele potenciálisan veszélyes az egyetem társadalmi tekintélyére?
Talán nem ennyire sarkosan, de az biztos, hogy elindíthatna olyan folyamatokat, ahol a szélesebb körű nyilvánosság előtt vállalt előadásoknál bizony hangsúlyos kérdés lesz az elhangzottak minősége is. Mi lenne ha holnaptól a hallgatók elkezdenék pontozni az oktatókat egy nyilvános oldalon mondjuk, és szabadon döntenének arról, kihez járjanak be, kit  érdemes meghallgatni? Mert bizony a youtube-os nyílt egyetem épp egy ilyen modell lenne: ha egy professzor nem elég jó, akkor a júzerek szimplán kirostálnák, és a nézettsége messze elmaradna a minőségi tartalmat nyújtani képesektől. Az ország két vezető felsőoktatási intézményéhez is szerencsém van, és be kell hogy valljam, a XXI. században még mindig igen gyakran megtörténik, hogy az oktató pusztán a tekintélyére alapozva nyom le egész féléveket nulla tartalommal.

A kérdés sokkal inkább hasonlít a copyright- creative commons háborúhoz: jelenthet-e minőségi változást az, ha egy egyetemi előadónak más standardhoz, a műveletlen plebs tetszéséhez kell igazodnia? És akkor már csak hab a tortán az a szellemi játszadozás, hogy ha az olyan már létező projektek, mint a Youtube Education
kialakítanak egy ilyen merőben új modellt, és a webkettes világ a szabad információ győzelmi menetével vonul be az új évszázadba, akkor hová lesz az egyetemek legitimáló szerepe? Most az az okos ember, aki diplomát kap -ELVILEG!-, mi lesz, ha nem kell végigszenvedni iksz évet a felsőoktatás nevű szörnyszülött karmai között ugyanezért? Tényleg megdöntheti a felsőoktatás és a társadalmi legitimáció mai modelljét az internet?


Mellesleg az Urban Buddha a teljes információs szabadságért harcolók testvérisége. Csatlakozz!





Témába vághat még...



5 komment:

ScoTTThun said...

A jovoben az egyetemekenk nyilvan nem kovetelehetik meg a szemelyes jelenletet. Ezen a teruleten is komoly valtozasok vannak/lesznek, de az igazi, amikor ott vagy es az evek alatt formalodik az egesz jellemed/viselkedesed, nem csak a tudasod.

Ha nem lenne ennyire iszony a design, csatlakoznek. :)

DragonWeb said...

Én is azt látom az online nyilvános modellben, amit kiemelsz: a verseny eszkalálódását, valamint abbéli kötelességünk megnyilvánulását, hogy mivel nagyrészt a társadalom pénzét használjuk, talán illene megmutatni, mire és főleg hogyan.

Az összeguglizásról és hasonlókról annyit: szerintem az egyetem nem elsősorban tananyagot önt a hallgatók fejébe, hanem rendszerezni, strukturáltan gondolkodni, problémákat kreatívan átlátni tanít. Egy adott óra prezentációja nem arra szolgál kizárólag, hogy a penzumot a lehető legalaposabban teljesítse a hallgató, hanem arra, hogy megszokja, adott keretek között hogyan lehet a legoptimálisabb és legkreatívabb módon felépíteni egy problémakör bemutatását, magyarázatát. Ha valaki ennek alapján dolgozik, akkor 1.) belátja, hogy egyelőre az online tér egyáltalán nem fenyeget senkit - sőt... 2.) az oktatókra ÉS a hallgatókra, így, interakcióban bizony szükség van és szükség is lesz. 3.) a tudás nyilvánossága mindannyiunk alapérdeke: attól ugyanis még nem fog TUDNI senki, hogy összeguglizza egy téma megannyi aspektusát. A lényeg ott van, hogy hogy képes összeállítani, és valami értelmeset, előremutatót kihozni a felgyülemlett információból.

pulykakakas said...

Ha valamiről többet tudunk, jobban megismerhetjük az ritkán lehet gond. Gondoljunk arra mennyivel könnyebb egy érettségizőnek kiválasztani hova jelentkezik, ha előtte belehallgathat az őt érdeklő szakok néhány előadásába.

Valaki said...

Általánosan egyetértek DragonWeb commentjével... Még annyit kiegészitésképpen:
Az egyetem/főiskola azért nem kerülhető el, mert ott muszáj megtanulnod az anyagot. A neten nem kötelező. Ott lehet elöttem az összes egyetemi jegyzet, tananyag, de bele se fogok nézni, ha 1, lusta vagyok, 2, éppen nem érdekel, 3, bulizni, dolgozni, csajozni, stb kell... Utáltuk mind a vizsgaidőszakot, de a nélkül valószinűleg egy sort sem tanultunk volna. A neten csak olvasgatsz. Megjegyzel részleteket, körvonalakat, érdekességeket, de soha (ritkán) kerül olyan nyomás alá az elméd, mint egy koncentrált tanulási időszak alatt. Nekem számtalanszor pont ilyen időszakokban sikerült ténylegesen egy struktúrában látnom az adott témát.
Másik, ami "ideológiai" probléma: a kérdésfelvetés nagyban hasonlít az 1700, 1800-as népművelési lázra. Mindenki százszámra tud sztorikat diplomás, vagy egyetemista egyedekről, akik a szakközepes szintet alig ütik meg. Az információ puszta léte nem tesz okosabbá, sem intelligensebbé.
Harmadik: az egyetemi közösség szocializációs tér is. Az ember belenő a szakirányra jellemző közösségi reflexekbe, amit valamennyire az életben is használhat. Egy pusztán tudással rendelkező ember nem lenne képes megfelelően mozogni, kifejezni önmagát egy számára teljesen idegen közösségi rendszerben. (Persze lehet hogy addigra már minden máshogy fog működni, és csak netkapcsolat lesz, meg az avatarodat küldöd el dolgozni, de majd meglátjuk)
És talán egy harmadik, ami lehet hogy nyugatabbra annyira érvényes, de nálunk mindenképpen: megszokod a szopatást, és hogy a dolgok nagy részén akkor is át kell menni, ha rühelled őket...

Buhály Attila said...

A Dragonweb-cikket és a kommenteket is olvasgatva két dolog jut az eszembe, amit többé-kevésbé a kommentek is megemlítenek:
1. Az egyetemi lét nem pusztán az információt továbbítja (vagy kellen továbbítania), hanem a struktúrált tudást. Lehet információkat összeollózni a netről, de az infókat összegyúrni, ütköztetni, ezt csak a tanár-diák (és diák-diák) kontextusban lehet. Egyelőre...
2. Idő... Milyen jó lenne, ha a rengeteg fölösleges papír- és pszeudo-adminisztratív munka HELYETT arra tudjak koncentrálni, hogy az egyszer összeszedett anyagot újra felfrissítsem. Ehelyett azt veszem észre magamon, hogy jó lesz a tavalyi-tavalyelőtti prezentáció is az órához, mert az x+1. kimutatás és összeírás kitöltésével kell bajlódnom.