Hogyan NE szerkesszünk blogot...

...avagy a blogírás hét főbűne, témától függetlenül. Az olvasó ellen elkövethető legsúlyosabb szabotázsakciók és akik mögötte vannak.

Nincs tartalom. Ezek azok az unatkozó tizenpárévesek, akik elég kreatívak ahhoz, hogy lenyúlják a legjobb URL-címeket, de az elhatározáson túl türelmük már nincs két sor írásához sem. Ha belépsz, egy óriási üres oldalt látsz.

Van tartalom, de minek... Az ömlengő énblogok világa. Parttalan szóf*sónak nevezték régebben; gátlástalan exhibicionista pozőr, aki olyan termékeny, hogy a mellékhelységre is viszi magával a laptopját meg a webkameráját. Jó, az ember írjon magáról, legyen egy postba belezsúfolva minden, a hörcsöge vécézési szokásaitól a gyerek tisztábatételén át az összes félresikerült szexuális együttlétéig, de legalább a sorkizárt gombra rákattintana, mielőtt az emberiséget egy újabb postjával sújtja.

Automatikusan beinduló zene. Ezek a terroristák a hangerőre alapoznak, és hatásosan fejlesztik ki a képességet, hogyan lehet a látogatóétól homlokegyenest eltérő stílusú zenével sokkolni. Elfehéredő ujjakkal kapaszkodok a székbe és vadul egerezve hosszú pillanatokig keresem honnan is szól... ismerős, ugye? A blogolvasók legtöbbje általában eljutott már odáig hogy netezés mellett saját zenét hallgasson.

Az archiválás funkció nem ismerése ignorálása. A másik dolog ami rövid úton idegösszeomláshoz vezet. Megnyitom az oldalt és a gép hosszú percekig halódik míg végül lefagy, csak mert ötszáz post van mérföld hosszan, mind teli yutúbos videókkal meg szép nagy képekkel. Az ilyen blogger beteges megalomániában szenved: mindent meg akar mutatni egyszerre.

Átláthatatlanság. Tartalom nincs, de ezernyi kép, gomb, mozgó-világító kütyü, giccsben tocsogó dizájn az van. A látogató elveszik a szerkezet tanulmányozásában aztán a képek felületes csekkolása után rövidesen továbbkatint. Elkövető: alteros, túláradó művészi késztetésekkel és túl sok szabadidővel rendelkező egyed.

Tagolatlan, ömlesztett szöveg. A téma érdekes, a színvonal megfelelő, csak éppen a poston két óra átrágni magam. Ez az ami elmegy könyvformában, de a net sajnos máshogy működik. Az olvasó tíz másodperc alatt átpörgeti az oldalt, és még ha helyénvalónak találja is a tartalmat, legfeljebb bedobja a könyvjelzői közé és már keresi is a linkeket a szélen. Kattintani szeretünk, nem merengeni. Aki létrehozza: unatkozó egyetemi professzor, a papíralapú publicitástól visszautasított író vagy a szakmailag jól képzett de az olvasóról elfeledkező önjelölt tanítómester.

Titkosított. Ez a blogíró csak úgy hanyagul, de feltűnően gyakran ejti el két mondata között minden társaságban hogy ő egy blogger, de csak azért hogy az érdeklődést fölényesen leépíthesse: a dolog nem nyilvános. Neki az identitás fontosabb.


Akkor most össze lehet számolni, ezen oldal hány hibának is felel meg:)

Témába vághat még...